Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-10-14 / 41. szám
rését, nagy lelke lüktető erejét érezzük azóta az embernek állami és családi, vallási és erkölcsi, művészi és tudományos élete és minden viszonyainak kifejtésében. 0 rá irányzódnak és benne öszpontosulnak az ó-kor történetében ugy az emberi törekvés — mint a gondviselés utai; és az ember vallási, erkölcsi és állami haladásának örök időkre az ö szelleme ásta meg medrét, jelölte ki az utat és irányt. Valóban, itt a philosophia is csudálkozva kérdezheti: „kicsoda ezen ember, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek ö neki?" 0 nemcsak a hitnek nagy, hanem a történet-bölcsészeti szemlélőjének is — mint tisztán történeti személy. Nemcsak a vallásos — kegyeletes tiszteletnek zsolozsmáit zengik a Megváltónak oltárai előtt; hanem a történet csarnokában is ezen colossalis alak, a názáreti bölcs, lábaihoz letehetjük azon vallomást: a z U r néki részt oszt a a nagyokkal, és a hatalmasokkal osztja meg a zsákmányt. Az ö nemzetségét kicsoda beszélhetné meg? Jes. 53. S ezzel — bocsánatot kérve az olvasótól a hosszas és fáradalmas utért, melyen körülhordoztam, legyen bevégezve jelen értekezésem. Jól tudom, hogy kitűzött tárgyamnak csak egyik első felét végeztem be, és igen nagy érdekű volna az általam felvett szempontból feltüntetve látni, menynyiben teljesité a középkor nemcsak keresztyén hanem egyszersmind embertörténeti missióját ? A régi egyház világtörténeti szereplése, a protestantismus elvének jelentősége, az ujabb kor állami és társasági irány- és vezéreszméinek feltüntetése, és ezekben tájékozó pontoknak kijelölése valóban nagy érdekű tért nyitnak a szemlélő előtt, mely tért azonban nálamnál avatottabbnak szeretnék föntartani, vagy meglehet jövőmnek, ha erre tért, alkalmat és eröt nyujtand. R i t t e r István. ISKOLAÜGY. ESZMEK NEP ES ELEMI ISKOLÁINK CELSZERÜ VEZETÉSÉHEZ. VI. A népiskolai oktatás. A hat évi tanfolyam helyett hét évig tartson az iskolakötelezettség. \ ; (Vége.) Sokan vannak, kik azt mondják, hogy az egyháznak nem lehet, nem szabad senkire semmit erőszakolni. Megengedem én ezt annyiban, a mennyiben ez a hit és vallás dolgára vonatkozhatnék, de annyiban a mennyiben az iskola és az oktatás ügy az államot is érdekli, minthogy töle nyerte az egyház oktatásügyi jogát, minthogy a gyermekek nem csak az egyház, hanem az állam tagjai még pedig kiskorú tagjai, kiknek az állam törvényes gyámjuk az esetben, ha a szülök a tartozó kötelességüket nem teljesitik, nem helyeslem az egyház ezen türelmetességét. — Közel van azon idö melyben az állam, helyeselhető törvényes jogát a föfölügyeletet nemcsak birni fogja, hanem használatba is veendi, kell : i • hogy akkorára egyházunk iskoláinak ne csak bel, de külszervezete is megfeleljen alkotmányos szabadságunk kívánalmainak. — Az iskola, nevezetesen a népiskola kölönben is legerősebb támasza egyházunknak, tudták ezt elődeink, erre fordították fögondjukat a reformátorok és ez azon intézmény, mely az evangyélmi egyházak tagjait elökészité a keresztyéni képességre. — Minden esetre sokat tesz a rendes iskoláztatás elömozditása körül, ha a tanitók jelesen képzett hivatott egyének, kiknek nemcsak a gyermekekre, de a szülőkre is van befolyásuk. Az egyház kötelességében és hatalmában is áll jeles tanítókat szerezni. Teremtettek honunkban részint egyesek, részint egyházkerületek már tanitóképezdéket, s az összes prot. egyház azon van, hogy ily intézetek minél inkább virágozzanak, de nem gyámolittatnak még anyagilag kellőleg üdvös intézményeink. Az első, második és harmadik osztály a rendes iskolai időben oktatandó egyelőre, a negyedik osztály pedig, minthogy egyszerre az egész iskola rendszer ál nem alakitható ; az esti órákban és csak az év azon részében oktatandó, melyben a mezei munka szünetel, teszem octoberhótól áprilisig. Ismét egy élhetetlen indítvány mondják sokan. Nem ugy tisztelt olvasó. — A szülőkre nézve a nem lehet igen terhes feladat, ha a tizenkét évet betöltött gyermek apja oldalán reggeltől esti hat óráig dolgozik, hogy este két órát saját magának szenteljen a kinesgyüjtésre. A gyermeknek jól fog esni egy kis szokás után, ha munkáját bevégezte, hogy részint a tanultakat ismételje, részint uj ismereteket gyűjtsön. Nyugalom és gyönyör órája lehet ez. — Sokan azt fogják mondani, mennyi erkölcstelenség forrása lesz ez az esti iskola; nem jó a fiatalságot összegyűjteni. Sőt ellenkezőleg a tömeges együttlét leghatalmasabb őre az erkölcsnek, külön-külön együttlét sokkal veszedelmesebb — s ezt meggátolni pedig senki sem képes. — ,,A tanitó, ha naponta öt óráig fáradott nem képes már estve két óráig oktatni." Hiszi ezt, a ki akarja én nem. Próbált dolog előttem, hogy naponta nyolc óráig oktattam éveken át, elfáradtam ugyan, de annyira soha, hogy még nem maradt volna erőm olvasni tanulni és más napra készülni. Igaz ugyan, hogy legnehezebben ment akkor a dolog, midőn az a gondolat bántott, hogyan állítom ki a holnapi házi szükségletet, hogyan elégítem ki egyik vagy másik kötelezettségemet, mert hisz megakasztja a lelket a test nyomora. Keserves anyagi helyzetben levő néptanítótól ne várjatok rendkivüliebbet, minthogy azon igát, melyet reá raktatok türelemmel s kényszerűségből viseli, s ha többet tesz a kevésnél hajoljatok meg előtte. Nagy erény az, ha a szegény tanitó pontosan teljesiti kötelességét s nem érezteti a szegény kis gyermekkel, hogy apja évek óta nem fizet tandíjt, mig korcsmázásra naponta kerül neki. Nagy erény az, ha látja, hogy szomszédja, a tisztelendő űr habár ez sem vala mi fényes, de mindenesetre tisztességesebb fizetéssel gyermekeit s nejét elláthatja és amazoknak kellő neveléséről gondoskodhatik, mig az ö neje kopott ruhában tulszerény konyhatartás mellett, szelíden kéri a mindennapi kenyeret éhező gyermekei számára, és ö hiába zaklatja a curatort, és