Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

és jogost. (Incorrupta fides nudaque veritas, haud ullumin­venient parem f") Nem fél-, nem negyedrész-, de teljes egész­férfiu és jellem vala Kraizell András, — kinél a világos ér­telem és a nemes érzelem együtt s egy célra működlek; éles dialektikus volt ö, és hatalmas szónok, és mind e mellett lényegében költői lélek. Szeretett vitatkozni, de módszere­sen okokkal, okok ellen, de baráti körökben egyszersmind kedélyesen, nemes élccel és tréfával. (Sales attici). Szerette Ö a társas köröket, kivált ünnepélyes és mulatságos alkal­makkor, még pedig maga részéről is, nem mint szenvedőle­ges élvező, hanem mint tevékeny szereplő, előlépvén olykor otthonkészitett remek költeménynyel, de gyakrabban rögtön­zött s annál meglepőbb versezettel, mely valamint talentu­mának ugy nemes érzületének is vala kifolyása és bizony­sága, s öt a társas körökben igen kedvelt személylyé tevé. Szerette végre, még előhaladt korában is, az u. n. „Bur­schenlieder"-féle s más vidám dalokat, melyekben ha baráti körökben megzendültek, kellemes baryton hangjával maga is tettleges részt vett. Ilyen vala ö mint ember és férfi ál­táljában. * Jellemének ezen általános vonásai nyomán, ám kisér­jük öt munkás élete különös pályáin is végig, s nézzük leg­először is a tanárt. Kraizell András mint tanár is hü ma­radt feljebb rajzolt elhikailag-vallásos s humanislikus jelle­méhez. Tiszta, magasztos eszméje lévén egy humanistikus ta­nárnak hivatásáról, tanársága kezdetétől fogva, annak negy­ven éves, hosszú pályáján mind végig, lelkének teljes erejével azon volt, hogy nemes feladásának becsülettel megfelelhes­sen s ennek ö valóban meg is felelt emberül. Lelkiismeretes szorgalommal készült az előadandó leckékre, teljes pontos­sággal jelent meg az órákon, s ernyedetlen buzgóságot fejtett ki mind a tanításban mind pedig a fegyelem kezelé­sében. Nem szorult ö ellenörküdésre; maga volt magának legszigorúbb birája. A rábizottakban hűségesen eljárni, an­nyit tett nála, mint saját jellemével egybenhangzásban lenni, mint saját megelégedését kiérdemleni. Tanitva-nevelni neki nem iga volt, de öröm, — neki, ki tanárnak született, ki gyermekkorától fogva megszokta a szellemi munkát, ki már mint magán-nevelö is szeretettel és ügyességgel forgolódott e pályán s kinek lelke minden mozdulatát e hatalmas szózat vezérlé „becsület." Nem is jött ö soha sem hivatalával, sem magával ellenkezésbe. Hü sáfárkodását elöljárói, kartársai, s nevendékei is önkint elismerték; a collegiumi tanári érte­sítők rovatai folytonosan azt vallják, hogy Kraizell András tiszta lelkű, ernyedetlen — buzgóságu, kitűnő ügyességü, szeretve-tisztelt tanár vala. — Két tényező egyesült benne mint tanárban szerencsésen, a nevelőnek és oktatónak egybehangzó működése. Nevelési szempontból a mint meg volt győződve, hogy az, a mit ö maga saját képzésében kö­vetett s elért, helyes, ugyanazt óhajtotta, hogy atyailag-ba­ráti vezérlete mellett mindegyik nevendéke megérezni, meg­szeretni, s kifejteni képes és hajlandó legyen. Semmi sem sérthette öt érzékenyebben, mint ha a kormánya alatt levő serdülő ifjak közt a durvaság, merészkedés, vagy épen al­jasság egyes példányai merültek fel, s atyai, baráti intéseit semmibe sem vették. — Az ilyenek ellen ö kipattant aztán méltó indignatioja teljes tüzével s addig nem nyugodott, mig vagy megnyeré az illető tévelygőt a nemesb életiránynak, vagy osztályát megszabaditá az ily mételytől. Különben a fegyelemnél ö a nevelési álláspontot soha sem téveszté el szeme elől: javítást akart a büntetésnél is, nem boszűt. Tanítási modorát és szellemét illetőleg, az általá­ban olyan vala, mint a milyet a józan didaktika követel, tehát alapos, világos, eleven, érdekes, elmés — keblet gazdagító, nevelve-oktató, életrevaló, az igaznak, szépnek, jónak, a humanitásnak, erényességnek s hitbuzgóságnak szolgálat­jában álló: különben az egyes tantárgyak s a mindenkori tanulók egyéni mivoltához okosan alkalmazkodó. A tanrendszer octroyáltatásáig 1850-ben az u. n. zay-ugróci terv szerint mindazt e gy maga tanitá, a mi a rhetorika- és poétika egyesitelt osztálya számára tanítandó vala, latin, görög, magyar nyelvet és irályt, szónoklat- és költészettant, vallást, történelmet, görög és római régisége­ket, irodalom történetét, mythologiát és mathesist, — igye­kezvén megfelelni minden tantárgynál a kitűzött feladásnak, noha érzé és vállá, hogy ez e g y ember vállaira sok. 1851. eszt. behozatván felsőbb parancsra nálunk is az uj szervezet s vele a különben kivált a felgymnasiumban igenis célszerű szakrendszer, Kraizell András a latin és német nyelv és irodalom tanítását tartá meg az V. VI. s részben a VII. osztályban: de bár nem kívántatott, söt bizonyos helye­ken zokon vétetett, ö a szónoklattan egyes részei előadását egy kis irály-theoriát szükségesnek, hasznosnak tartván, azoktól megválni se akkor se azután nem akart. Cicero la­tinsága s művészete volt nála is az irányadó; ezt birta ö alaposan és használta biztosan távol minden fittogtatástól, valahányszor alkalma nyilt ünnepélyes szónoklatban, üdvöz­leteknél s felköszöntéseknél e nyelven nyilatkozhatnia. S valóban igazi élvezet volt öt igy szólani hallani, s a szó­noklattan alkalmazott főszabályaival, ékességeivel talál­kozni! Latin verseléseiben leginkább Horác nyomdokait kö­veté. Iskolai előadásai alapjául, mikor még alig volt alkal­mas kézikönyv, megírta nagy gonddal a szükséges füzeteket, azokat időnkint javítván, söt átalakítván (három nyelven kel­lett tanítania!), de nyomtatásban tudtommal egy munkája sem jelent meg. Más viszonyait az életben elég lesz érintenünk; mert jellemének felfogásából könnyen és bizton magyarázhatók. Egykori tanárai, jóltevöi, felsőbbjei irányában az őszinte tisztelet, kegyelet s hála érzelmeit táplálá szivében, mig csak élt: kegy után járni, hajlongni, hízelegni, soha senki se látta. Kartársai között minden körülményekben, — pe­dig voltak válságosak is, — ö változatlanul „semper idem, collega ingenuus, humanissimus," maradt, s a ki lelkéhez közelebb esett s vele barátsági szövetséget kötött, annak „incorruptae fidei et inexhaustae charitatis amicus"-társa lön. Családja körében mint férj, mint apa, mint háziűr, mint atyafi és rokon mindenkor szeretetre és tiszteletre méltó példány s boldogitásban boldog. A nagyobb világ színpadán szerepelni nem akart; de a közügyek élénken érdeklették, a községi ügyektől fel a ha­zai, országos, világi és egyházi s kivált culturalis jellemű ügyekig. Eperjes városa, s polgárai közt a legjobbak tisz­telni tudták Kraizell egyeneslelkü, igazmondó, jogot- s erényt védő szeplőtlen, férfias jellemét: a tömeg elég ké­sőn ismeré fel, de azután már mint eperjesi valóságos polgárt (1844-től) közelebb méltatá s a kültanácsba is tagul választá meg. Politikai elveire nézve, a higgadtan ha­ladók-, a józan reformerekhez számitandónak mondható, conservativ előszeretettel az ősi célszerű inslitutiók iránt. Különben a gyakorlati politikai téren küzdeni nem volt sem alkalma sem kedve: de annál többet harcolt az e v a n ge 1. egyházi élet küzdterén, az egyházi s iskolai gyűléseken. Itt ö nemcsak jogában állónak, de kötelességének tartá, mind annak lelkes védelmére kelni, a miről meg vala győződve, hogy jogos és törvényes s melynél észrevevé, hogy vagy nem méltányoltatik kellőleg, vagy épen sértve lön. Itt ö vi­lágos logikája s meghaló szónoklata segitségével nemcsak gyakori győzedelmet, hanem valódi elismerést is aratott s ne­mes érzületét és férfias küzdelmeit ellenfelei is tisztelték. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom