Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-21 / 3. szám

tán Horatius.. „Tehát a jacotot-tanmód összeköti az idegen nyelv elsajátítását tetszés szerint fölveendő bármely iró müvének fordításával. A szókat, szóalakokat és nyelvtani szabályokat azon sorrendben kell tanulni, melyben azok a kijelölt irónál laláitatnak. Igy a szabályok egymásra következése végkép önkény-szerű és általában esetleges. Igy a tanmódnak teljességgel nincs önmagában megállapított rendsorra, előbbre haladása, miután egészen a külső tapasztalati ténynél marad; — ily módon elveszti az általános érvényűségét, el a tudományosság jellemét. Ez az igazi módszertelen tanmód, a mennyiben alapelve az, hogy önmagában semmi kezdet, folytatás, befejezés nem lehető; hanem csupán az átfordítandó tartalomnak ugy a mint-létéhez tapadván, a m'ódszerüség szabályait épen megtagadja." E szavakkal utasitá el Deinhardt — a német philologok nevében — a jacatot-módszert. De Németországban is kikeltek az akkorig divatozott hiányos nyelvtanitási módszerek ellen. Fellépett jelesül R u d h a r d t 1839. ily c. munkájával: „Vorschlag und Plan einer auszeren und inneren Vervollstándigung der grammatischen Methode, die classischen Sprachen zu erlernen;" — majd 1840 ugyanezen tárgyban, és kivált „für die lateinische Prosa" írott alapos dolgozatával. Főként ez utóbbiban kissé Jacolot felé hajolva, a latinnyelvre nézve az addig voltaknál célszerűbb tanmódszer behozásán buzgólkodik. Mint Jacotot, ő is azt kívánja: előbb hadd tanuljon meg a növendék egy könyvet jól; azután vizsgáld meg, ha érti-e ? Szerezz még bizonyosságot a felül, hogy azt el nem feledheti. Végre adj neki utasítást arra, hogy minden ezután tanulandót már jól kitanult könyvére, biztos tudására viszonyítson. Ez az egyetemes érvényű oktatás. Majd a folytonosan isinételés, változtatgatás, szétválasztás, újra egyesilés, véglegesen összeállítás és alkalmazásnál az egy nyelvre vonatkozó tanításban, minden részletre kiterjeszkedő figyelemmel, egy közösen szilárd alapot szerezzünk, — hogy a prosai tantárgy a tanítónak és tanítványnak egészen sajátjává legyen. — Külömben Rudhardt az ő tankönyvét nem adja mindjárt a kezdő tanítványnak kezébe. A gymn. első osztályban (sexta) jelesül azt kívánja, hogy a tanulónak a név- és igeragozás paradigmáit, a nemek és esetek szabályait, a leggyakoribb szabálytalanságokkal, s bizonyos szótári készlettel adjuk át. Az erre következő (quinta) osztályban kezdődik valóban a módszerű tanítás, mindenben Cicero nyelvezete szerint. Ide csatlakoznak a könyvnélkülözések (loci memoriales), és pedig a legelső fokozaton minél egyszerűbb feladatok, felfelé kiterjedés s tartalmasság tekintetében folyvást emelkedőleg nagyobb, majd egész szakaszok, — növendék fejlődő képességéhez szabottan mindegyre pontosabb, részletezőbb magyarázatokkal s minél hívebb átfordításban. — Ezen sajátszerű lanmód által Rudhardt azt kivánía eszközölni, hogy az elvont és kicsinyeskedő grammaticázást az iskolákból kiszorítsa. Oly időben esett az ő fellépése, mikor sok lanár és tanfelügyelő már belátták az előbbi modor hasznavehetlenségét; — ugyanezért Porosz- és Bajorországban nagy tetszéssel találkozott. Hanem ő elméletét azon téves alapgondolatra épité, mintha a gymn. növendékre nézve legfőbb cél az lenne, hogy Cicerói latinsággal irjon s beszéljen. Méltán jegyzi meg azért felőle P e t e r , hogy az általa emléztetett tananyag egyébre sem volt, mint durva utáncsinálást, faragatlan utánozást eszközölni. „Midőn a növendéknek ön gondolatait kell kifejeznie, egyszerre csak a Iegna-r gyobb elhagyatottságra jut, s arról fog meggyőződni, hogy az ő gondolataival s eszmekörével a betanult anyagkészletből egyetlen se vág össze teljesen; a rá nézve valódi élet és alakkal bíró gondolatoknak egyike sem öszhangozik mint hasonló vagy egyenlő az amott elöfordultakkal." Rudhardt tanmódja tehát, a legtöbb és legilletékesebb oldalról nyert támogatás dacára sem volt képes fölvivni magát. De annyiban mégis jótékonyan hatott a gymn. oktatásra, hogy az elvont és lelketlen nyelvtani erőszakolás helyett, a könyvnélkülözendőre is kellő súlyt fektetvén, az akkoriglan elhanyagolt emlézö tehetség ügyvédéül lépett fel. Az ó-classicai nyelvek mellé — gymnasiumoknál — legfontosabb tantárgyul a h a z a i (német) nyelv és i r od a l o m szokott fölvétetni. A hazai nyelv tanulásának kiválóan szoros, legbensőbb összefüggésben kell állnia az óclassicai nyelvek tanulmányával. T h i e r s c h Frigyes óla már elismertetik az, hogy a német nyelvet (Németországban) az ó-kori remek nyelvek s főleg a latinnak tanítása alkalmából kell oly módon előadni, hogy az ebben oktatás egészen alkalomszerű legyen, hogy pl. mikor a latin declinatio taníttatik, ugyanakkor gyakoroltassék be a némét névragozás stb. Azonban H i e c k e után arról is meggyőződtek, miszerint a hazai nyelvnek tanítása (a mennyiben t. i. ez alatt annak élőszóval és írásban helyesen, folytonosan kifejezési készségig elsajátítását értjük), tulajdonkép minden leckeórán lényeges tantárgy, sőt nem is mellőzhető. Hiecke ugyanis kimutatta azt, hogy miután a tanításnál minden előadottak kikérdezése anyai nyelven történik, tehát ennek gyakorlati előadása mindegyik tanórában benfoglaltatik — az egyszerű beszédgyakorlattól kezdve a legfolyékonyabb s olykor hosszas előadásig. Az e nyelven készítendő irálygyakorlatok pedig az előmondástól (dictando), az elbeszélt nagy felolvasott olvasókönyvi müdarabok újra elbeszélietésén, leiratásán, nagyobbszerü irodalmi művek tartalomjegyzékének s kivonatának készítésén tul odáig emelkednek, midőn már önálló eszmék feltalálása (inventio), berendezése (dispositio), kibővítések idegen nyelvből átfordítások, leírások, jellemrajzok stb. kívántatnak a növendéktől. Egyúttal azt is igénylik, hogy a hazai nyelv és irodalom tanításának gyakorlati feladványai mindenkor az iskolában előadott egyéb tantárgyakhoz csatlakozzanak, és hogy a növendék szellemi erejéhez alkalmazottak legyenek. Annálfogva gondosan kerülendő oly feladatok kitűzése, melyek átható alapos tanulmányt, érett Ítéletet, főként pedig a szépnek és igaznak, vagy a vallásnak és politikának főbb tárgyai felől kifejtendő saját véleményt, kritikai fejlettséget igényelnek. Az alsó és közép osztályoknál felveendő olvasmányok köre tul ne lépje a kiszabott olvasókönyv határait, melytől aztán megváratik, hogy mindenből — alaki és tartalmi tekintetben — a legjobbat nyújtsa. A gymn. felsőbb osztálybeliektől pedig megkívánják, hogy azoknak olvasmánya már a