Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

tettj és ügyére vonatkozólág felsőbb helyről azt rendelték, hogy az áttérendő szerzetesek zárdai főnökök előtt jelentsék magokat, mi által a szerzeteseknek hozzánk áttérése lehetetlenittetik." 2. „P. M. volt szerzetes az illető magyarországi hatóságtól nyert engedély után külföldön megházasodván, házassága a magas kormány által érvényesnek nem ismertetik, és mint családapa hazajövetelre útlevelet nem nyerhet, s ennél fogva, bár áttért légyen, mégis szerzetesi fogadására kényszeríttetik." 3. „Reformált anyának házasságon kivül született gyermeke csak azért, mert római kath. pap keresztelte, római katholikussá lenni kényszeríttetik. mint példa Méreg Erzsébet ordasi lakos leánya." 4. „A vegyes házasságra lépni kívánó ref. vőlegények reversalisadás végett folyton és minden helyen ostromoltatnak, kihirdetési bizonyítványaik kiadása késleltetik." 5. „A róm. kath. vőlegény református jegyesével a helvét hitvallású lelkész által végbe viendő egybeadás végett alig nyerhet plébánosától bizonyítványt, sőt az elbocsátás egyenesen megtagadtatik." 6. „A róm. kath. egyházból hitfelekezetünkhöz áttért atyának meg nem engedtetik, hogy még hét éven aluli gyermekét magával békésen áthozhassa, sőt az ily gyermekek róm. kath. vallásban leendő neveltetés végett zaklattatnak p. o. diószegi Taddé penci közbirtokos leánya Iréné. Midőn tehát amaz urak a legnehezebb időkben nem szóval, hanem a hazai törvény tettleges áthágásával bántalmazták a más felekezeten levőket, az semmi baj. De, hogy mi a törvény szentül tartása mellett felszólalunk, és jogaink eltipratásáról panaszkodunk, ez már izgatás! Valóban megmagyarázhatlan volna ez eljárás otrombosága, ha történelmünkből annak hallatlan, szomorú praecedensét ném ismernők és nem tudnók, hogy 1715-ben ugyanazon tábor emberei kieszközölték amaz országgyűlési végzést, hogy aprotestansoknak még panaszaikat sem szabad Ö Felsége elé vinni 11 Minket vádolnak hazafiatlansággal és a közbéke megzavarásával azon emberek, kik a fentebb jelzett nehéz időkben a nemzet tudta és beleegyezése nélkül létre jött concordatumot, hossannával fogadva, mai nap sem akarnak más jogalapot elismerni azonkívül, mely, hogy a sok közöl egyet említsünk, XXXV. §-ában ezeket mondja: „Per solemnem hanc conventionem leges, ordinationes et decreta quovis modo et forma in Imperio Austriaco et singulis, quibus constituitur ditionibus, hactenus lata, in quantum illi adversantur, abrogata habebuntur, ipsaque Conventio ut lex Status deinceps eisdem in ditionibus perpetuo vigebit" mely egy pont által jövendőre is be lenne vágva törvényhozásunk előtt az út, hogy az ország lakossága több mint harmadának jogos követeléseit kielégíthesse. Ama loyalis hazafiak, kik most a magyar király „apostoli jogait" még a felelős miniszteri ellenjegyzés által is veszélyeztetve látják, abban semmi veszélyt nem látnak, hogy a concordatum II. §-a értelmében a placetum regium el levén tötülve, a római curia a magyar püspökségeket a nemzet érdekei iránt ellenséges indulattal viseltető egyénekkel, sőt idegenekkel is eláraszthatja, az egyházi javakat kénye kedve szerint osztogathatja és bulláival, melyeknek tartalma, mint az utóbbi encyklikából láttuk, rendesen a haladási és nemzetszabadsági ügygyei homlokegyenesti ellentétben áll, az országban, amikor neki tetszik zavarokat idézhet elő. • „Az állam tekintélye," mondja Portalis, „nagyon kétes (precaire) lenne, ha területén oly emberek gyakorolhatnának befolyást a lelkekre és lelkiismeretekre, kik hozzá, legalább némi tekintetben, nem tartoznak." Mi is lenne oly államból, mely a nép vezetését oly emberekre bizná, kik annak egyetemes érdekeihez semmi által nem kötve, inspiratióikat a nemzetek haladását, testületi önző célok miatt ellenző hatalomtól nyerik? A „R." fentebb közlött cikkéből láthatta a t. olvasó, mily fanatikus gyűlölettel viseltetnek ama Palásthy-féle urak, minden iránt, amiért a nemzet 48 óta annyit áldozott, küzdött és szenvedett, és mily gyöngéd szeretettel ölelik keblükhöz azon reactionarius eszméket, melyek századok óta a nemzet életét lidércként nyomták. Most képzeljük azokat az érzelmeket pápai bréve által szentesítve, és a plébánosoknak avégett kiadva, hogy azok iránt a népet, mint vallása emanatiói iránt, föllelkesítsék, ugyan ki számithatná ki az ily el'A ~ £