Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

s souverain jogaiból egy hajszálnyit sem engedett át Rómának. Az államarchivumban az akkori alkudozásokra vonatkozó fontos iratok között bizonyosan ott van amaz örökké emlékezetes okmány is, melyet Ferenc császár parancsára egy bécsi theologiae professor szerkesztett, s mely egy ily concessio roppant horderejét éles vonásokkal ecseteli, és egyedüli eszközlőjévé lőn annak, hogy a már ingadozó Ferenc császár Róma kivánatába bele nem egyezett; — és ugyanazon buzgó és vallásos fejedelem teljes méltánylatot tanusitott az emiitett tanár iránt; mert ezt, kit a pápa a fenebb érintett okmány szerkesztéseért kiközösített, udvari tanácsnokává nevezte ki. De amit Ferenc alatt megtagadtak, az az uj osztrák katonai államban lehetővé lőn. Nem kis zavarba jöttek Bécsben, hogy ennek magyarázatát adják. Némelyek ezt kizárólag Eauscher érsek, O Felsége korábbi nevelője túlnyomó befolyásának tulajdoniták; mások ugy vélekedtek, hogy a katholikus Ausztria ily módon Dél-Németország rokonszenvét remélte megnyerhetni, mely nézet azonban, amaz elkeseredés által, melyet a concordatum a délnémet népek és pedig inkább a katholikusok mint a protestánsok között előidézett, kellőleg meg van cáfolva. A bécsi udvarhoz közelállók pedig ugy nyilatkoztak, hogy 0 Felségének, a most uralkodó császárnak felséges nagynénje, Mária Anna császárné, csak azon feltétel alatt egyezett bele V. Ferdinánd osztrák császár és magyar király lemondásába, ha a pápával concordatum fog köttetni, sőt hogy már Ferenc császár is végrendeletileg kötelességökké tette ezt utódainak. Mi nem akarjuk vizsgálni, igazak-e nem-e ezen indokok, csak annyit mondhatunk, hogy a concordatum egyáltalában nem egyeztethető ki a magyar közjoggal, és azt a magyar országgyűlés megkérdezése nélkül törvényesen életbe léptetni nem lehet. Ime itt a concordatum megkötésére végrendelet teljesítése állíttatik indokul; de vájjon a történelem megkísértette valaha II. Fülöpöt azzal mentegetni, hogy ő csak atyjának végrendeletét akarta híven teljesitni. Ha van mentség számára a történelemben, ugy ez csak abban keresendő, hogy vakbuzgó tanácsnokok által volt környezve, kik nem engedték befolyásra jutni ama férfiakat, kik a királynak Németalföldre nézve nagyobb mérsékletet ajánlottak. Ily fanatikus környezetnek tulajdonithatni azt is, hogy Fülöp ismételten kinyilatkoztatá, hogy „inkább nem uralkodik, mint sem eretnekek felett uralkodjék." Vájjon a felvilágosodott 19-ik század második felében lehetséges-e még arra csak gondolni is, hogy a concordatumot ilyesféle spanyol vakbuzgalmi motívumok szülemlették ? Nem! Ha a minisztérium részéről fanatismus működött ebben közre, ez egyáltalában nem volt vallási hanem tisztán politikai természetű: az uj osztrák egységes állam betetőzetül ujosztrák egyházat követelt, az ő ideálja a birodalmi egyház volt, élén a bécsi birodalmi prímással ; a magyarországi prímásnak le kelle szállania magas méltóságáról j ennek kivitelére volt szükséges a Romával való szövetség. A magyar hierarchiának meg kellett aláztatnia, azért volt szükséges a vaticannal és a pápával szövetkezni. Inkább pápailag mint nemzetiesen, inkább Rómának a souverainitas egy részét átengedni, mint a nemzet hagyományos hatalmának csak legkisebb jogát is meghagyni, ez volt az elv, mely a concordatumot dictálta, ez az anya, mely eme korcsszüleményt világra hozta. A hajdani királyság Kronlanddá degrad áltatott, a magyar király minden politikai jelentőség nélkül való üres cimmé lőn; ekkor a magyar egyház is az ő hercegprímásával és főpapságával a bécsi hatalmaskodó kormány előtt anachronismusként tűnt föl, melyet mentül hamarabb el kellett háritni láb alól. — Vajha minden jó katholikus tudná azt, hogy a concordatum alapitői, az igazi vallásosság legnagyobb kárára, az egyházat csak államcéljaik kivitelének eszkbzeül használták fel ; vajha mindazok, kik még mindég a Bach-féle egységes államról álmodoznak, a concordatumtól pedig megszabadulni óhajtanak, meggyőződnének, hogy ők lehetetlent kívánnak. Ilogy a centralisatio mély gyökeret verjen, szükséges volna minden nemzeties elemet termékenyítő földjéből kiszaggatni. De az elnemzetietlenitÖ mérgek között a concordatum, mint az Austriában divatozik, legfelül áll; tehát vagy mind a kettőt (t. i. a politikai és vallási centralisatiót = concordatum) el kell fogadni vagy mind a kettőt elvetni, itt harmadik lehetőség nincs. Igen érdekes látvány volt nézni, hogy a bécsi centralisaló gép miként működik a magyar egyház beolvasztásán, a látvány érdekessége csak növekedett az által, hogy ő szentsége Pio Nono ' 33*