Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-04 / 5. szám

ez utóbbi dacára az ő chiliasmust ostromlásának, csak János ap.lól származottnak tudják az apok.t (Euseb. VI, 25). H i pp o I i t u s ról, Irenáus tanítványáról, M e t h o d i u s, C y pr i a u és Lactantius ról ugyanaz áll. Az itészi kételyek legelőször Donysiussal lépnek föl, de a melyek Eusebius (VII, 25) tudósitása szerint legközelebb a chiliastákkal való viszályok által voltak támasztva. Csudálatos Eusebius határozatlansága ezen kérdésben a 4-ik században. Bármily nagy figyelmet tanúsít is Dionysius kételye iránt, s bár mennyire hajlandó az apok. elvetésére, mégsem győzte öt meg Dionysius. Annál valószínűbb, hogy ö sok oly bizonyítékról nem tudósít minket, melyekről tudósiihatott volna s annál bizonyosabb, hogy a hagyomány folytonossága és szilárdsága az apok. szerzője felöl mint imposant hatalom állt előtte. Ez a tagadhatlan anthentiának tudatában történik, hogy ö nem akarja meggátolni, miszerint az apok.-t — ilye (pavstT) azaz, hogy ha a benső okok megengedik — a homologumenák közé helyezzék Kutatásunkban Eusebiuson túl lejönni egyátalán minden ujtest.i iratnál feleslegesnek tartjuk. Minden későbbi bizonyíték a kánon történetéhez tartozik s igy az itészetben semmit sem dönthetnek. Azonban ngy hisszük elegendő az eddig felhozott annak megmutatására, hogy az apostoli eredetet egy u j test.-i iratnál sem lehet jobban bebizonyítani és a benső okok sehol sem teszik biztosabbá, mint az apokalypsisriél. E mellett mindenki el fogja ismerni, mily ba jos az ily kérdésekben positiv okokat hozni föl. Ezért nagyon óhajtandó, hogy ha a mi még csak alig csecsemő theologiai irodalmunkat egyszer már növekedésnek akarjuk indítani, avatott tollak fogjanak az ily kérdésekhez s ne elégedjünk meg azzal, hogy felhívásra felhívással feleljünk. K á 1 o s i Lipót. RÉGISÉG A SZÚTORI REF. EGYHÁZ ÉLETRAJZA. „Irattassék meg a következendő nemzetségnek hasznára, hogy a 'maradék, a megújitatott nép dicsérje az Urat." Sóit. 102: 19. Midőn a názáre ti hős, születésének ismeretlen homályából elsőben lépeti fel a rövid de tömérdek szenvedéssel és küzdelemmel rakott pályára: történék hogy Filep, ki egy vala Jézus első tanítványi közül, előtalálván Nátánaelt, igy szólott lelke örömében hozzája: .,megtaláltuk azt? a ki felöl irt Mózes a törvényben és a próféták l, i. a názáretbeli Jézust, Józsefnek fiát. Ján. 1: 46, 47mire Nátánáel nagy álmélkodással igy kiáltott fel: „Názáretből támadhat-e valami jó !" Hát nekem, midőn a s z ú t o r i ref. igénytelen egyház életrajzát akarom adni e lapok hasábjain, hány Nátánáel fogja kiáltani: Szútorból támadhat-e valami jó ! ? Avagy nem úgy járok-e mint a birtokaival kérkedő, de később oly hiressé lett Alcibiad, kit hogy Sokrates megszégyenítsen, kényszerité öt birtokainak a földabroszoni kimutatására : ugy engemet is ha valaki kényszerítene Szűtor jelentéktelen helységét Magyarország térképén fölkeresni, bizonyosan pirulva vonulnék háttérbe annak meg nem talál— hatása miatt. De hát nem meríthetiink-e tanúságot, nem szerezhetünk-e tapasztalást sokszor oly kevéssé jelentékeny helyeken is, melyeket az előtt figyelmünkre sem méltattunk? Avagy nem találunk-e jót, szépet és követésre méltót a legegyszerűbb nép életében is, melyet különben eddig kicsinylettünk és legkisebb érdeket iránta nem tápláltunk ? Épen ezért megírom azt, mivel már odafel a mottóban is erre serkent és ösztönöz a szent könyv és hogy a késő ivadék is feltalálja benne a biblia ezen szavait: „a melyek régen megírattak, a mi tanúságunkra írattak meg. Róm. 15: 4." Megírom pedig azért is, mert már a budai 63-ik kánon is rendeli, és mert legközelebb a gömöri nt. egyházmegye határozatilag meghagyá kebelében minden lelkésznek a maga és egyháza életrajzát megírni, az erre vonatkozó adatokat egybegyűjteni, hogy egykor az egyházi történetíró készen találja az anyagokat, melyekből a magyar protestantismus történelme nagy épületét készíteni fogja. Megengedem én. hogy egy nagy városi gyülekezetben, hol a nép műveltebb és fogékonyabb minden jóra, csodákat mívelhet egy pap lelkes egyháztanácsával, s bámulatos sziklákat emelhet az egyházi történelem nagy épületéhez: midőn egy jelentéktelen pórfaluban — melynek mélyen elfogult lakói közt, annyi rosz akarattal, ferde előítélettel és gyanakodó lelkülettel kell találkozni — szikla helyett csak apró kövecset vagy legfel jebb homokszemeket hordhat a pap az alaphoz, vagy óra helyett csak perceket adhat a protestáns világosság határtalan országához, Mielőtt azért az egyháztörténelem nagy munkájához én is járulhatnék, néhány marok homokszemmel vagy apró szilárd kövecsekkel, el kell mondanom, miként jelenleg csak ujabb korát bocsáthatom nyilvánosság eleibe egyházam életrajzának, mivel az itt 1825-ik évben történt nagy tűzvész alkalmával, minden egyházi jegyzökönyvek elhamvadván, még kellő adatok hiánya miatt — mit a régi egyházmegyei jegyzőkönyvekből s a legidösb emberek vallomásaiból szerkesztendek össze — egyházamnak 1851-ik év előtti ó korszakát csak ezután Írhatom meg; minek következtében csak a nevezett évben kezdődik uj korszaka egyházamnak, melyet későbbi jegyzökönyveink nyomán jelenleg földerithetek; mert az ezt megelőző időkben a régi jó öreg papok talán békés nyugalmukat kímélve, a híveket nem igen zaklatták itt az egyházi romladozott épületek újításával, sem egyéb reformra váró egyházi ügyek elintézésével. Azért a szú tori kisded egyháznak 1851—1864-ig terjedő életét, anyagi és szellemi mozzanatait következőkben írhatom meg: 1851-ben, legelsőben is a dísztelen és düledezett fakeritésü paplak állandó és csínos kökeritésü rácsozattal, az egyház méltóságához illőleg körül vétetik. Ezen év tavaszán a helység részéről küldöttség jelen meg a parókhián az öreg megyebiró elnöklete alatt, mely a