Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-30 / 39. szám

kább két részben tűnik fel. Szakkönyvek olvasása, tanulmányozása által mindenek előtt. Az egylet, egyesitett erővel összeadott jelentékeny pénzzel rendelkezhetvén, megszerezheti mind a koronkint megjelenő növelészeti irodalom ujabb termékeit, mind az e téren megjelent korábbi munkálatokat, s igy e könyvtárak szellemi lépcsők lesznek a tökéletesedés magaslatához tanitóinknak, mig önerejére hagyatva, az anyagi szükség porába lenn maradni volna kénytelen. De főképen ez egyletek gyűlésein felolvasott ,,ö n— dolgozatok azok, mik jelentékeny sulylyal hatnak a nevelési eredmény mérlegébe. E munkálatokban, a tehetségek előtt tér nyittatik, a hanyagok szorítva vannak a munkálkodásra. Mindkettő a közügyre nyeremény. Mert a legavatottabb szakképzettség, a legmélyebb tanulmány, ha ismeretlen marad, elrejtett kincs, mi kamatozás nélkül hever. A gondolkozás — vizsgálódás szárnya a léleknek, ezen szárnyakkal kell repíteni a félénket, a tétlent. Nem az iskola képzi az embert s határoz az ember szellemi értéke felett. Az iskola alapot ád, melyre a későbbi önmunkásság épít. Sok, az iskolába jelesen szorgalmasan tanult ifjú lett az életbe kilépve középszerű, hogy ne mondjam gyenge, mert elégnek tartva a tanultat tovább nem haladva elmaradt; mig nem egy esetet mutat fel a tapasztalás, hogy középszerű eredrnénynyel végzett ifjú az élet nagy iskolájában későbbi szorgalom utánpótolás önmívelés által tette értékessé magát a világ előtt, emelte magát közhasznúsága által a közelismerés fokára fel. Önmunkálkodás e szóban van letéve az egyén ereje — nagysága. Lehet azok a munkálatok, mik egyleti gyűléseinken beadatnak, felolvastatnak, lehet köztük egyszerű tán gyenge. Bár mi gyenge volna is mindig szellemi magvak azok. Gyenge hajtásból idővel erős, hatalmas tölgy leend. Minden kezdet nehéz ! Angelo első kisérleteiben, Canova első metszéseiben kisejtette volna a későbbi világhirü festészt, szobrászt. Minden munka bármi egyszerű volna is, nyeremény, mert haladás biztossága. Én az érdemet nem mindig a siker — az eredmény nagyságától feltételezem, de az akarat tisztaságától mi azt létre hozá. Tanitóegyleteink most még a kezdet, a szervezkedés nehézségeivel küzdenek, de ha feladatuknak megfelelnek, mi idővel okvetlen bekövetkezik, ez egyletek erős hatálylyal folynak be népnevelésünk felvirágzásához. Mi, hogy a közel jövőben legyen, adja Istenünk! Trsztyenszky Gyula. ISKOLAÜGY. ESZMÉK NÉP ÉS ELEMI ISKOLÁINK CÉLSZERŰ VEZETÉSÉHEZ. I. Szükséges-e a nevelés. Az élö emberiségnek erkölcsi kötelessége, hogy utódainak minden módon megkönnyebbitse az élet feladatához, a gondolható emberi tökélyhezi juthatást. Ezen kötelesség parancsa: neveld a gyermeket! „A nevelés szántszándékos közreműködése a felnőtteknek, a gyermekek fejlődése körül, hogy azok egyéni emberi feladatuknak, mi a lehető emberi tökéletesség elérésében áll, megfelelhessenek (Curtmann). Ezen fontos teendőjében elősegíti az embert azon természet törvénye alkotta ösztön, mely szerint az idősbek s különösen a szülök a gyermekeket szeretik. Ha tekintetbe vesszük, hogy mily ereje van ezen szeretetnek egy pillanatig sem lehet azon kételkednünk, hogy az emberiség nemzetségről nemzetségre közeledik azon eszméhez, melyet megtestesítve ád a keresztyén vallás s a melynek közeledéseért naponként igy szokott a keresztyén imádkozni „Jöjjön el a te országod." Az események és a történet tanulmányozása és vizsgálása folytán meg is győződhetünk arról, hogy az emberiség egyre halad, egyre művelődik, de ezen haladás csak századok multában tűnik annyira szembe, hogy megelégedésünket megnyerheti. Honnan van az, hogy a nevelés eredménye oly csekély, azt igen szépen kimutatja Schwarcz-Curtmann-féle neveléstan, midőn azt mondja, a nevelés eredménye sokkal látszatósb lenne, ha a nevelők mindannyian nemcsak értelmes, de szeretetben gazdag és erkölcsös egyének volnának. A két első jelesség még csak könnyen megszerezhető, de ez utóbbi óriási erkölcsi erőt tételez fel. Pedig a példa a legjobban hat és nincs emberre nézve nemesebb nagyobbszerü feladat, mint saját erényeivel lelkeket menteni, és önön magára vigyázás által növendékeit az Isten országának polgáraivá nevelni. — De ha minden nevelő birna is ezen erényekkel, még sem volna elégséges biztositék a nevelés eredményéről, ha azon vigasztaló körülmény nem állana az emberiség tökéletesbületi törekvése mellett, hogy az Isten maga is neveli a gondviselés által az emberiséget. Vannak ugyan egyének, a kikre nem fordíttatott sok gond és a kik sehogy sem részesültek tervszerű nevelésben. A szerencsés körülmények között még is jeles egyénekké váltak, de azért azt senki sem mondhatja, hogy, ha ezek gondos nevelésbe részesülnek, nem lesznek oly jelesek. Ezen szempontból indulnak ki a nevelési működést semmibe vevő okoskodók, ha úgymond az isteni gondviselés szülte körülmények ugy is nevelik az embert, mire való az abbai beavatkozás. Erre csak azon egyszerű régi példaszó elég ellenvetés : az Istenek semmit sem adnak ingyen ! Ne hagyd el magadat ember, s az Isten sem hagy el. Mire adta volna az Isten az embernek szellemi erejét, ha azt használni nem akarja és nem törekszik vele a kitűzött életcélt elérni. — A nevelés szükséges voltát bizonyítja a századokon gyűjtött tapasztalás, mely szerint a hol a nevelésre gond fordittatik, ott mindinkább és inkább szűnik a vadság erkölcstelenség és a cégéres vétkek száma. Ha nem is állíthatni azt, hogy a nevelt egyének a legkitűnőbbek és csak azok ékeskednek azon jelességekkel, melyekre törekednünk kell, azt bizonyosan nem mondhatjuk, hogy azoknak kiváltságos tulajdonai ezek, kiket az esetleg vagy a nem szándékos befolyás nevelt.