Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

tározott irányban fölébreszteni" hogy a gondolatokat, fogalmakat magok találhassák fel, — söt némileg még a fennebbi idézetben az érzékeltetésről — is viszhangzik stb. És igy néhol megérzik könyvén, hogy tisztában volt ama föelvvel — az, a ki után dolgozott; de miután még több helyen, hol várnók, nyoma sincs, azt hiszem megérzik az is, hogy nt. G. úrnak még sejtelme sincs arról, mit tesz egy elvet következetesen keresztül vinni. Sokszor találkozunk szives olvasó a tudományban azon esettel, hogy valaki hibás elvből indul ki, de azt rendesen keresztül is viszi oly szigorú következetességgel, hogy ha egyszer kiindulási pontját elfogadtuk, azontúl minden szava igen és ámen. Ha ilyen munkát bírálunk, feladatunk csak kimutatni, hogy maga az alap nem igaz ; mert azután magától omlik össze az egész épület. Van nt. G. úr munkájában is alapelv, de ugy látszik maga az iró sem tudja, hogy mi, és már ezen körülményből is megkelhetjük, mennyire vihette következetesen keresztül. — Vannak könyvében helyes növelés és oktatástani elvek is, pl. bizonyára mindenki ugy tartja, hogy a hétéves gyerekeknél a tanítás tárgyát történeti elbeszélések alkotják, különösen a vallástanitásét a szent történetek, hogy a kérdéseknek egymásból folyóknak kell lenni, stb. stb.; de vannak olyanok is, melyekkel legalább én nem vagyok egy értelemben, pl. hogy a biblia olvasásnál az olyan helyeket sem kell kikerülni, milyenek József és Potifár története, — az ilyenszerü helyeken a vétek illő komolysággal megrovandó, az erény pedig kiemelendő. — Elevenen emlékszem rá, miként beszélte el tanítónk előttünk is épen eme históriát, minő sajátságos arcjátékkal kisérte előadását, mennyit töprenkedtünk magunkban, mindaddig, mig megértettük. Ez volt az első eset, midőn a falra festették előttünk az ördögöt. — Azt is ajánlja nt. G. úr, hogy a már confirmált növendékeket is katekhizáljuk, még pedig többek közt a nyilvános isteni tiszteleten, a gyülekezet előtt! Láttam e szokást Németországon egy kurhesseni kis faluban; a pap isteni tisztelet végén előállított vagy 15 — 20 ugyanannyi éves ifjút, kérdezgette valamennyit, felelt is rá egy, a többi hallgatott, s felelt helyettök maga a pap. A szelíd véralkotu és vallásos kedélyű német nép elég komolyan végig hallgatta, de vájjon a mi sangvinikus népünk és papunk ugyanazt tenné-e? Nagyon félek, hogy nevetne, a pap ingerültségbe jöne, a szülök elkeseredetten megharagudnának a papra, hogy miért kérdezett gyermeköklöl ólyat, a mit nem tudtak, miért kritizálta, stb. Mert nálunk az efélét nem tudják ám tűrni, — uti figura docet: nt. G. úr is milyen nagyon meghal agudt és megdorgált, amiért könyvét megbíráltam! Vannak mondom ama könyvben helyes és nem Iíelyes elvek, de még ami jó is, aként van berendezve, mintha én asztalomat felfordítanám, díványomat végére állítva ablakom elé tenném, ágyammal eltorlaszolnám az ajtómat, stb.; és azután igy szólanék valakinek: nem de el van látva szobám a legszükségesebb bútorokkal? Igenis el, — hangzanék reá a felelet, — de aként berendezve egyiket sem használhatod célja szerint, tehát annyi, mintha nem volna ! Ilyenszerü eset van ama könyvben is. Ehez még csak azt teszem, hogy nincs benne semmi eredeti, semmi uj, -- vájjon miért kellett volna tehát azzal fárasztanom magamat, hogy a százszor hallott dolgokat kiemeljem? — Valamely hírlapi cikkel meg vagyunk elégedve, ha egy napig érdekelni képes; de a könyvtől azt várjuk, hogy a tudományt bármi kis lépéssel előbbre vigye, s ha ezt nem teszi, lomtárba való. A hírlapi cikket a mai nap számára, a könyvet örök idők használatára írjuk. Kovács Albert. (Folytatjuk.) BEI, F Ö L I). Pár megjegyzés az idei „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap" 4-ik számában megjelent •. „Igénytelen sorok az erdélyi papválasztási törvényt illetőleg Maros- Vásár hely rölu

„egy hallgató" úrnak cikkére. Nem szándékom az egész cikkre kiterjeszkedni, s az ujabb papválasztási törvény, és annak hozatala felett elmélkedni; jóllehet, mellékesen legyen mondva, az újonnan hozott papválasztási törvényt sokkal célszerűbbnek tartom a réginél, mely szerint valamely jobb jövedelmű megnyílt egyházban 15 — 20-an is pályáztak, s hogy mennyi kellemetlen súrlódás, zavar, törvénytelenség történt olyankor, tapasztalatból tudhatjuk. Fontos okai lehettek az egyh. közszt. zsinatnak, midőn ujabb papválasztási törvényről gondoskodott, — hozatalában, kétségen kivül, nem valamely rangfokozat felállítását, — mire nem is gondolt — hanem az egyes egyházaknak megfelelő képességekkel való betöltését és sok visszaélés megszüntetését célozta. Nem állítom, hogy az újonnan hozott törvény egészen tökéletes volna, mert pl. én a kiiünö szigorlati bizonyítványt nyert, de tán mostoha körülményeik miatt külföldi egyetemeken nem járhatott papjelöllek et nem zárnám ki az első rangú pályázók sorából; de melyik törvény erle el első hozatala alkalmával a legfelsőbb tökélyt? Az egyházak jövedelme szerint, a pályázóknak érdemfokozali megkülönböztetését és jogosítását természetesnek tartom, — mert csakugyan azon papjelölt, ki magát kitűnően viselte, szorgalma és észtehetsége állal magát kitüntette, rendesen többre van hivatva nálánál korlátoltabb tehetségnél, többet tehet, eszközölhet, szélesebb körben működhetik stb. Tehát nem rangi megkülönböztetésről, hanem csak méltányosságról és célszerűségről van szó. Méltóztasson csak „egy hallgató" úr meggondolni, hogy mik történtek régebben papválasztások alkalmával: egy tehetségdús, kitűnő, szerény fiatal embert, igen gyakran legyőzött egy nagy szájú, de üres fejű versenytárs, s ez beült a nagy egyházba, meglehet tán a materialismus szorgalmas tanulmányozása végeit, ama másik derék, de szerencsétlen pályázó pedig, keblében sok fájdalommal és szomorú tapasztalatokkal távozott. Az ujabbi törvény, mind az egyházakra, mind a pályázókra nézve, méltányosabb. Természetes, méltányos dolog az, hogy a jobb helyekre erősebbek, kitünöbbek bocsátassanak. Igaz megtörténhetik a : primus in schola ultimus in vita, mig ellenben némely első osztályos az életben kitűnőre javítja iskolai