Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

bizonyítványát, de ez csak kivétel, s a törvényhozás erről is megemlékezhetik, és megemlékszik. Azonban, mintemlitém, nem ezen tárgyra, hanem csak néhány kifejezésére bátorkodom megjegyzéseket tenni, mint pl: „hogy sok eminentia nem érdem, hanem a természet és tanárok adománya.'"'' Ezen állitásnak két ága van, — egyik szerint: sok eminentia nem érdem, hanem a természet adománya. Igen kérem, de azon természet épen azon egyén sajátja, kitől teljes felelet után egy tanár sem tagadhatja meg a kitűnő érdemfokozatot, — másik szerint gyanusitni méltóztat a tanárokat, mintha azok kényök, szeszélyök szerint osztogatnák a calculusokat. Engedjük meg, hogy vagy egy tanár, ki tudja, niinö okból érdem alatt — vagy felett való calculust ad néha, de miután minden felsőbb tanintézetnél több tanár van, tanárokról levén szó, csak feltehető, söt állitható, hogy azok összesen elfogulatlannl és igazságosan osztják a calculusokat. Méltóztasson elhinni, hogy ezen tekintetban a tanári kar eljárása annyira igazságos, hogy soha méltánytalanságot a miatt nem tapasztaltam, sem mint tanitvány a múltban, sem mint tanitó a jelenben. Még van egy megjegyzésem a következő kifejezésre : ,,Osztán nem fér meg a protestantizmus szellemével egy pár tanár kezébe adni a leendő pap egész életsorsát! Ez eljárás bizonyosan a legnagyobb hierarchiát fejtené ki egyházunkbanMikor függött kérem a leendő pap sorsa egy pár tanártól ? A theologiai tanárok, igaz, vizsgáló tanárok a szigorlatokon, de jelen vannak a gondnokok, s az iskola többi tanárai, a szigorlat nyilvános, a szigorlat végével az egész tanári karnak az egyes feleletek nyomán nyert közvéleménye állapítja meg az érdemfokozatot a m. föegyháztanácstól rendelt három osztályzat szerint. A tanár többé nem folyhat be az illető egyén sorsára, hatásköre nem terjed tul az iskola falain, tehát nincs miért hierarchiai aggodalmakat táplálni a tanári karról; az erdélyi ref. tanárkar múltja és jelene csakugyan nem hierarchiai törekvések mellett bizonyitnak. A tanári kar nem kiván egyéb lenni, mint épen a mire hivatva van: tanitó. Régebben is, most is az illető tanári testület állította és állítja ki az iskolai bizonyítványokat, melyeknek kiadása után, nincs további befolyása. Itt még azt is megemlíthetem bizonyíték gyanánt, hogy a szent zsinat a felszentelendő papot még egyszer vizsgálat alá rendeli, s csak a theolog. tanodból tett ujabb vizsga után szenteli fel. A papi, mint szintén más pályaképesség is nagyon viszonyos, mint szintén egyházaink fizetési képessége is. Vájjon a nagy szigor célszerű lenne-e viszonyaink közt, midőn oly sok csekély jövedelmű egyházunk van? Vájjon azon esetben kapnának-e az olyan egyházak lelkipásztort ? Már pedig egy kis tehetségű, de különben erkölcsös magaviseletű, szorgalmas, rendszerető és kötelességérző papjelölt is fentarthatja a nemzetiséget és vallásos életet egy csekély jövedelmű egyházban, hova nagyobb tehetségű egyéniség teljességgel nem vállalkoznék, utolsó esetben inkább más pályára lépne, — mert csakugyan igaz az, hogy a kinek nagyobb tehetsége, s több előnye van, annak rendesen több igénye is szokott lenni, — az anyagi szükség pedig — bármily szent legyen az ügy, s a mellette való lelkesedés — mégis csak a földre emlékezteti az embert. Ha hazánkban minden pályatér megnyílik — mit adjon Isten minél előbb — a különböző irányú törekvések előtt, az egyházi pálya, jelenlegi jövedelme mellett — tartok tőle — nem lesz nagyon keresett. N.-Enyed, február 1. 1867." Garda József 3

s. k. T ARCA. RT e k r o 1 o g-. Kraizell András tanár emléke. („Dignum laude virum Musa vetat mori, Coelo Musa beat." Ilorat.) Az öldöklő 1866. év az eperjesi evang. főiskola békés kis körét sem hagyá érintetlenül, áldozatul ejtvén november közepén ugyan egy dűsreményü hittanhallgatót, *) december 28. pedig Kraizell Andrást, a collegium egyik legéltesb s legérdemesb tanárát. E veszteség súlyát, igaz, hogy leginkább az érdeklett család s tanintézet érzi; de egy főiskola jeles tanárának letűnte, bizonyosan országos veszteség, különösen reánk protestánsokra nézve. Oly jellem, mint a milyen boldogult Kraizell vala, — oly hosszú, s oly példásan végzett tanári pálya s annyi kivivott siker és érdem, mint az övé, nemcsak megérdemli, hogy emléke az irodalomban is örökittessék, de söt kegyeleti kötelességül *) Marscbalko Rudolfot. Iglóról. tűnik fel, kivált azokra nézve, kiknek körében az elhunyt derék férfiú működött, kikhez szivével is közelebb állott s kik, mint hü sáfárkodásának szemtanúi, róla a jelen és utókor előtt igaz tanúságot tehetnek. Emiéképek örökítésére ugyan legtöbbet tett ö maga s élni fog az meleg keblekben, mig csak egy barátja, tanítványa élend, ki öt méltányolni tudá : de kedves kötelességének ismeré ezt el a collegiumi felügyelőség s pártfogóság is, nemcsak jegyzőkönyvbe foglalván a kimultnak érdemeit, hanem ösi szokás szerint megtartandó gyászünnepélyt is rendelvén tiszteletére, és hasonlókép isméré azt el az összes tanári kar is, megbízván e sorok íróját, hogy mint a boldogultnak 34 éven át collegája és barátja, örökítse a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ban Kraizell András emlékét. Meggyőződve arról, hogy e becses lapnak nt. szerkesztője szívesen enged ily célnak egy pár tiszta táblát, — a rám bízottakban teljes készséggel s oly rendben kívánok eljárni, hogy elÖre bocsátván a kimultnak rövid életrajzát, mint külső hüvelyt, kissé részletesebben rajzó-