Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

landom jellemét, melyet tanúsított mint ember, mint tanár, mint kar- és polgártárs. Kraizell András született Bártfán, sept. 23. 1800-ban.—Édes atyja, Mihály, az ottani evang. német egyháznál tanitó lévén (subrector), fiát az elemiekben s grammatikálékban maga oktatá, de már 1813. Eperjesre kisére, hol két évet töltött a syntaxisban, Keresztessy Sám. — és egyet a rhetorikában, a nagyhírű s jeles Carlovszky Zsigmond alatt; bizonyítványai mutatják, hogy erkölcsére s tanulási elömenetére nézve a kitűnők közt állott. Innen, mint látszik a magyarnyelv kedvéért Sárospatakra távozott 1816. a humanitási osztályokat kitünöleg végzé s 1818-ban ismét Eperjesre tért vissza. Itt a bölcsészeti, theologiai s jogi tudományokat hallgatta öt évig, G r e g u s s Mihály, M á y e r András és C s u p k a András híres és kegyelt tanárok alatt, itt is versenyt futva a legjobbakkal s néhányával oly benső baráti szövetséget kötve, mely öt holtukig, haláláig boldogitá. *) Mint hitjelölt a német egyetemekre készült, de a kimenetel a kormány által akkor tiltva lévén, 182% két évet a bécsi evang. theologiai intézetben töltött s itt is kiérdemlé mint tanárai (Wác liter, Wenrich, Kanka, Leitner, Simko), mind társai teljes méltánylását, söt tetemes ösztöndíjban is részesiltetett. A tudományok iránti tiszta szeretetének tanúsága az is, hogy szabad óráiban eljárt a bécsi egyetemi s polytechnikumi egyes előadásokra is. A haza utazót eperjesi volt pártfogói közül különösen K e 11 n e r Sámuel fogadá szívélyesen, ismét Mentorul kérvén őt fel Károly fiához, kit épen Debrecenbe küldeni készült. Csak egy évet töltött itt nevendékével, mert már jul. 5. 1826. a nyári közvizsgák alatt tartatott pártfogósági iskolai gyűlésen, JozéfFy Pál superintendens és Dessewffy Tamás egyh.kerületi felügyelő jelenlétében, az eperjesi collegium azon osztálya tanárának választatott meg nagy szótöbbséggel, mely iránt maga is legnagyobb hajlamot érzett, s ez volt a költészet és szónoklat egyesitett osztálya. Ennek az osztálynak szentelé ö lelkének teljes erejét, ennek élt ö 40 egész évig kiváló szeretettel, példás hűséggel s ernyedetlen buzgósággal, — otthonosnak és boldognak érezve magát e szerény, de nemes pályán s magasb polcok és cimek után soha sem sovárogva. Mennyi változott 1826-tól 1866-ig körülötte! (csak tiszttársai közül 27 tünt le vagy máshová költözött) de ö helyét, jellemét megtartá, söt mondhatni, fiatalkori erélyét és kedélyét is mindvégiglen. 1831. eszt. jan. 23. házasságra lépett, nőül vévén Bredeczky Mathildot, a jó hir-nevü hazai iró, később lembergi superintendens leányát, kivel ennek 1861. nov. 10. történt haláláig boldog családi életet élt, melynek, igaz, hogy gondjait, de örömeit is szaporitá azon, részben már most önálló, vagy felserdült 7 kedves gyermeke, ki a 10 közül életben maradt. O maga, mint ép s erős testalkatú férfiú, ritkán volt beteg, de előhaladt korában a nála könnyen történő meghűlések következtében gya*) Thaisz, Szojka elébb haltak meg mint ő ; élnek még Schwarz Sám. Debrecenben, Schmidt András Eperjesen, Soltész András Mattheóczon. kori és tartós hurutba esett, mely tüdejét ostromlá. Az asthmatikus baj csak a 3 utolsó évben öltött fenyegetőbb alakot: de orvos-tudor jó fiának több izben sikerült elhárítani a veszélyt édesatyja szivétől. Csak az utolsó roham jött oly erővel, hogy minden gondos ápolás dacára a baj óránként nevekedett, és 8 napi pusztítás után, tüdŐszélhűdés által Kraizell András becses életének véget vetett. A boldogultnak szellemi életét és jellemét illetőleg, Kraizell András, jó természete alapján, kitűnő tanárai űtmutatása mellett, de leginkább folytonos saját szorgalma által tudományban és ügyességben nemes érzületben és férfias jellemben örvendetesen, s harmonikus módon, oly müveit egyénné fejlődött, ki az élet valódi céljait nemcsak helyesen isineré, hanem híven is követé; oly férfiúvá, ki csak annak tudott hódolni, a miről esze és szive tanúságot tett, hogy az valóban igaz, jó és szép, hogy az a természet és Isten törvénye, hogy az vagy egyszerű kötelesség, vagy tiszta lelki szépség. Kraizell András jellemének lényege szigorúan ethikai s v a 11 á s o s természetű. Tisztán állt előtte az ember személyes méltóságának erkölcsi eszméje; hatalmasan érezte ö annak feltétlen becsét; de igyekezett is azt lelke teljes erélyével magában kifejteni s minden ellenséges elemek ellen férfiasan megvédeni. O abban a mit „recturn és honestumnak" felismert, abban a mit tőle a becsület és igazság követelt, soha sem habozott, azt neki teljesíteni nem volt nehéz, azt ö oly egyszerű és szigorú tartozásnak vevé, melytől az embert senki és semmi sem mentheti fel. Az egyenes lítat szerette; a görbét a maga erkölcsi világában nem ismeré, ha másutt mutatkozott megveté s utálá. Le nem alacsonyítani magát, meg nem csorbítani, bé nem mocskolni jellemét, az volt büszkesége; a szeplőtlen becsületesség érzete vala éltének folytonos kísérője, ha cselekvényt előzve mint ösztön, ha azt követve, mint jutalom. Jelleme ez oldalról tekintve ugy tűnik fel, mint a S t o a leghívebb nevendékeé: de Andrásunk szilárd jellemének ezen stoikus elemével, a legnemesb humanitás párosult, s a tiszteletet követelő erényességet benne egyszersmind szeretetre méltóvá tevé. Nem sc rideg törvényesség categorikus imperativusa, néma „Summumjus" melyet ö is „Summa injuriának" vallott, nem az abstract és konok következetesség volt az ő életelve, hanem az, mely a kötelesség rendithetlen szava mellett, a lelki szépség, nemeskeblüség, a méltányosság s tiszta szeretet szelid sugallatát is érté és követé. A leggyöngédebb, legnyájasabb, legkimélöbb érzelmek, jó indulat, részvét, szolgálat- és áldozatkészség s a legönzötlenebb emberszeretet honoltak keblében, söt békés viszonyok közt, ezeket vélhetéd nála a túlnyomóknak. Igaz is, hogy csak harcban, a sértett jogvédelmében a durvaság, álnokság és aljasság támadásai ellen, mutatta és éreztette ö jellemének ama keményebb, élesebb és semmr transactiót, nem ismerő oldalát. Különben valóban nemeskeblti emberbarát vala, épen oly távol a gögtöl, mint a csuszó-mászó alázatosságtól. O méltatlanságot nem tűrt, de szándékosan nem is követett el soha: a legbékésebb s békülékenyebb ember vala, ha sértőt nem tapasztalt. Különben minden személyes és szívélyes tekinteteknél feljebb helyezé az igazat