Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-28 / 17. szám

akkor szólhatott, mikor már az mint befejezett tény adatott a közönségnek tudtul, s akkor is csak azon oldalról lehetett felmutatni, mely a belső motívumokat elleplezve, az egész ügynek tetszetős alakot kölcsönzött. Hogy mily előzmények szülték ez ügy szőnyegre hozatalát, milyen volt az alkudozás folyamata, mit és mennyit tett a magyar főpapság, hogy a magyar egyház ősalkotmányát megmentse, mindezek csak a külföldön megjelent egyes cikkek- és röpiratokból állíthatók össze; s mi azt hisszük, szolgálatot teszünk a hazai közügynek, ha ezen ügynek közönségünk előtt ismeretlen történetét egy akkoriban külföldön megjelent röpirat nyomán röviden előadjuk, mint itt következik. A katholicismusnak Magyarországon István, első apostoli király óta nagy szerepe volt; az első király politikai organisatiója a főclerust az ország dignitariusainak élére állitotta; és az utolsó nyolc század változatos története csak kevés momentumot mutathat fel, melyekben a magyar katholikus méltóságok ezen előjogukhoz méltatlanul viselek magukat. Magna Chartánkat, II. Endre arany bulláját, leginkább a prímás befolyásának köszönhettük, aki akkor jogot is nyert a királyt és utódait kiközösitni, ha az aranybullában kijelölt szabadságokat megsértenék. A főpapság képviselőit minden nagy nemzeti harcban a király mellett látjuk harcolni és éltöket feláldozni. A Sajó melletti szerencsétlen csatatéren nyugszanak az esztergomi és kalocsai érsekek, a győri, nyitraiés erdélyi püspökök hamvai; a 15-ik század második felében viselt győzelmes háborúkban két prímás, Vitéz és Bakács, szerepeltek vezérekként; a mohácsi végzetteljes csatában a király jobbján a prímás és a főpapság többi tagjai, balján pedig a nádor és az ország világi méltóságai harcoltak. Ott lőnek eltemetve Zalkán László a prímás, a király és velők az ország szine és java. Igen! A magyar papság annyira azonosította magát a nemzet érdekeivel, hogy még a pápa elleni harctól sem riadt vissza, ha a magyar korona jogainak megvédéséről volt szó. Feltűnő például szolgál e tekintetben Pázmány Péter, aki azok ellenében, „qui Romae aliter sentiunt" minden himezés nélkül kimondotta, hogy a magyar clerusra nézve a pápa csak megerősitési joggal bir, de kinevezni és javadalmakat adományozni nincs neki joga. Ez kizárólag a magyar koronát illeti annyira, hogy a magyar törvény vizbefojtás büntetését mondá ki arra, ki Magyarországon egyházi javadalmakat, * az ország régi szabadsága ellenére, mástól minta királytól szerezne (Ulad. II. regis decr. 2. anni 1495. art. 31.) A nemzeti jogokhoz való ezen szilárd ragaszkodásnak azután az lett a természetes következménye, hogy a kath. méltóságokat a nemzet érintetlenül hagyta, s mig a spanyol, francia és német primatialis méltóságok rég idő óta csak a történelmi emlékek közé tartoztak, az alatt Magyarország prímása századokon át csorbítatlanul maradt meg régi jogaiban, épen ugy mint collegái a canterburyi és yorki érsekek a protestáns Angliában. Az esztergomi érsek 1379 óta pápai „Legátus natus" 1387 óta prímás, I. Ferdinándnak 1536-ik évi egyik decretumában „secretarius caneellarius regius^usk. s még e fölött „personalis Majestatis Regiae praesentiae"nak jelöltetik; 1713-ban hercegi cimet nyert; 1764-benMaria Tlierezia a prímást a szent István rend állandó praelatusává nevezte ki. A király után a prímás volt első személy az országban. Az uj egységes állam természeténél fogva nem tűrhette, hogy az oly hatalmas, kiválólag nemzeti és teljesen független magyar hierarchia tovább is fennmaradjon; tehát a bécsi hatalmas ministereknek mindent el kellett követniök, hogy ez intézvény is az uj Ausztria olvasztójában felolvasztassék, hogy azt majd az osztrák centralizáló rendszer postulatumainak megfelelő alakúvá lehessen tenni. A föladat nagyon kényes természetű vala. A bureaukratikus katonaállam az egyházat eddig még mindég „ne nyúlj hozzámnak" tekintette, s valóban a reactio előtt paradoxonnak tűnhetett föl még magát az egyházat is megtámadni. De a minisztérium teremtő geniusa még e nagy feladat megoldására is képesnek mutatkozott ; amit maga nem mert megsemmisitni, ahoz a távolban a legalkalmasb eszközt választá ki, és ime a pápa magára vállalta a magyar egyháznak uj osztrák szellemben való centralizálását. Menynyire elbámult az egész világ, midőn 1855-ben a concordatum megköttetett és nem sokára a nyilvánosságnak is átadatott. Megemlékezett mindenki, hogy a vallásos Ferenc császár és magyar király minden kiközösitési fenyegetések dacára, a Placetum regiumot szemben a pápával fentartotta, \