Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1867-04-28 / 17. szám
kek a kath. egyház körül szereztek, amit a protestantismus és gallicanismus terjedése korában, „Photius szakadár sága" meggátlása végett a kath. egyház dicsőségére tettek, s hogy mindazt csak az összes magyar egyházak fölötti fönsőségök által tudták kivinni; az utóbb emlite'tt „Schismát" illetőleg nem titkolja el abbeli félelmét,hogy majd megtörténhetik, hogy az egyesült görögök ismét visszapártolnak a „szakadár egyházhoz" : „tudva van előttem" panaszkodik a prímás, „hogy a szakadár görögök, mindent elkövetnek, hogy az uniónak megnyert testvéreiket ismét a szakadárságra csábitsák, s hogy ez nekik már most is csakugyan többször sikerül. Ily istentelen törekvések ellen pedig már csak azért is sikeresebben harcolhat az ország prímása, mivel nagyobb ^ekintélylyel bir, mint a többi egyházfők, és a polgári kormánynyal nagyobb összeköttetésben áll." Büszke öntudattal emliti fel azután, hogy abban az időben, midőn II. József császár a kath. egyház ellen működött, az ő elődje, Batthyányi József gróf, volt az, aki 1781-ben erélyes panaszlevelet intézett a császárhoz, és a császár halála után ismét ő volt az, aki a jus canonicumot Magyarországban érvényre emelte, „mig más osztrák tartományokban soha sem lőn az egészen visszaállítva." -A primási méltóság jelentőségére és érdemeire való hivatkozás után néhány sor következik, melyekről alig tudjuk elhatározni, hogy vájjon azokban Scitovsky saját aggodalmát fejezte-e ki vagy pedig inkább fenyegetőzni akart. „A legújabb rázkódások," mondja a prímás, „mint mindenütt, ugy ezen országban is oly változásokat idéztek elő, hogy a századok által szentesitett régi intézvényekből alig látszik valami fennmaradottnak, ha most, szent atya! a dignitas Primati et Legati Nati is valami módon kérdésessé tétetik, vagy talán el is nyomatik, félhetni, hogy a nemzet, mely oly állhatatosan ragaszkodik ősi intézvényeihez, mélyen meg leszen az által sértve, és az apostoli szent szék iránti régi tisztelete lassanként ki fog hűlni!" És azután az ősz egyházfő következő meleg és kenetteljes szavakkal fejezi be reclamatióját: „Az én napjaim Sanctissime Domine, meg vannak számlálva; én már közel állok a sirhoz, hol minden földi dicsőség bevégződik, és ennek csak puszta gondolata is elégséges, hogy a dicsvágy legcsekélyebb szikráját is, ha keblemben ilyesmit táplálnék, teljesen kioltsa. Valóban nem a dicsőség és méltóság utáni vágy késztet engem ezen legalázatosabb esedezésemet hódolatteljesen szentséged lábai elé tenni; én csak elődeim nyomdokaiban maradok, kik az ő jogaikat az egyház üdvére és szentséged apostoli székének dicsőségére mindenkor fenn akarák tartani. Csak azon egyre törekszem én, hogy azon előjogokat, melyeket én elődeimtől örököltem, a magyar egyház javára és dicsőségére meg nem szentségtelenítve és csorbítatlanul adjam át utódaimnak. Szentséged tehát nem mutathatna irántam nagyobb kegyelmet, mintha a magyar egyház és nemzet iránt a kegy ezen bizonyítékát tanusitná." Ballagi Mór. (Folytatjuk.). \ S K 0 _LA Ü 6 Y. Tanárképzés. — Köz- és magánnevelés. — Tanári nyugdíjazás. Kitüntetés. Hogy tehetünk szert fiatal tanárokra, s mitevők legyünk az elöregültekkel ? (Vége.) Mi tevők legyünk a sok vén tanárral ? Körömben tréfából azt mondá a minapában valaki: „hát besózzuk vagy a „museumba rakjuk" kitömve-e ? kérdem én. A tréfás vagy gúnyos besózással azt érthette netalán, hogy ök is meghalnak; a muzeumba való felállítással pedig, hogy „nyugalmazzuk." Nincs is harmadik eset, a kettőn kivül, mert a vén tanár vagy addig hivataloskodik, mig elhal, vagy pedig még halála előtt — ha szolgálni képtelen, odavetnek neki valami csekély nyugalom vagy kegyelem pénzt, hogy abból éljen. Hogy valamelyiknek az egész csorbítatlan fizetést — a szolgálaton kivül is meghagyják, kétségkívül egyházias és protestansszerü eljárás, a melyet, ugy hiszem, egyházi kanonaink sem tiltanak, söt ajánlanak, mivel a tanárral szerződésileg kötött hivány csakugyan egész s teljes életidőre szól. De mindamellett van eset a hol egyházi gyülekezeteink és közönségünk kétségbe is vonja s teljesíteni vonakszik a hiványnak ekkénti értelmezését. Kinek van akkor igaza ? és mennyiben ? Én részemről nyiltan bevallom, hogy e harmadik esetet — miszerint az elvénült, s a hivatalra már képtelen tanárt hivatalából — ha egyéb kánoni vétség miatt erre ürügyet, okot nem szolgáltatott — kitegyük fizetéstelenül, sem jogosnak, sem méltányosnak, sem emberségesnek elismerni nem tudom. Működjék holta napjáig, vagy, ha elébb eltávolítani óhajtjuk és az iskola, a nevelendő ifjúság javának tekintetéből szükségesnek elismerjük — tehát nyugalmazzuk.