Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-04 / 5. szám

pénzbeli büntetés, egyházi szempontból tekintve, nem annyira cánon ellenes, mint inkább a biblia által ajánlott evangyéliomi szelídséggel, az intés, feddés és kérés kegyeletes eljárásával jön ellentétbe; mert a budai cánon 65-ik pontja nem a presbyteriumnak, hanem egyenesen a lelkésznek szabja törvényül, hogy „hallgatóira pénzbeli, annyival inkább testi büntetéseket ne diktáltasson." De ez a cánon, nem az itt alkalmazott egyházi fegyelemre vagy pénzbeli büntetésre : hanem egészen az egyházi élet körén kivül történő, például a lelkésznek anyagi javaiban, zöld vetésében vagy rétjében elkövetett kártételek megbüntetése esetére magyarázható, de hogy a lelkész minden neki okozott kártételeket behunyt szemmel elnézzen, azt követelni bárkinek is, valóban igazságtalan követelés; mert azt csak fül nem tehetjük egy lelkész felöl sem, hogy hallgatójára az egyháztanács ülésében, minden igaz ok nélkül, ha ö vagyonában megkárosítva vagy becsületében megsértve nem érzi magát, pénzbeli vagy testi büntetést diktáltasson a cánon szavaival; a mely büntetést pedig az egyháztanács hoz és egyházellenes vétségekért végre is hajt, azt nem a lelkész, hanem az egyháztanács, mint testület hozta és hajtotta végre. Hát a hol egyenesen a papot bünteti meg a presbyterium, mint itt Gömörben történt a feljebbi években, hogy vasárnap délután lovait munka alá befogatta a lelkész és búzáját hordatta a határból, melyért ez az egyháztanács által, megalapított törvényei értelmében, öt forintra büntettetett ... De hát ugyan hiszi-e valaki, hogy Kálvin idejében, a nagyhírű genfi consistoriüm mindig csak bibliai szelid modorban gyakorolta volna az egyházi fegyelmet . . ?) (Folytatjuk.) ISKOLAÜGY. A NÖVELÉSIRODALMI TÖREKVÉSEKRŐL MAGYARORSZÁGBAN. Ily cím alatt jelent meg az Alig. d. Lehrerzeitung f. évi 3. számábann (jan. 21.) egy cikk Gruber Józseftől, ki ha jól tudjuk, elemi tanitó Sopronban. A cikk megérdemli, hogy tudomásul vegyük; minélfogva nem késem, azt a magyar olvasó közönségnek bemutatni. Régóta megszoktuk már azt, hogy némely kifelé szító hazánkfiai kapnak az alkalmon, hogy kisebb-nagyobb tévedéseinket (mert hogy ilyenek vannak, ki tagadhatná ?) fekete színekkel ecsetelvén, nagy szájjal kürtölhetik a nagy világnak. Sajnos azonban, hogy jobb érzelmű német egyházi férfiaink nem szereznek magoknak befolyást a németországi hírlapokban, hogy egyházunk és iskoláink állapotáról időről időre hü tudósításokat közölnének, s az árnyoldalok mellett a fényoldalokat is kitüntetnék. Egyébiránt nem szándékom okoskodni; beszéljen a nagyratörekvő Gruber ur cikke maga. Először is Peregrini növeléstanát veszi elö, s keményen, de nem egészen igazságtalanul megbírálja. Ez ellen nincs ugyan kifogásunk; de azt hisszük, hogy cikkiró helyesebben cselekszik, ha ezt hazai közlönyeink valamelyikében teszi; mert német szomszédaink közöl bizonyosan nem sokan fogják e kérdéses müvet olvasni. Talál azonban bíráló Peregrini müvében, dicsérni valót is, s ez az, hogy r. kath. létére hatvannál több német protestáns író müveiből idéz helyeket, mivel neki u. m. „a hazatöbb azegyházná 1." Ezután Nagy Mártont veszi elö, s ekképir róla: „Elövezetjük Nagy Mártont, egy másik paedagogicus bajnokot. Ez a magy. tudom, akadémia által kiadott bölcsészeti, jogtani és történelmi közlemények 4. kötetében hosszabb cikket közöl a keleti növelés történetéről. Örültem, midőn a lapokban az erről szóló jelentést olvasám. De örömöm bosszúsággá változott, miután magát a cikket olvasám. Nagy dr. Schmidt Károly növeléstörténetének (75—106 1.) fordítását adja, és pedig híven, tótul ('?). Beszél ugyan Nagy valamit a magyarok növeléséről, midőn még keleten tanyáztak, de ezt, mivelr forrásai nincsenek, üres fecsegésnek tartom. Nagy nem egyéb, mint plagiator in folio; mert elég vakmerő a szerző nevét is elhalgatni, s ugy más sajátját magáé gyanánt adja ki. Hogy ily férfiú, ki egyszersmind a magyar tudom, akadémia tagja, el nem pirul, hogy vére nem égeti, hogy öt eleméssze, ha egyébiránt ilyen ember a féríi nevet megérdemli, mert az eunuch, a szellemi herélt (sic) nem férfi. Reménylem, hogy e herélt plágiumát nem fogja folytatni. Az ily paedagogicus kalózság, mint Diesterweg egy más Istenről szólt, megérdemlené, hogy a legélesebb szavakkal fenyítsék. Schmidt meghalt, fájdalom siratnunk kell kimultát, de müvei minden illetéktelen, törvénytelen használatát nyilvánosság elé kell venni. Mélyebben e plagiumba azonban nem bocsátkozunk, és ajánljuk mindenkinek, ki szellemét dicső eszmékkel gazdagítani akarja, Schmidt négy kötetes növeléstörténetét. Ebben gyönyörködni, általa erősödni fog. Elhagyjuk a paedagogikai plagiatort, s átmegyünk a magyar jövő paedagogikájához (t) mert ilyent igér egy „protestáns népiskolai lap" programmja. Ebben ez áll: „A ref. iskolaügyi bizottmány, mely a népiskola ügyének gyökeres átalakítását megkezdte, indíttatva érezte magát egy prot. iskolai lapot kiadni." „Mióta kiabáltak már ily lapért, igy folytatja jó barátunk. Csak hosszú válság után fog napfényre lépni. Lehet, hogy rajta is a „parturiunt montes" teljesül. Mert phrasisok, föllengző szavak nem hiányzanak. Sokat, nagyon sokat akarnak. Ekkép szólnak : „A vezéreszmék általában: a növelési szellemet az elemi oktatás és népnövelés érdekében ébreszteni, kifejteni, a növeléstan tudományát terjeszteni, a növelési eljárásnak, azaz a fegyelemnek, lélektani alapon nyugvó irányt adni, a tudománynyal párosult tapasztalás segélyével az illetőket mindazon müfogások birtokába juttatni, melyek gyakorlati téren az eredetiség biztosítékai; különösen a népiskolai reform kivitelének útját egyengetni, a nyilvánosság befolyása és nyilvános tevékenység által az átalakítás nagy munkáját visszaeséstől és téviránytól megóvni, hazai iskoláink állapotának hü tükrében azok elő- vagy hátramenetelét kimutatni; a néptanítókat azon emelkedett álláspontra, mely őket hivataluknál fogva a társadalomban joggal megilleti, helyezni; arra törekedni, hogy a tanítói testület ne csak er-