Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-09 / 36. szám

Nt. Trsztyensky Gyula esperes és elnök úr, ezen fen­tebbi s a pénztár állásához mérve másféle könyvek beszer­zésére is felkéretett. 2. Nt. Trsztyenszky Gyula esperes és elnök úr, szo­morú részvéttel jelenté Szabó János mihályi tanitó és egy­leti könyvtárnok úrnak, a lefolyt évben történt gyászos el­hunytát. — A boldogultnak — miután a nevelés terén mint tanitó szerencsés sikerrel működött, s az egyletnek két éven keresztül könyvtárnoka volt — az egylet részéről fáradalmai­ért jegyzőkönyvileg hálás elismerés határoztatott. 3. Miután néhai Szabó János úr halálával, a könyvtár­noki hivatal üresedésbe jött, ezen állásra a tanitó-egylet ál­tal egyhangúlag, Németh Ferenc geresdi tanitó úr választta­tott meg. A most nevezett tisztelt tanitó úr, méltányolva az egyletnek a benne helyezett bizalmát, a könyvtárnokságot elvállalni szíveskedett. 4. Bodács Pál pénztárnok úr, családi körülményei miatt meg nem jelenthetvén, az egyleti elnökséghez cimzett levelének kísérete mellett, a lefolyt évről szóló számadásá­nak elŐmutatásával, fiát Bodács Sándor kisfaludi tanitó urat bizta meg, ki atyja képében a pénztárról szóló számadást az egylet elé terjeszté. — Az egyleti gyűlés, a pénztárba fize­tendő tartozások beszedésével Bodács Sándor kisfaludi tanitó urat, mint atyja képviselőjét megbízta, s az egyleti tagoktól felelősség terhe alatt évi tartozásaikat, a pénztár gyarapítá­sára beszedte. Az illető tagok pedig hátramaradásaik mi­előbbi befizetésére utasíttattak. 5. Király János kisfaludi közbirtokos úr, mint tiszte­letbeli tagja az egyletnek, a népnevelés ügyének előmozdí­tására, különösen az egyleti könyvtár gyarapítására 5 osztr. forintot ajándékozni szíveskedett. A nevelés iránt meleg részvéttel viseltető nemeskeblü férfiúnak, az egylet részéről jegyzőkönyvileg köszönet nyilváníttatott. 6. Nt. Trsztyenszky Gyula esperes és elnök úr jelen­tést tön, hogy a mult évi jegyzőkönyv 24-ik pontja szerint pályázatra kitűzött „a magyar nyelvtannak minő terjedelembeni s minő modorbani tanításá­ról." Két jeligés pályamunka küldetett be hozzá. — Ezen pályamunkák megvizsgálására az egylet által, tiszt. Hirsch­ler Sámuel beledi lelkész, tek. Karcsay Sándor geresdi köz­birtokos, és Varga Antal szil-sárkányi tanitó urak bízattak meg, s a bírálat felöli jelentés, a jövő évi fögyülés elé bevá­ratik. 7. Panaszképen jelentették egyes tanitók, hogy gyü­lekezeteik, az évi gyűlésre is megtagadták tőlük a szüksé­ges fuvar költségeket, s e miatt egypár tanító az értekez­leti gyűlésben részt nem is vehetett. — Nt. Trsztyenszky Gyula esperes és elnök úr az egylet által megkéretett, hogy ezt a legközelebb tartandó egyházmegyei gyűlés elé ter­jessze, s szíveskedjék ott erélyes közbenjárása által a bajt orvosolni. 8. Az egyleti gyűlés főcéljának leginkább megfelelő különféle dolgozatok olvastattak fel. u. m. a) Varga János szakonyi tanitó űr áttal „Gyerme­kek büntetésérö 1." — A munka érdekes lévén, kö­röztetni határoztatott, s egyúttal felkérettek a tanitók, hogy ezen dolgozat tartalmára nézve, nézeteiket a jövő gyűlés elé terjesszék. b) Gáspári Imre vadotfai tanitó úr által „Miként lehetne a tanítóknak a gyermekek vizsga előtti kimaradását megakadályozni?" — A munka figyelemre méltónak ítéltetett. c) Szente György büki tanitó által „a vallás ok­tatás állásáról népiskoláinkban." — Ezen ér­dekes tárgy feletti dolgozat, alkalmat szolgáltatott az egy­letnek, nt. esperes és elnök urat felkérni, hogy miután az egész tanitói testület bevallá, miszerint a vallásoktatásra nézve a mostani segédkézi könyveink, vagyis kathekhismu­saink általában hiányosak, — ennélfogva ntsz. esperes és elnök úr által az egyházmegyei gyűlés felkéretni határoz­tatott, hogy a kerületi gyűlésre küldendő követeknek uta­sításul adassék, egy a Luther elveivel egyező s a kor igé­nyeinek is megfelelő vallásos kézikönyvnek pályázás utjáni készítését, s annak, — előbb a tapasztalt szakértők általi inegbiráltatását s csak az utáni kiadatását, sürgetni. d) Horváth József tanitó úr által „a földrajz ta­nitás módjáról." — Követésre méltónak találtatott. e) Szente György egyleti jegyző által „népisko­lai törvények javaslat a." — Belátván azt az egy­leti gyűlés, hogy a javaslatban foglalt törvényeknek az is­kolákban a gyermekek előtt időszakonkénti felolvasása ál­tal, az erkölcsi nevelés elösegittetik, — ennélfogva a tör­vényjavaslatot köröztetni óhajtá, hogy abból minden tanitó, bár rövidebb kivonatban is, iskolája számára törvényt al­kothasson s azt a gyermekek előtt ünnepélyesen bizonyos időszakokban felolvashassa. f) Czirák József keresztúri tanitó úr által „magyar­nyelvnek minő terjedelemben és modor­bani tanitásáró 1." — Ezen munka közfigyelemre mél­tónak ítéltetvén — a szerző megéljenezése után, annak kö­röztetése elrendeltetett. g) Varga Antal szil-tarkányi tanitó úr által olvasta­tott magyar nyelvtan előadásának módjá­ról" egy értekezlet. — Az értekező úr a nyelvtan­bani jártasságát tünteté ki általa. h) Böröczky János németi tanitó tír által „a szám­tan elöadás'áró 1." i) T. Róth József világi elnök tír által „a népis­koláknak mily irányban lehető tökélesbi­té s é r ö 1." — Ezen jeles munka által mintegy megkoro­náztattak a felolvasásokra szentelt órák. 9. Varga János szakonyi tanitó úr által felemlitteték, miszerint a tanitói testületeknek egyik legfőbb teendője volna, magát a harmoniávali éneklésben gyakorolni. — Ezen tárgynak felemlítése szívesen fogadtatott, s az indítvány kivihetőségéröl véleményadás végett Németh Ferenc ge­resdi tanitó úr megbízatott, egyszersmind a létesülendő énekkar vezetőjének közakarattal megválasztatott. 10. Belátván azt az egyleti gyűlés, hogy az értekez­leti gyűlések tartását egy helyhez kötni állandósan nem le­het, elhatároztatott, hogy jövőre minden évben másutt, szerte szét fog megtartatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom