Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-07 / 1. szám

gvon érthető, hogy olyanul akar tekintetni, mint a mely senki mástól, csak közvetlen tanítványtól, apostoltól származik. Sőt felvéve, hogy ö ezt nem akarja, tagadhatatlan, miszerint fel kellett neki tennie, hogy mindenütt ugy fogják nézni. S innen nagyon helyes 0 u e r i k e megjegyzése, midőn azt mondja : „minden esetben annyi egészen világos, hogy az apok. tartalma, összekötve János nevével, a mint a szerző magát nevezi, a régi korban egyedül János apostoltól származottnak tűnt föl. (Die Hypothese stb. 35 1.) Ezt bizonyítja a legkorábbi időkből mindenki, ki az apok.röl beszél s magok az ezen mü ostromlói is kénytelenek annyit bevallani, hogy ez apostoli iratnak adja ki magát. És B. űr által felhozót! Cajus római presbyter is, midőn szerzőül Cerinthust mondja, elismeri, hogy ez János nevét cbg b.Tzoazo Xoo u.syáXoi> vette föl. A mi pedig a XVIII, 20 és XXI, 14-ben lévő ellenmondást illeti (Lücke Emi. 389 s 5), mely helyekből az apok.nak nem Jánostól való eredete volna bebizonyítandó, ezeket jegyezzük meg. Igaz hogy XVIII, 20-ban *) az apostoloktól a próféták meg vannak külömböztetve, és az égben jelennek meg. A mi ezen helyen érv lehetne az, hogy ekkor — azaz a jelenéskor — e vers értelme folytán egy apostol sem volt életben (és nem az, a mit az értekező felhoz, hogy mivel a prófétákat utoljára említi, tehát a szerző ezekhez számítja magát, megkülönböztetve az apostoloktól), — azonban akkor azt is fel kell venni, hogy egy hivő sem volt életben, mivel a szerző, a jövendőt, — a jelenés sajátságánál fogva— a jelenbe és a múltba teszi s ezeket is megdicsőülteknek mondja. Nézzük a másik gyanúsabb helyet XXI, 14 melyet a szerény és gyengéd érzésű apostollal megegyeztetni nem tudnak. Ewald (Einl. 77 1.) e helyre támaszkodik leginkább állítása bizonyításánál s ugy látszik, értekező ís nagy súlyt fektet erre. Maga Z ti 11 i g is, a ki különben az apok. Jánostól való eredetét vitatja, ingadozik e helyen. Azonban nagyon elfogadható Lüc kének azon megjegyzése, hogy az apostoli alázatosság mindig össze volt kötve az apostoli hivatal isteni méltóságának erős tudatával; a nélkül hogy a (legkevésbé vitatott) Eph. levélre kellene hivatkoznunk, hol (II, 20) Pál körülbelül ugyanazt mondja, a mit ilt János: a ker. gyülekezetek az apostolok és prophéták alapján vannak felépítve. S ha mégis ugyanaz I. Kor. III, 10 magáról azt mondja : atq (joípdz, apytréxzov {huéXcov zé&scxa. miért ne számíthatta volna magát a depiXtot közé más apostol ? De meg 1. Kor. X II. 28. azt mondja : i&ezo o Iv zvj éxxXrjata rc p á> z o v anoazóXooq. S az apostoli hivatal méltóságának nem ily érzelmével beszél-e p. o. Gal. I, 1. I Kor. I, 1. E. II Kor. I, 1. Hogy ezen méltóságról való tudat a palaestinai apostoloknál sem volt csekélyebb, következtethetjük az oly helyekből, mint II Kor. XI, 5. XII, 11 És János apostol személyére való vonatkozásban nemcsak az evangéliumból merített ítélettel kell az apok. ítészeiéhez fogni, hanem néz*) A jő öreg Károli kimentése végett meg kell említenem, hogy a codex A itt csak ót ólyiot, cmóirroAoi-t emlit, s B é z a fordításában is sancti Apostoli van. — Tehát e tekintetben Károli fordítása nem hibás. zük meg Máté XX, 20. Mark X, 35, mely szerint Zebedaus két fia Krisztus országában az első helyre kívánkozik, s más fogalmunk leend a jánosi szerénységről. És ha Jézus Máté XIX, 28 és Luk. XXII, 30 szerint a tanítványoknak valóban megígérte, hogy 12 széken fognak ülni és Izrael 12 törzsét megítélni, ugy az apokalyptikustól nem volt szerénytelenségaz ígéretet magára is vonatkoztatni. De meg az apok. Járuisa nem is a maga személyéről mond akkor ítéletet, midőn azon apostolkör számára, melyhez ő is tartozik, a messiás parusiájában kitüntetést hirdet, melyet mindnyájan vártak. S hogy pedig ezen kitüntetést csak a tizenkettőnek igéri, hololt az ap. csel. szerint, Pál lett a tizenharmadik, nem tekintve szigorú zsidóker. álláspontjait, melyen Pált apostolnak nem is tartotta, egész typikájából (izráel 12 törzse. 12 ezer elpecsételt minden törzsből stb.) szükségeskép következik. hiszen az ő egész előterjesztése typusokon, symbolikus számokon alapul. Nincs hát e kél helyben semmi olyan nagy fontosságú tárgy, melyből azon eredmény következnék, mintha az apok. szerzője az apostolok közé nem tartozhatott volna, hanem valamely más Jánosra kellene gondolni, mert hogy János nevii másik nem lehetett, azt fentebb megkísértettük bebizonyítani. (Folytatjuk.) Of ISKOLAÜGY. TÖREDÉKEK EGY ÖBEG TANÍTÓ NAPLÓJÁBÓL. *) IV. közlemény. Két holdas mezei és kerti gazdaságom gyönyörűen virágzott. Es ha a mezei életet felviditóvá s az erdőt élénkké teszik az éneklő madarak sokasága, ha a szorgalom és a munkásság élő képét szolgáltatják a tevékeny hangyák és a fáradhatatlan méhek: ugy elmondhatom, hogy kis terjedelmű szántóföldeim és kertem madarai, hangyái és méhei, az én kedves tanítványaim, zengedezéseik és forgolódásaikkal munkálkodásom gyakorlati terét épen igy tették élénkké. O ! mert nem híjába kedves a szántóvető szülének a pacsirta dala, nem ok nélkül mereng el az erdők zengő hangicsálásán a méla pásztor; a munkát édessé teszi, a lelket előre törekvésre buzdítja, az unalmat felejteti, a szivet nemesebb érzésben ringatja a d a I. Pedig a mi dalunk sem mesterséges, sem cikornyás, hanem egyszerű szép és tiszla, mint azon lelkek és kebelek, melyekből azok a természet ösztönzésére előtörnek. Mind e mellett én minden tanítványomat lacíus és kóla szerint tanítottam énekelni, s annyira vittem őket, hogy k é t, h á r o m sőt n é g vhangú harmóniában is énekeltünk. Azonban én ennek tanításában a lehető legegyszerűbb s legkönnyebb módot követtem. Legelőször is arra törekedtem minden módon, hogy a gyermekekben a zene iránti kedvet felköltsem, s mily könnyű volt ezt a magyar gyermekben felébreszteni, ki *) Lásd a „Prot. Egyh. és Isk. Lapok" ötödik évi folyama (1862) 4, 5 és 6-ik számaiban.