Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-23 / 38. szám

640, jogász 912, orvos 1202, philosophus 2120. — Az egyetemeken összevéve 562 tanár tanított, kik közöl 270 rendes, 122 rendkívüli tanár, 170 pedig privát docens volt. A prot. theol. facultásra esett 55, a kath.ra 25, a jogi faeultásra 70, az orvosira 170, a bölcsészetire 277. Egy evang. lelkész elfogatása. Julius 26-kán, tehát több mint három hét múlva a szerencsétlen königratzi csata után, Urbauernál, a linzi evangelikus lelkésznél, egy rendörügynök jelent meg, és felhíta öt, hogy nagyon fontos ügyben való tanácskozás végett azonnal jöjjön a helytartóhoz. Urbauer lelkész megígérte, hogy mihelyt átöltözködik, azonnal elindul, s a biztost ezzel el akarta magától bocsátani. Ez azonban ott maradt, s kinyilatkoztatta, hogy a szobát egyedül nem hagyhatja el, mivel határozott utasítása van, hogy a lelkész urat szeme elöl el ne bocsássa. A lelkész meglepetve igy kiáltott fel: „ez tehát annyi, mint elfogatás," az ügynök fogadkozott, hogy épen nem elfogatásról, hanem csak a helytartónál teendő látogatásról van szó. Urbauer azonnal engedett a fölhívásnak. A ház előtt íiacker állott, melyben a titkos rendőrség egyik tagja ült. Az ügynök megkérte a lelkészt, hogy ülne fel. Amint ez megtörtént és a kocsiajtó becsukódott, a kocsis a helytartósági palota helyett a várkaszárnyába hajtott. Itt Urbauer lelkész „O Császári Királyi Fensége, Albrecht főherceg, az osztrák hadsereg főparancsnokának rendeletére" felügyelet alá helyeztetett. Ez esemény híre néhány óra alatt az egész városban elterjedt. Senki sem tudta okát adni az elfogatásnak. Több nap inulva következőknek jöttek nyomába. Urbeuer lelkész nejéhez, ki ekkor születése helyén, Frankfurtban időzött, barátnéjától, Haynau bárónétól egy levél érkezett Linzbe, melyben a levél irója, tudatja barátnéjával, hogy férjét (Haynaut), a Coburg-féle greinburgi uradalom összes érdeszeti személyzetével együtt a poroszokkal való conspiratio gyanújából elfogták, s kéri barátnéját, hogy vásároljon be számára egyet-mást, mivel ö személyesen Linzben meg nem jelenhet. Urbauer lelkész feltörte a levelet, s annak ártatlan tartalmát egyik-másik ismerősével közölte. Igy a greinburgi levél tartalma nyilt titokká lön, s a rendőri hatóság, talán elferdített feladás következtében, Urbauert összeesküvőnek és fölségsértönek tartotta. Erre következett a fölebb elősorolt elfogatás. A lelkészi lak szobáit hivatalosan lepecsételték. — A község presbyteriuma lelkészének váratlan elfogatásán nagyon megijedt, s jul. 29-én a helytartónál is nyilvánitá e sajnos esemény feletti mély megilletödését. Elhatározták, hogy Bécsbe az államminiszteriumhoz folyamodnak a lelkész szabadon bocsátásaért, ezenkívül néhány nap múlva a presbyterium panaszt nyújtott be, melyben különösen hangsúlyozva volt, hogy a politikai hatóság az 1861-ki év apr. 8-án kibocsátott csász. pátens 15-ik §-sa ellen vetett és törvénytelenül járt el, midőn Urbauer elfogatásáról a superintendenst azonnal nem értesítette. Augustus második hetében küldöttség indult Bécsbe, hogy a szokatlan eljárásról O Cs. Fenségét, Albrecht főherceget is tudósítsa. Itt kisült, hogy Albrecht főherceg O Fenségének az egész dologról semmitudomása sem volt. Haladéktalanul parancsot küldöttek a lelkész szabadon bocsátására. E közben az elfogatásról az ev. föegyháztanácsot is tudósították, s ugy hallatszik, hogy ez Urbauer lelkész kitisztázására pontos és gyors vizsgálatot indítványozott. Minden okos ember előre látja ezen, most (august. közepén) már megkezdett vizsgálat végeredményét. Bizonyos, hogy jelen esetben egy egészen ártatlan eseményt tudatlanságból vagy rosz akaratból annyira elferdítettek, hogy hogy a gyanuskodók szemében bűnös cselekvénynyé lön. Urbauer lelkész tizennégy napi fogság után szabadon bocsáttatott, és a vizsgálat alól egészen szenytelenül fog világ elé lépni. „Le Monde", francia ultramontan lap, a mi kedves collégánknak, a „Religió"nak elvrokona, a spanyol vallásszabadság kérdéséről nevezetes czikket közöl, mely egész őszinteséggel kivallja, hogyan értik az ultramontánnak a kath. országokra nézve a vallás- és lelkiismeretszabadságot, melyet nem kath. országokban a katholikusok elidegenithetlen jogaként vesznek igénybe. „Mostanig," igy szól az említett czikk, „senkinek sem volt bátorsága a vallásszabadság kérdését Spanyolországban vitatni; ezt határozottan visszautasítanák, ha a kormány ily eszme megpenditését meg nem tiltaná." — Azután a „Monde" azt bizonyítgatja, hogy Spanyolország a 6-ik század óta mindég dicséretre méltó, kérlelhetlen szigort tanúsított az eretnekek ellen (azt természetesen nem említi a „Monde", hogy épen ezen „dicséretre méltó, kérlelhetlen szigor" vitte Spanyolországot a sülyedés ama mélységébe, ahol most fetreng.). „Mily bölcs pl. Nagy Alphonsnak 1265-ben kiadott ama törvénye,, mely szerint, minden ember bevádolhatja az eretnekeket a püspökök vagy helyettnökei előtt, ha az eretnekek kibékülnek az egyházzal, szabadon bocsáttatnak, ha pedig makacskodnak, el fognak ítéltetni és a világi hatalomnak átadatnak. De nem kell oly messzire visszamennünk, hogy bebizonyítsuk, miszerint a vallásos türelmetlenség a spanyol történetnek főjellemvonása. Szerencsére, igen mi örömmel ismételjük: szerencsére ezen vallásos intolerantiát még ma is helyben hagyja az ország törvénye. A 1848-iki büntetőtörvény 128-ik cikkelye igy szól: Spanyolországban a római, apostoli kath. vallás megszüntetésének vagy megváltoztatásának minden kísérlete ideiglenes bezáratással és örökös száműzetéssel büntettetik. A 136-ik cikk pedig igy hangzik: Minden spanyol, a ki a kath. hitet nyilvánosan elhagyja, örökös száműzetéssel bűnhődik. E büntetés azonnal megszűnik, mihelyt az illető az egyház kebelébe visszatér. — Ebből kitűnik, hogy Spanyolország története a legrégibb kortól a mi időnkig a kath. egyházhoz való ragaszkodás története, kapcgolatban soha nem tagadott vallásos intolerantiával. Csak a modern liberálisok tudatlansága és bolondsága találhatta fel a lelkiismeret szabadságának újítását, mely azonban remélhetőleg Spanyolországban sohasem fog gyökeret verni." E közleménynek hasonmását vesszük át a „Religio" 22-ik számából, csakhogy itt nem is egy közönséges lap-