Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-04-14 / 15. szám

házi hatóságaink az e tekintetben uralkodó mindenféle balvélemények eloszlatására, mert e szertartásokkal némely népesebb helyeken oly képtelen visszaélések űzetnek, melyek a kevéssé tisztán látók előtt magát a vallást keverik gyanúba. Ezúttal nem akarunk több példát idézni, csupán azt emiitjük meg, hogy Vásárhelyen a nazarénismus némelyeknél azért kedves, mert a temetéseket pompa és szertartás nélkül óhajtja, s én több józan felfogású református parasztembertől hallottam, ki egyházát lelkéből szereti, hogy e részben a nazarénusok okosak, ellenben á mi vallásunk hibás, mert ott megszólják az embert ha a költséges és haszontalan pompának eleget nem tesz. fegyházunk őrei! Nem volna-e szükséges ily balfogalmakat eloszlatni ? Nem hivatástok-e nektek az, hogy magyarázzátok a szegény elvakult népnek, melyet sokszor kedvesei iránti szerelme és a becsületérzés visz tévelygésbe, hogy a vallás itt oly ártatlan, mint ama született gyermek, hogy e gépies cifraságok ugy jöttek be az egyházba, mint Pilátus a krédóba, hogy a Krisztus e szertartásoknak határozott ellensége volt, hogy azok legnagyobb részben a a pogány és zsidó temetkezési módok majmolásai, s hogy ha valaki e szertartásokat mellőzni kivánja azért nem szükség, hogy ősi hitét megtagadja, mert a reformált vallás e szertartások nélkül, mint a külföld példája mutatja, bátran ellehet ? Miért nem teszitek inkább ezt, s miért akartok bennünket a szolgálat igájával lekötelezni, s szabadságunkban, melyet Krisztustól nyertünk, megrövicliteni ? E kitérés után térjünk vissza a zürichi temetésre. A sírkert kapujához érvén, a gyászkocsi kivül megállott, a szomorú felek pedig, úgyszintén a közönség egy része, a temetőbe beléptek, s a széles középúton egyenesen az imaházba mentek be. A közönség másik (mintegy fele) része a temető kapujánál megfordult, s haza oszlott. A mint az imaházba értünk, a lelkész már a szószéken állott, mely a talajtól csak 2 — 3 lépcső magamagában volt elhelyezve. A gyülekezet együttlévén, a templomszolga belülről betette és bezárta az ajtót, a lelkész pedig szólni kezdett. Elmondá a halott nevét, életkorát (25 év), s azt hogy egy kormánytanácsos fia volt, ki tanulmányozott, a legjelesebb sikerrel, épen most végezte be, kinek további életén szülék, fivérek, nővérek, rokonok és barátok a legszebb reménynyel csüngtek, de a kik most gyászolnak. Mindezek nevében (névszerint csak a halott szülei és testvérei emiittettek), a közönség részvéteért, melynél fogva a temetésen megjelent, köszönetet mondott. Aztán minden megszakadás nélkül folytatólagosan emlékbeszédhez fogott, melynek folytán szólott a temetőben támadó gondolatokról as érzelmekről, a szomorú felek vigasztalhatatlanságáról (igy), a bánat jogos voltáról, s végül buzditólag emlékezett meg az élet feladatának hü betöltéséről. Az egész beszéd azonban 8 —10 percnél tovább nem tartott. Ennek végeztével az uri ima következők,majd 2—3 sornyi berekesztő áldás és részvétszó. Mikor mindennek vége volt, az igen értelmes előadásu és kedves hangú őreg lelkész lelépett a szószékből, vette kalapját és legelőbb kiment a templomból. Utána megindulta közönség, s a temetőn minden megállás nélkül végighaladván, csöndesen szétoszlott. Én szándékosan hátul maradván s lassan menvén, a középúton egyedül maradtam. A hulla egyszerű festetlen deszka-koporsóban le volt téve egy újonnan ásott sír szélire, néhány ölnyire belebb az útféltől, A koporsóról le volt véve a fekete boriték, mely ezt a szolgálatot hihetőleg többször is megtette már, a szerint a mint némely magyarhoni egyházakban (péld. Miskolcon) is szoktak ily gyászteritöt a közönség számára készen tartani. Három-négy ember forgolódott a koporsó mellett, kik azt a sírba helyezték és földdel behúzták. Ezt azonban már én sem vártam végig. Az imaház fehérre meszelt kis helyiség, feketével van behúzva a szószék, és ennek hátamögött a fal is mintegy 5 láb magas és 4 láb széles négyszög alakban. A szószékre a szövet fehér szögekkel van állandóan oda erősítve. Padok (a szószéktől jobbra és balra mintegy 2 vagy 3) csak elöl vannak, de ezek is csupán támaszkodása vagy lekönyöklésre számitvák, mert a beszéd alatt senki sem ült le. A lelkész ugy volt öltözve és borotválkozva mint bármely más schweizi müveit ember, feketében, kaputban, és magas kalapban, mely külföldön a gálaöltözet mellőzhetetlen kiegészítő részét képezi. Egyenruha és palást nem volt rajta, s csupán a nyaktáblácskák mutatták elől a lelkészt. Mindent könyvből olvasott, első szótól az utolsóig, meg a ,,Miatyánk"ot is. Egyébiránt, mint hiteles forrásból tudom, a temetkezések Zürichkantonban sem mindenütt egyformán történnek, s azon nemes egyszerűséget, melyre a megtisztelt demokrata műveltség a városon emelkedett, némely faluhelyeken oly szertartások pótolják, melyek a magyarhoniakhoz igen hasonlitnak. Kisebb községekben, hol a halálozás ritka dolog, s egész eseményt képez, az ének és halotti prédikáció divatban van, s elegendő keletnek örvend. A nép, bizonyos fokozaton, mindenütt hasonlít önmagához a részben is, hogy átalában szereti a tempót és a tisztességet, főleg ha az a régi időkből szállott reá. De vannak oly vidéki helyek is, hol mind a halotti prédikációt mind az emlékbeszédet egyházközségi rendeletnél fogva megszüntették, sőt betiltották, főleg azop oknál fogva, mert az ezekben előfordulni szokott személyes vonatkozások gyakran zokon vétettek, s roszul ütöttek ki. Ily helyeken csak az ágendás könyv végén lévő formulát olvassák fel, a mennyiben a lelkész a temetésen megjelen. Külön formula van a felnőttek s külön a gyermekek temetése esetére, Az elsőt ide csatolom. „A felnőttek temetésének módja. Szeretteim urunkban és megváltónkban a Jézus Krisztusban! Miután a mindenható Isten, életünk ura, N. N.-t e világból az örökkévalóságba szóllitotta, és nektek tetszett őt keresztyén szokás szerint a sirhoz elkísérni s ezáltal irányában a végső tisztességet kimutatni: ezt tinéktek az ő hátrahagyott legközelebbi barátai és rokonai forrón köszönik, felajánlván keresztyéni viszontszolgálatukat, de mindenkor szivesebben az örömben mint a szenvedésben. A