Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-30 / 39. szám

Ki kezeli a nevelést ? Az ember legelső nevelése ápolás, mit leghelyesebben és legpontosabban a szülök végezhetnek, hogy mely időpontban kezdődik a szorosabb értelembeni nevelés, azt egész pontossággal meghatározni nem lehet, azonban azon kell lenni, hogy minél korábban kell látszólagos, hasznos, de semmi esetben sem kárttehető működést kezdeni s az öntudatosan és szándékosan történő befolyásnak lassanként kell a nem szándékos befolyás helyét pótolni. Minden szülőnek szent kötelessége gyermeket nevelni, de minthogy erre az nem minden esetben alkalmas, ezen jogát és kötelességét átruházza más már erre minősített férfiakra vagy intézetekre, a kiknek működéséről tudomást venni az egyháznak és államnak nemcsak hogy célszerű, de szükséges is, mert az egyes gyermek szintoly tagja az egyháznak és államnak, mint a családnak ; kell tehát, hogy rólok javukat előmozdítandó neveltetésökről részben gondoskodjanak és mindenek felett azt szemmel kisérjék. Honunkban eddig az egyházak gondoskodnak arról, hogy az egyes családtagok vagy családfők nevelési jogát és kötelességét az államfő felügyelete alatt magunkra vállalhassuk. A nép és elemi iskolákban nyeri a gyermek az ápoló nevelés után az oktatva nevelést. Az egyházak, különösen a protestánsok már kezdetben nagy áldozatokkal törekedtek a kötelességnek telhetőkép megfelelni, azonban csak jelen századunknak jutott azon szerencse, hogy a nép- és elemi iskolák nagy horderejét felismerve arra méltóbb gondot kezdenek fordítani. Az egyháznak legfőbb gondja jelenleg, hogy nép és elemi iskolákban e célra minősített tanítani és nevelni képes egyénekben bővölködjék. III. Benső hivatottság kell a tanitói pályához ! A jeles Baur neveléstanát e szavakban végezi: „az egyéniség képessége legfőbb biztositéka a népnevelés körüli fáradozások eredményének."Midőn ujabban a paedagogiaeszavak valóságát elismerte, egy lépéssel túlhaladta a hanyatló irányt. Ez ugyanis dacára annak, hogy a legtekintélyesebb nevelő egyéni képessége által hozatott létre, a fentnevezett fontos tényezőt, az egyéni képességet nem vette annyira számba, hanem minden eredményt a módszertől reményit és ez által az eredeti önálló tehttségek számát e téren meg is gyéritette. Hogy az egyéni képességet számba venni szükségképen kell, azt bizonyítja már azon egyszerű tapasztalás, hogy, ha a tanitó a képezdei tankönyvnek csak egyszerű utánnyomata, vagy a hallott oktatási rendszernek csak kiadása, akkor bizonyosan csak rosz tanitó. Hogy voltaképen mi az az egyéni képesség, megmondja Pál apostol Kor. 2. könyv 3. r. 5. b. versében. „Nem hogy alkalmatosak volnánk valaminek meggondolására, ugy mint magunktól, hanem hogy alkalmatosak vagyunk, Istentől vagyon. Ki cselekedte hogy alkalmatos szolgái lennénk az uj testamentomnak, nem a betűnek, hanem a léleknek, mert a betű megöl a lélek pedig megelevenít. — Valamint Pál apostol elismeri, hogy az ö apostoli képessége Istentől vagyon, ugy nekünk tanítóknak is születni kell azon pályára, mert csak az foghatja fel és az teljesítheti ezen hivatal teendőit, a ki erre Istentől hivatva van. Nem lehet tagadni, hogy minden ember hivatva van arra, hogy neveljen és oktasson, de mégis meglehet külömböztetni a néptanítói szakhivatottságot, az általánostól, a mennyiben kell, hogy a néptanító képviselje lehetőkép a nevelési erőt és bölcseséget. Eddig a tapasztalás azt mutatja, hogy nem igen gondoltak ezen szakhivatottsággal, hanem lett tanitó az ki nyomasztó anyagi körülmények miattt magasabb állásra nem vergődhetett, alsóbb állásra pedig nagyon is jónak mutatta magát. A gyermekek, mivel korunkban a tanitó tekintélyéveli birhatás kilátása elég kecsegtető, könnyen megbarátkoznak azon gondolattal, hogy tanitók lesznek. De ezen felületes hajlam nem elég biztosíték arra, hogy valakiben csakugyan van ezen pályára hivatottság. Ezen hivatottság jelen léte felöl csak a képezdei időszakban lehet Ítéletet hozni, ámbár sokszor megtörténik, hogy egyes emberek csak hivatalos működésük kezdése és folytatásában mutatják ki feltűnően az ezen pályárai hivatottságot. A tanitóképezdei tanítóknak egyik legfontosabb teendője, lelkiismeretesen megvizsgálni és figyelemmel kisérni a képezdei növendékeket a célból, hogy oly egyéneket kikben e pályára hivatottság nincs, söt tulajdonaik és természetük e pálya igényeivel ki nem egyeztethetők, más pálya választására utalják, hogy minél kevesebb tanítóra legyen alkalmazható Jer. 33. r. 21, 22. verse. Nem küldöttem azokat a prófétákat és ök futnak vala, nem szóllottam nekik és ök prófétálnak vala. A tanitói hivalottságot mindig azon tulajdonoknak kell kisérni, a melyek birása nélkül a hivatalt betölteni nem lehet; minthogy pedig a hivatal feladata a nevelés és oktatás, csak azon egyének tekinthetők hivatottaknak, a kik nevelni és oktatni képesek. Nevelni csak az képes, a kiben a testi egészség és a lelki erő nem hiányzik. Ha a tanitónak külseje is képes tekintélyt ébreszteni, igen jó; de ha a tekintély csak külsőségeken alapszik az álarc alatti ürességet a gyermeki ösztön csakhamar felfedezi és nevetségessé tenni el nem mulasztja, azonban, ha a személyiség nem képes is egymagában tekintélyt ébreszteni, de a nyugodtság, határozott hang, hiába való szavak kerülése, beszédben és tettbeni határozottság ennek jellege, akkor a gyermeksereg csakhamar érezi a felsöbbséget, melynek ellent állani vagy vele tréfát űzni nem lehet, hanem a melynek magát alávetni nem mint ellenséges hatalomnak, hanem a férfias akaraterőnek tartozó kötelessége és ez a férfias akaraterő ama erkölcsi érték, melynek bírásától határtalanul sok függ. Nevelni továbbá csak az képes, ki folytonos önnevelés alatt áll; mert hisz a felnőttek és gyermekek között az a külömbség, hogy mig a gyermekek mások, a felnőttek ön magok által neveltetnek. A nevelőnek különös szüksége van ezen önnövelésre már csak azért is, mert a példa a legjobb mester, de különösen azért kell a nevelőnek szoros önnevelés alatt állani, mivel az indulatok zabolázására nagy szüksége van. Curt-