Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-12-16 / 50. szám

Azonban hála a gondviselésnek, az igazság magvai, ha egyszer az emberiség közé elvettettek, elébb-utóbb gyümölcsöt is teremnek. A tudományoknak általában s különösen a reáltudományoknak a kolostorok celláiban századokon át folytatott szorgalmas mívelése; a byzanti birodalom bukása folytán nyugotra vándorolt klassikai míveltség újbóli felvirágzása; a fölfedezések által uj mozgalmas életre ébredt közszellem és különösen az ismereteknek a könyvnyomdászat szülte gyorsabb és általánosabb terjedése, és végre az Albigensek és Waldensiek által meginditott vallásos mozgalomnak a komolyabb lelkekben folytontartó forrongása — mindezen körülmények a XVI. század elején hatalmasan összeműködtek, hogy a pápaság bilincseinek, sokszor sikertelenül megkísértett lerázását lehetővé tegyék, és igy megszülemlett a reformatio. Ennek, valamint egyfelől tendentiája volt a már érettségre jutott keresztyén emberiséget a terhessé vált járszalagon való vezettetés alól kiszabadítani, ugy másfelől igénybe kellett vennie a keresztyén elidegenithetlen községi jogát, melynél fogva a vallás ügyeit közbenjárás nélkül önmaga intézhesse. Csakugyan első ténye a reformatiónak a volt, hogy a testvériség és Isten előtti szent egyenlőség symbolumául szerzett úrvacsorát, mely a transsubstantiatio, és ami ezzel szoros kapcsolatban áll, a kehelyneka néptől való megtagadásánál fogva a hierarchiának legerősebb támaszul szolgált, eredeti jelentésére visszavitte és a laikusnak a kelyhet visszaadta. Midőn Luther e nevezetes szót mondta ki: „meg kell kisérteni, hogy nem lehetne-e az egyház ügyét a laikusok által fölsegiteni": minden tekintetben a szeg fejére ütött s a baj üterére tapintott ; mert azáltal, hogy a laikusokat az őket mint keresztyéneket illető egyházi jogaikba viszszahelyezte nem csak, hogy a hierarchiát gyökerén támadta meg, hanem nagy horderejű socialis reformnak is alapját vetette meg. Mihelyt a laicusoknak az egyházi dolgokba beleszólás engedtetett, előre látható volt, hogy az egyháznak mindenütt nemzetivé kellend válnia, ellentétben a romanismus mindent központosító törekvésével, mely a régi nyomon járva a római igával a római nyelvet is a nemzetek nyakába tolta, nem riadván még attól sem vissza, hogy az Ur népét idegen, nem érett nyelven mondott imádsággal járultassa Isten elibe, hogy szóról szóra beteljesedjék az irás mondása: „E nemzetség hozzám csak szájjal közelget, és ajkaival tisztel engem: szive pedig tőlem távol van" (Máté 15, 8). A reformatio az ember egyéni szent jogát reclamálván, ennek nyomán a nemzetek is öntudatra ébredtek, ugy hogy mindenütt, hová elhatott, éledő nemzeti irodalommal nemzeti míveltség vette kezdetét. Azonban épen itt mutatkozott legfeltűnőbben a közmíveltségnek az egyház alakulására gyakorlott módosító befolyása. Mig Luther még csak az elmélet mezején, a dogmák körében mozgott, nem talált elég szót annak kiemelésére, hogy akik megkeresztelkedtünk, mindnyájan egyformán papi nemzetség, szent nép vagyunk, testvérek az Úrban, egyenjogúak stb. stb. — De mihelyt tettre került a dolog és az egyházat gyakorlatilag is meg kellett önállólag alakítani: azonnal belátta, hogy a polgári jogaiból kitagadott nép koránt sincs még, sem általános erkölcsi, sem különösen vallási tekintetben oda emelkedve, hogy az egyház ügyeinek vezetését teljes mértékben kezére lehessen bizni, még kevésbé fejlett arra, hogy az uj egyháznak minden felől fenyegetett önállóságát fenntartsa és a megtámadások ellen megóvja. Németországon akkoriban épen ugy volt a dolog, mint nálunk 48 előtt, hogy midőn nemzetről szólottak, értették alatta az előjogos osztályokat, a nemeseket és a papokat; s azért midőn Luther szavát fölemeli, hogy nemzete egyházát és iskoláit mély sülyedtségéből kiragadja, ebbeli szózatát nem „an die deutsche Nation," mely valóságban nem is létezett, intézi, hanem „an den A d e 1 der deutschen Nation." — Csakis a nemzet nemesi osztálya volt a laicusok közül erkölcsileg és míveltségre nézve odaérve, hogy az egyház ügyeinek vezetésére áldásos befolyást gyakorolhasson, és — ami fő — csakis a nemesség volt azon nemzeti erő birtokában, melytől várni lehetett, hogy az alakuló egyháznak az önállóságot biztosítsa. Igy lön, hogy a németországi reformatio a protestantismus elve szerinti nép- és községi egyház helyett államegyházat alapitott, melyben a papok kezet fogva a világi felsőséggel vezették a kormányt. Ellenben Schweizban, hol politikai