Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

Az akadémiai reform szempontjából nem helyeselhető azon eljárás sem, hogy a papjelölteket theologiai tanárok vizsgálják. Ez egyenesen a tudomány szabadságának sérelmére történik. Miképen? X. rendes tanár előadja a exegesist s a papjelölti vizsgán censeal. Már most föllép Y, mint privát docens, ő is adja az exegesist, magyarázza a szent irat bármely szakaszát, hallgatására nem mer senki vállalkozni, mert ama rendes tanárral lesz dolguk a vizsgán; az eszély azt javalja, hogy az ö felfogásának, elveinek hódoljanak, igy a maguk dolgán könnyithetnek ; mig ha azt a privát docenst hallgatják, meglehet a rendes tanár titkos neheztelését vonják magukra s a vizsga sikerét nagyon nehezítik. Nem korlátozása-e ez a szabad versenynek, nem lefojtása-e a tudománynak? A változott viszonyok, a célszerűség azt javallják, hogy jövőre a papjelöltek vizsgáját a lelkész urak vegyék át. A jogtanároknak az államvizsgákba, bármikor és bármily körülmények közt való befolyása ellen hasonló érvek szólanak. Minden ilyennemű kísérlet ellen, nemcsak autonomicus, hanem tisztán tudományos szempontból is lehet tiltakozni. Végül egy dologról keli még emlékeznem. Itt cikkemnek alján lészen annak földi salakja. A bölcs teremtő ugy rendelte, hogy mindenféle működés, a szellemi is, legyen az oly nemes, oly magasztos, anyaghoz, testhez legyen kötve. Ez azon alapzat, melyen a szellem is, ha szabad igy szolanom, megveti a lábát. Ezen alapzatot, a működés ezen föltételét, nem lehet figyelem nélkül hagyni. Szép és dicső dolog a tudományt fölszabadítani, versenyre költeni. De kérdem, ugyan hol van azon tudomány, ott fenn a légben lebeg e, talán napfénynyel s az ég harmatával táplálkozik. Nem biz az, itt alant a földön a tanárban van, a ki eszik, ha van mit, öltözködik, ha van miből, s a mi nevezetes, nemcsak maga teszi ezt, hanem nője és gyermekei is. Pedig talán jó volna, ha lehetne, a népes családnak egyrészét az efféléről leszoktatni; mert minálunk protestánsoknál, az anyagi alapzat szűkön van kimérve, és e szűk talapon fölszabadítjuk a tudományt, mig a tanárt, kitől a tud ományt nem választhatjuk, a jelen, és kivált a jövő gondok lekötözött rabjául hagyjuk. Meggyőződésem, hogy mind addig, mig a tanári állomáson anyagi tekintetben tetemesen segítve nem lesz, mig a tudomány embere, a szellemi munka, törekvés természetéhez mért anyagi függetlenségben nem részesül, mig képességét és szorgalmát jelen pályáján anyagilag legalább is oly mérvben nein gyümölcsöztetheti, mint ezt más pályán tehetné, mind addig, bárminő reform csak jó szándék, nemes kisérlel, mely mint ilyen is figyelmet s jobb jövő reményében buzgó fölkarolást érdemel. Talán a most folyamaiban lévő országos politikai rendezkedések szerencsé^ sikere lehetővé leszi majd alsóbb és felsőbb tanügyünk emelkedését. Az alkotmányos szabad állam talán nem fog elfeledkezni, hogy viszonozza anyagi uton a protestánsoknak azon segély egy részét, melyet tőlük a szabadság, az alkotmány ügye, hosszú időn keresztül bőven vett. Igy támogatva, a szellemi igény az anyagival Öszhangzásba hozva, tanügyünk emelkedni fog, s elfoglalja azon magos polcot, mely öt a legfontosabb országos ügyek között joggal megilleti. Hegyközt KÖNYVISMERTETÉS. Még egyszer a „Katekhetika vagy népszerű vallástanítás.'1 (Folytatás.) Nt. G. űr azt mondja, hogy „bírálatom csak egyes szavak és kifejezések körül csombolyog, nem bírálom meg növelés és oktatástani elveit (tehát mégis elvek vannak könyvében és nem maga a népszerű vallástanítás?!); nem mutatom ki az eszmemenet folytonosságát, vagy nem folytonosságát, miszerint ő az érzékeltetés elvét téve alapul, következetesen vagy pedig következetlenül épit ezen elvre ?" Lássuk tehát szíves olvasó nt. G. űr könyvét a maga összeségében, — bíráljuk meg azon szempontból, melyet maga sürget észrevételeiben. Vájjon mi lehet egy gyakorlati tudománynak, milyen a katekhetika is, főelve? Azt hiszem semmi más, mint azon működésnek, — melyre ama tudomány képesitni akar, — végcélja, (mert ami a cselekvésben utolsó, t. i. a végcél, az a cselekvésre való elhatározásban az első; a cselekvés fölött elmélkedő tudományban az alapelv). — A Homiletika képesíteni akar minket arra, hogy prédikációt tudjunk irni és elmondani; az a kérdés már, hogy mi a prédikálásnak végcélja? mert épen annak kell lenni a Homiletika föelvének is. Nem figyelve egy pár máskép hangzó meghatározásra, csaknem minden homileta szerint a prédikáció végcélja a gyülekezet építése, következőleg főelv a Homiletikában, hogy legyen a prédikáció épitö. Minden homiletikai szabály ezen egy központ körül csoportosul, mindenik csak egy eszközt jelöl ki a prédikátorra nézve, melynek felhasználásával beszédjét építővé teheti. Azért legyen a prédikáció tárgya a sz. Írásból merítve, azért van szükség egy vagy más szónoki figurára, azért legyen az előadás komoly, méltóságos stb. stb. mórt csak igy lehet a prédikáció épitö. — Ez a főelv az alap, erre kell következetesen felépíteni a prédikáció elméletének vagy a Homiletikának egész rendszerét. Minden eszköz, mely ezen főcél megvalósítására befoly, megemlítendő a Homiletikában, és semmi más nem. Vigyük már ál ezen fejtegetési a katekhetikára. A katekhetika arra akarja az embert képesíteni, hogy „az egyház serdülő ifjúságának vallásos növelését sikeresen eszközölhesse" (1. G. kat. p. 2.). Vájjon mi már avalláslanitásnak végcélja? mert épen azon végcélnak kell képezni a a tudományban a kiindulási alapot. Minden növelés és oktatástani elv, mely azon végcél előmozdítására befoly, helyes, és semmi más nem. — Vájjon azért tanítjuk-e egyházunk serdülő ifjúságának a vallást, hogy az ifjak képesek legyenek érzékelni ? Azt hiszem, hogy az akadémiai fo-