Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-10-14 / 41. szám

zásból, nem a hit égi fényében akar tekintletni; hanem — anélkül, hogy a hit igazságainak bármi tekintetben praejudikálni kivánnánk, egyedül és kizárólag csak természetes történeti szereplése és jelentősége szerint akar megítéltetni. Én alig hiszem, hogy mint ilyen — a gondolkodó elme előtt dicsfényéből és nagyságából valamit vesztene, ha ezen név magas viselőjének halántékjain az isteni dicsfény mellett a valódi emberi fönség és a történeti nagyság sugárait látjuk ragyogni. Érintetlenül hagyván tehát a hit és a theologia megszentelt kegyeletes határait, a philosophia azon fönségi jogánál és azon isteni szabadalmánál fogva, mely szerint mindent szabad vizsgálata határaiba vonhat, — megkísértem néhány vonással Jézus lelki képét és történeti alakját adni azon vonások után, melyek magukat közvetlen érintkezés űtján az ő apostolai lelkébe és a sz. iratokba lerajzolták, hogy ezek szerint az ö világtörténeti helyét szerepét és jelentőséget meghatározhassuk és mérlegelhessük. Nézzük mindjárt az ő első fellépését úgynevezett hegyi beszédében: „boldogok a lelki szegények, boldogok a kik sirnak, boldogok az alázatosak, boldogok a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, boldogok a kiknek szivük tiszta, boldogok a békességre igyekezők," és azután: „boldogok a kik háborúságot szenvednek az igazságért," és: „keressétek először az Istennek országát és annak igazságát, és a többiek megadatnak tinéktek," és „szeressétek azokat a kik titeket átkoznak." íme Jézus ezen mondásaiban is — mint a Stoának — az önmagát feltalált és a külvilág ellen érvényre emelt — fönségi joga érzetére jutott léleknek önelégültsége és megdicsőülése nyilatkozik. De mennyivel fönségesebben mint amott ! Mig a Stoa — a világ, a sors és a fájdalom ellen csak a negatív terén marad, és igy a külvilág ellenében még mindig szenvedőlegesen — annak behatása és uralma alatt áll, ugy hogy a magát megkeményített sziv vaspáncéla alatt a megtört sziv fájdalma rezeg; addig Jézusnál a lélek diadalmasan felül emelkedik a világon; ezen diadalában megdicsőül — üdvözül, külső megaláztatásából — lelkifönséget, külső fájdalmából — üdvözülést, külső háborgattatásából — lelki megnyugvást, külső meggyaláztatásból — lelki dicsőséget merit, és ezen lelki fönség érzetében megittasodik. Mennyivel fönségesebb a léleknek ezen jézusi diadalmas erénye, mint ama stoicus dac: nihil me afficit! és a getsemanei szenvedő, a ki elfogadja az ő atyjának kezeiből a keserű pohárt, mert ö csak ugy akar mint az ö atyja akarja, és máskép nem akarna, ha mindgyárt egy legio angyal állna is védelmére, — ö nem sokkal nagyobb-e, mint ama horáci „justus ac tenax propositi vir," a ki dacos megadással meghajlik az öt leverő kényszerűség előtt ? De tekintsük tovább Jézus jellemvonásait : „nem azért jöttem, hogy a törvényt eltöröljem, hanem inkább, hogy azt betöltsem," „hallottátok, hogy megmondatott a régieknek — én pedig azt mondo m" — és: „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei atyátok tökéletes." íme — itt egyik kezével összetöri a zsidó tör vény táblákat, a lélekölő, hideg, kőtáblára irt betűt, a szolgálatnak lelkét, a másik kezével — a pogány világ ellenében — ezen összetört kőtáblákat, mint a positiv isteni törvényeket felemeli, azokba lelket lehelt, és azokat a valódi erkölcsi törvény örökértékü oltárára emeli. Hátrafelé megsemmisíti a zsidó erkölcsi világot — a törvényt, a betürágást, és passiv engedelmességet ; előrefelé pedig örökre kijelöli az embernek az erkölcsi haladás útját, és a lélek szerinti szolgálatnak, az erkölcsi világnak véghetetlen és kimérhetetlen határait nyitja meg előtte. Távol vagyok attól, hogy Jézus egyes mondataiban keressem világhódító hatalmát, de mégis egyes kitűnő mondatai világhódító lelkének egyes szikrái. Midőn azt mondja : (Ján. 4, 21) „eljön az idö, melyben sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem imádjátok az atyát, mikor az igaz imádók imádják öt lélekben és igazságban; mert az Isten lélek, és a kik öt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják," ezen egyszerű mondással, melynek mélységét azelőtt soha emberi elme meg nem mérte, és melynek magasságát azontúl soha emberi lélek meg nem haladhatja, — mig egyrészről hadat izen a zsidó 1 particularismusnak, fajgőgnek és ceremoniális szolgálatnak, ^ és gyökerében megtámadja a pogány polytheismust; másrészről az egész emberiség együvétartozásának — faj- és vérkülömbség nélküli testvéri solidaritásának nagy evangéliumát proclamálja, és egyszersmind a vallásnak — mint lélek és lélek közötti életviszonynak oly alapját veti meg, melynél más fundamentumot senki nem vethet. Mikor azt mondja: (Mt. 15, 21) „adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, és Istennek, a mi Istené;" ezen szó — mig egyrészről két oldalú erélyes protestatio mind a zsidó fogalomszerinti theokratia, mind a pogány — s különösen a római caesarokratia és állammindenhatóság ellen; ugy másrészről — az embert, mint szabad erkölcsi lényt örök időkre kiveszi és felszabadítja az állam és a polgárzat agyonszorító karjai közül és absolut fennhatóságé alól, egyszersmind a társadalom hatalma határait az ember irányában örök érvényiileg szabályozza és kijelöli. „Der Mensch ist frei, und war er in Ketten geboren," ezen nagy gondolat csak keresztyén költő lelkében fogamzhatott. Végtére, midőn magát és az Istent azonosítva minden egyénnek — azt mondja: „amit egygyel ezek közül, — a mit a legkissebbel cselekedtetek, azt én velem tettétek," midőn minden egyest absolut érvényre emelve — azt tanítja: „öröm van a mennyekben egy megtérő bűnösön," és midőn a személyes halhatatlanságot és személyes felelősséget mindenütt oly nyomatékosan hangsúlyozza ; ezekben elvont értelemben az embernek mint olyannak, mint erkölcsi lénynek absolut értéke és ebben a humanismus örök érvényű evangeliuma van megalapítva. íme — Jézus egy világnak történetét rekeszti be, és egy uj világnak történetét kezdi. 0 felé sietnek az ó-kor történeti fejlődésének minden áramlásai, és ő tőle indulnak ki azóta az újkor szellemi életének minden mozgalmai. Azon hegynek szirtfokán, melyen az ő fenkölt vallási és erkölcsi elvei elhangzottak, törtek meg az emberi mívelődésnek az örök idők méhéből fakadt folyamai; és ezen szirtből fakadnak az uj életnek ama vizei, melyek az örökkévalóságba folynak 0 felé ver az ó-kor történetének szive; és az ö szive ve-