Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

ben köteles aztán a gyülekezet a szerződés erejét teljesíteni, súlyát hordozni ? Mind olyan kérdések, mikről vitatkozni lehet. Sokan azt állítják, miszerint oly nemű nyugintézetböl a melyet a tanár maga az ö befizetésének részleteivel öregbit, az osztaléknak ki kell jutnia, a hiványi biztosítás teljesültén felül; mások azt vallják, miszerint a tanár befizetésével gyarapodott tökének osztaléka, csakis a gyülekezetnek eshessék s eshetik könnyítésére, a midőn a hivány erejéig, az osztalék beszámításával együtt adná és hagyná meg a tanárnak a teljes fizetést; holott ismét mások meg azt állítják, hogy felbontatván a szerződés a tanárnak más várandósága és jogossága nincs, hanem csak a nyugdíj intézeti osztalékra. Tessék eligazodni. Kétség kivül ott van a nehézség; ki, mikor s mikint képtelen a hivatalviselésre és ki dönthesse el öt olyannak lennie ? Előhozhatnám még, vájjon miért nem állithatnánk fel ilynemű nyugdíjintézeteknél szolgálati éveket is ? pl. a 25 évig egy helyen szakadatlanul szolgált tanár, lehessen már teljes fizetése mellett nyugalmazható vagy nyugalomba léphető. Ha pedig még tovább is szolgálni kíván és sikereseu szolgál, emelkedettebb legyen a fizetése, és a nyugintézeti tetemes!) osztalékra és jövendőben biztosabb kilátása, igénye s joga. Sokféle az eset, még elágazóbb a felfogás. — És mindenesetre azt vallom s azt pártolom miszerint minden inelléktekintetet félre téve s bizva a gyülekezetben, vesse ki reményhorgonyát a tanár, járuljon s adakozzék mig maga is birja — az ily intézet létesítéséhez, a jövendőt ö nem ismeri, valamint hogy az a gyülekezet előtt is titok, adja be jövedelmének bizonyos százaléki részét, ugy önmaga nyugdíjaztatására, mint netaláni özvegyének, avagy árváinak segedelmezésére, ö mindenesetre jót mozdit elő, erősíti a bizodalom szálait melyeknél fogva gyülekezeteivel összefügg, és igényt, sőt jogot is szerez ez által magának, akár saját maga, akár mások javára segélyt remélhetni, osztathatni. Alig van már állandólag hivataloskodó testület e hazában, a mely ily nemű biztosító intézetet létesíteni nem igyekezett, nem sietett volna; igy biztosítják a gyárak, igy a bányák munkásait, igy állanak össze még a postamesterek is, művészek irók s mások — s a tanárok ne tegyék-e ? Az ifjú ép és még erös korbani befizetés, mindenesetre megtakarított, kamatositott fillér, s ha nem is kívánom soha, hogy azt én húzni jogos vagy kénytelen legyek, jótétemény lészen az olyanokra nézve, kiket a sors csapása hamarább ér utói s kik reménysóvárgó szemmel az ily intézetre nézni fognak s kénytelenek lesznek nézni. Segítjük mi ez űton egyátalján elő protestáns jövőnk biztosítását. Már akár élvezendem én e fa gyümölcsét, akár nem, én annak az elültetését kívánom, eszközölni; feltenyésztését erőinhöz képest elősegítem, támasztom. Félre tehát az önérdekkel, a hol ilynemű intézet létezik, vissza ne vonja magát senki, a hol még nincsen, lássanak hozzá hogy felállitassék. De záradékul még egy dologról akarok szóllani, arról t. i. miszerint az öregebb, a hivatalában őszülő vagy már megőszült tanárt — miután a tanári pályán egyáltalában előléptetés nincsen, mert a tanár az ö rangja szerint itt is, másutt is mindég csak egyenlő tanár marad, netalán csupán azon csekély kiilömbséggel, hogy egyik helyen valamivel kényelmesebb állása vagy fizetése eshetik, egyébkinti előnye és rangszerinti előmenetele lenni nem szokott, — érdemesítsük tehát legalább annyiból, hogy öt, mint sokáig szolgált mint tapasztalt, mint tanácsban gazdag egyént, már csak hivatalánál s koránál fogva, válaszszuk be, vagy nevezzük ki a gyülekezeti presbyteriumba, fogadjuk be az egyházi consistoriumokba, használjuk fel őket tanácshelyeinken a hol általában — mint senatusban, legillöbb helye van a véneknek. Jól tudom ugyan, miszerint mi annyira demokraták vagyunk intézményeinkben, miszerint tanácskozó és törvénykezési testületeinkben helyt nem adunk senkinek — a natus inspectorokat kivéve, a ki szabad s bizalomszülte választás útján nem jut oda; de tudom más részről azt is, mennyire szándékos ellenfelei sokan azon nézetnek, hogy a tanár kitüntess ék, hogy tanári érdem megjutalmaztassék. Mindennemű kineveztetésekben, legyenek azok diszállomások vagy képviselőségek, munka vagy tiszteletbeli kiküldetések és bizottmányok, még csak az arányt sem tartjuk meg a lelkészí s a tanári hivatalnokok között, — hát mennyivel kisebb avagy silányabb szolgái, és hivatalnokai ezek az egy és közös egyháznak? vagy tán csekélyebb tudományi tartalomnál fogva esnék-e ez ugy? E térre bizony kár volna a vitát vinnünk. A protestantismusban az egyetemes papságnak elvénél fogva, hiszem hogy papok vagyunk mindnyájan, de azt is hiszem hogy tanítóknak is mindnyájunknak kellene lennünk. És igy, vagy van a protestantismusban kar, vagy nincs: ha van: papi és világi, ugy van egy 3-ik is t. i. tanítói, mert ezeket, még most sem tudják sokan melyikhez számítsák, — ha két kar van, akkor a tanár a papi és egyházihoz, vagy pedig a világihoz tartozík-e ? ha pedig kar nincsen ugy miért kedvezünk különösen az egy nemű hivatalnok félnek s elmellözzük, saroglyázzuk a másikat? Ez nem elvszerü nem logikai eljárás. Hanem hagyján, ne bolygassuk ezt, mivel ennél sokkal nagyobb és fontosabb kérdés megoldására legyünk most elkészülve, arra ugyanis, hogyan leszünk egyházilag és iskolailag a magyar cultusminiszteriummal ? Dr. Tavast Lajos. Külföldi utazásoinbó 1. XI. Utazó a külföldi magyar egyletekkel kötekedik. A Neumünster és isteni tisztelete. Kényes ajándékok. Valami a schweizi papok prédikátióiról. A keresztelés és tiszteletdíja. „Nevére"-e, vagy „nevében," vagy ,,nevébe"? Ugyanazon nap este az itteni „Magyar Egylet" gyűlésén voltam többször említett theologus barátaimmal együtt. E magyaros izü gyűlések a mennyire én tapasztaltam mind Zürichben, mind Parisban, mind Berlinben