Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1867 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1867-02-17 / 7. szám

járás felforgató következményeit ? Vagy tán azt hiszi valaki, hogy ma már olyasmi nem is történhetik, hogy a fanatismus nem találván kedvező körülményekre a közfelvilágosultságban, tán a tömegre is elvesztette hatását? — Valóban igen járatlannak kellene annak korunk történelmében lennie, ki aggodalmainkat oly idétlen bizakodással akarná visszautasitani. Tekintsetek oda az ultramontanok által szitott belviszályokra, melyek alatt évtizedek óta az egyébkint boldog, mert szabad Belgium nyög; vegyétek szemügyre Spanyolország és Mexico convulsioit — és látni fogjátok, hogy könnyű oly embereknek zavarokat támasztani, kik, mint Isten állitólagos ügyvédei, cselekvésük minden következményeiért Istent teszik felelőssé. Avagy más-e amaz urak jelenlegi törekvése hazánkban, midőn a nemzetnek törvényben nyilvánult közakarata ellenére a vallási egyenjogúságot kijátszani és nyomorult felekezeti különböztetések által tovább is akadályozni akarják a nemzet egygyélételét a közhaza életkérdései megfejtése* és igazi érdekei előmozdítására ? Nem a jogos panaszok, nem a közös szabadsági ügyben emelt szózatok izgatók, hanem a nemzet közakarata ellen szenteskedő phrasisokkal lázitó olyan beszédek, aminőket az ultramontán lapokban széltére olvasunk. Ballagi Mór. ISKOLAÜGY. IVetiány szó a sárospataki akadémiai reformhoz. Az 1865-ben megindított s következő évben életbe léptetett sárospataki akadémiai reform alkalmából csak egyetlen egy cikk jelent meg s ez is egy a tanügy hivatalos körén kivül álló jelesünk tollából. Tanügyi férfiaink körében „nincs semmi nesz, nincs semmi zaj." Az a kö, melyet Patakon eldobtak, egy befagyott tónak jegére esett, melyen csak likat tört, de az egész kérget össze nem zúzhatta. Ennyi is jó, a likból legalább vizhez juthattak. Igy lévén a dolog, kisértsük meg az ügyhöz, addig is, mig hozzáértőbb akad, valamit szólani. Tesszük ezt azon nyomtatott okmányok alapján, melyek szemeink előtt feküsznek. Ezek pedig : „Emlékirat a sárospataki akadémia reformjáról." E reformhoz alkalmazott „kormányzati tan- és fegyelmi rendszabályok." Végül a tudományok közt, különösen a sorrendet illetőleg, választó ifjak számára készült „Tájékozás." Vizsgálatunk folytán különösen az Emlékiratra leszünk tekintettel. Ez öt ívrétü lapra terjed, alányomva huszonkét név tehát nemcsak az akadémia, hanem a főiskola összes tanárainak nevei. Az Emlékirat kezdete tulajdonképen e kikezdésnél van: „közelebb jutva tárgyunkhoz" stb. Az elsőbb sorokban mindjárt ez áll: „ megállapodtunk abban, hogy a tanár a külföldi egyetemi gyakorlat szerint előadást tart kézikönyv vagy kézirat, mint előadási vezérfonal közvetlen használása mellett, vagy nélkül ,,szabad élő szóval." E két utóbbi szóra van egy kis észrevételünk. Tudjuk, hogy a berlini egyetemen Marheinecke olvasott, Hegel nehézkesen kereste s tökéletlen periódusokba vonta össze szétszórva följegyzett gondolatait. Schleiermacher füzetet nem vitt söt darab papirra tett jegyzetet is néha. Tehát a szabad élőszó kizárólagos használása külföldi egyetemi gyakorlatra nem mutat. Hol a tanár a tudománynyal egész erejéből foglalkozik, annak mélyére hatol, ott igen mellékes, vájjon olvas-e vagy szabadon beszél. Söt a szabad élőszó használásának kitűzését a tudomány érdekében egyetemi színvonalon épen nálunk nem ajánlhatom. Mert meglehet, hogy a tanárt az úgynevezett „szép előadás" ingere, varázsa magához csábítja, a tudományos kutatás, buvárlat nehéz munkájának rovására a tetsző külsőre vesztegeti ere<jét, idejét s a tudomány komoly előadójából, mulattató declamalóvá lesz. A színésznek szükség, hogy könyv nélkül tudja szerepét, mit más irt, a tanár bátran olvashatja, kivált azt, mi saját szüleménye. A közelebbi kikezdés a reformot opportunitási oldalról tünteti föl, jelezvén, hogy a tantárgyaknak például más jogakadémiákban külömböző időrendi beosztása az azokból Patakra jövőt s az innen azokba menőt, tanulmánya folytatásában nem fogja zavarni. S tovább mondja: „ugyan igy fogna történni a hittani s bölcsészeti szakban is, csakhogy ez utolsóra nézve, az idő hozná meg az egyetemi színvonal föltételeit, amennyiben a hittani és jogi tanerők már is képesek az illető életpálya tanulmányait előadni; a bölcsészeti pedig az általános emberi iníveltségre irányulván, valamennyi szaknál több erőt igényel s minden tudományt, a mely nem hittani, jogi vagy orvosi, kivétel nélkül maga körébe számit; nálunk fájdalom! ez van legvékonyabban berendezve, képviselve." Az idézett szavakból a tűnik ki, hogy az Emlékirat a hittani és jogi tanszak egész hivatását az illető életpályák tanulmányainak előadásában látja. Többet kell akármely facultásnak adnia, mint a mennyi valami hivatal elnyerésére és gépies viselésére szükséges, ha csak abrichtoló intézetté nem akar fajulni. Erről alább a theologiai facultas érdekében bővebben szólunk. Itt csak azon anomal helyzet felett való szánakozásunkat fejezzük ki, hogy Patakon a bölcsészeti tanszak van legvékonyabban berendezve, képviselve; holott épen a bölcsészeti szak az egyetem alapja, ez a tulajdonképení egyetem.