Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-30 / 39. szám

i22a 1224 hogy a 48-iki törvények életbeléptetésével „a magyar kath. egyházra csak szolgaság" vár. Az egész philippica két részre osztható: az elsó'ben hadanász a XX. t.cikk ellen, mely — horribile dictu — a többi vallásfelekezetekkel tette egyenjoguvá a kath. egyházat, holott az „nyolcszázados múltjánál fogva mégis csak többet érdemelne mint a többi vallásfelekezet;" a második részben szenvedélyes gyűlöletét fejezi ki az 1848-iki törvények egyéb vallási intézkedései iránt. A dolgok természete szerint nekünk e lapok terén a 48-iki törvények közül csakis a XX. cikkéhez lehetett hozzászólásunk s az emiitett törvényeknek kizárólag a kath. egyházra vonatkozó cikkeire, mint nem interreligionariusokra nem is g-ondoltunk: most is szivesen mellőznők azokat, Ö ' ha a „Religio" a magyar protestáns és katholica egyház között párhuzamot vonva, azt nem süti ki, hogy mi midőn kötelesség szerint a 48-iki törvények mellett szilárdul állunk, egyenesen a kath. egyház vesztére törünk, mert még a kath. egyházat „a protestáns vagy zsidó cultusminiszter rendelkezése alá szeretnők terelni, addig más részről a prot. egyház egyáltalában semmiféle miniszteri rendeletnek alá nem veti magát." A törvény, mely főt. Palásthy urat e kemény vádra ösztönözte, a III. t.cikknek 7-ik §-át képezi és igy hangzik: „Az érsekek, püspökök, prépostok s apátoknak és az ország1

zászlósainak kinevezése, a kegyelmezés jogának gyakorlata és a nemességnek, címeknek és rendeknek osztása, mindég az illető felelős magyar miniszter ellenjegyzése mellett, egyenesen 0 Felségét illeti." Itt a vita főpontja — mondja főt. P. úr — nem pedig a XX-ik t.c. Hazai protestánsaink, mikor a ,Religio' ellen, mellette, vagy inkább miatta csekélységünk ellen fölindultak, azonnal fogják látni mily igazságtalanul bántak velünk. Nem ellenök volt a mi szavunk soha; egyes túlságoskodást, mint Blázy Alajosét, vagy t. K. Albertét, visszautasíthatunk, de a protestánsok ellen e vitában fel nem keltünk. Söt ök velünk tarthatnak, pártunkat foghatják, mivel a szabadságban az állam ellen, ha 1848 bejön, közös az ügyünk. Azt nem akarjuk mi, a mit ök égre-földre nem akarnának, az állam uralkodását egyházunk, és igy lelkiismeretünk fölött; mi a vallás dolgában, ha 1848 életbe fog lépni, csak püspökeinktől, csak a pápától akarunk függni. Hogyan fogja a pápa, az apostoli király praerogativáinak gyakorlatát szabályozni, ez nem az állam gondja: az apostoli király, vagyis a királyi apostolság nem állami hatóság levén, hanem egyházi, nem az államból származván, hanem az egyházból, nem az állam, hanem az egyház javára adatott a pápától. Az 1848-iki törvényhozás pedig a királyi apostolságot az állam fejének több joghatóságaival egyiránt viszi, bizonyság erre a III. t. c. 7-ik §-a." Az ország föméltóságait a porosz király is kinevezi, kegyelmezés jogát is gyakorolja, a nemességet, a cimeket, a rendeket is osztogatja minden király, mégsem apostol minden király. Mert azoknak gyakorlata immanens fejedelmi jog, melylyel a marokkoi császár, a perzsa sach is bir, de azért mert császár, mert sach, nem apostol is egyszersmind. Az apostolság pápai privilégium. Ezt 1848 egészen összezavarja, s azért zavarokra ad alkalmat. Mikor tehát protestánsaink az államtól függni nem akarnak, oly feketének festik azt a csuda ultramontant, mikor ö is azt vitatja ? Mikor magyar protestánsaink a viszonyosság elvén nem akarnak az egyenlőség színvonala alá szoríttatni, oly feketének festik azt a türelmetlen ultramontant, a ki szinte nem akarja a kath. egyházat az egyenlőség színvonala alá dobatni. Mikor protestánsaink követelik, hogy vallásuk benső, külső élete szabadon mozoghasson, szabadon nyilatkozzék, oly kiállhatatlan az az ultramontan, a ki a kath. egyházra szinte azt követeli in hac iniquitate temporum. Szabadjon mondanunk, e vita, melynek t. K. A. úr oly keserű zamatot adott, s melynek dialeclicájához tek. B. M. úr még zöld Marcit is segítségül vette, — e vita nem szükségképen interreligionarius, e vita csak a kath. egyház és az állam közötti viszonynak rendezése 1848 által létre hozott helyzetekben, e vita egészen kath. magánügy, interre-^% ligionariussá csak ugy lehetett e vita, ha a protestánsok az állam oldalára állanak, s az állammal együtt ellenünk harcolnak, vagyis, ha az 1848-ban letett gyűlöletet a kath. egyház ellen vagy ugyanott nyilatkozó ignorantiát a kath. egyház természete felől a protestáns írók is osztani akarják. Mintha csak a haza négy részeire kiáltanák : 1848 egészen protestáns Magyarország, a ki annak legkissebb joltája ellen szól, ellenünk, a protestánsok ellen szól, mi tehát 1848-nak védelmére a ,Religio' ellen K. Albertet küldjük, irjon a kath. egyház ellen requisitoriumot, anélkül, hogy, mi a katholikusok igazságos kifogása, tekintetbe venné. Igy értjük miképen lesz interreligionarius minden vita, mely 1848-nak vallási intézkedései ellen kezdetik. 1848 annyi, mint prot. államvallás liberalismus alá bujtatva, a kath. államvallást megtámadni szabad volt, a prot. államvallást megtámadni azonnal hazaárulás. A „haeretici comburantur" ellen nem lehet kifogás, mivel az elmélet ugyanaz. A mely vallás az állammal össze van forrva, azon vallás ellen szólni, annyi mint az állam ellen, annyi mint a vallás ellen szólni." Valóban veszett ügynek kell annak lenni, mely mellett allegálva tiszta elméjű iró, a minőnek főt. P. urat ismerjük, annyira kéntelen összevissza beszélni, hogy végre maga kisüti, misze' rint minden eddigi berzenkedésének semmi alapja nem volt.