Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-08-26 / 34. szám

nyaru kenyerével elfojtani, s a más vallásúak irányába tanusitott felvilágosultságot s liumanismust örökre valamely szegény plébánia szűk falai közé zárni: meglátjátok, hogy a mostani, részben főpapi tekintélylyel s költséggel fentartott támogatott katholikus lapok mily hazug tolmácsai voltak a magyar kath. papságnak, hamis tanúi az időknek; meglátandjátok, hogy a magyar kathol. papság hű képviselője nemzete józan szabad s türelmes szellemének, hogy nála a vallás és egyháza iránti hő ragaszkodás nem leend kapcsolatban a más vallás jogtalan elnyomásával, hogy nála a hő honszeretet, párosulva tudományos műveltséggel, leolvasztandja a vallási türelmetlenség jégkérgeit, és hogy mind józan eszével mind papi becsületével összeegyeztethetőnek tart egy oly törvényt, mely tulajdonkép csak viszhangja Urunk ama parancsának: „valamit akartok, hogy cselekedjenek az emberek ti veletek, azont cselekedjétek ti is azokkal, mert ez a törvény és a próféták" (Máté 7, 12.). Másfél évtizedes keserű korszak, s alkotmányellenes kormány megszakaszthatta a béke és egyetértés ama fonalát, mely 1848 előtt a hon külömböző vallású hívei között oly szép reményeket keltőleg fonódott, — mert hisz „a hol nincs szabadság, ott nincs szeretet, és a hol nincs szeretet, ott nincs béke s egyetértés," — de a szabadság angyala összekötözendi azt ismét, és eljövend az idő, talán nem sokára, midőn a fegyvert, melyet most még, mint a fogságból haza bocsátott, de szabadságukban folyvást háborgatott, épülésükben örökösen zaklatott zsidóknak, egyik kezünkből letennünk soha nem lehetett, letesszük mi is, az ellentáborban levők is, és mindkét kezünkkel Jeruzsálemünk lerombolt falainak felépitésén munkálkodunk, hogy ezeken belől majdan ugy is mint állampolgárok, ugy is mint egyháztagok a rég nélkülözött békét és boldogságot élvezhessük. "Farkas József. A TEMESVÁRI EV. EGYHÁZ EGYESÜLÉSÉNEK ISMERTETÉSE, S SZERÉNY NÉZETEK ÉS TAPASZTALATOK AZ „UNIÓ" KÖRÜL. (Folytatás.) IV. A negyedik külömbségekre nézve — a mi t. i. a két felekezet tagjainak általános jellemét, erényeit, és hibáit illeti — csak annyit említhetni, hogy a két felekezet hívei a hosszasb együttlét folytán meglehetősen összetörődtek, legalább egyéni elütő sajátságaik miatt még eddig összekoccanásra köztök a dolog nem került, minek föoka valószínűleg abban található, mert a felekezetek saját érdekeiket az itt megalapított unionalis szerződésben, s kivált annak gyakorlati kifejlődésében egyaránt közösen feltalálják. Fontosabb ennél az 5-ik külömbség. V. Venio nunc ad fortissimum, a két felekezet nemzetiség tekintetében való külömbözése. — Ez a templomban aként egyenlittetett ki, hogy egyik vasárnap magyarul, másikon németül tarttatik az isteni lisztelet az évenként megállapított programm szerint: a sátoros ünnepek is igy vannak beosztva, egyik s első nap németül, a másodikon magyarul tartatik a cultus. — Négyszer egy évben u. m. virágvasárnap, áldozócsötörtökön, augusztus hó 1-sö vasárnapján és 4-ik adventvasárnap tótul az alapszerződés értelmében. Az iskolában a magyar és német nyelvű oktatás egyaránt jogosítva van, a tót nyelv nem taníttatik. Minden gyermek a két előbbi nyelv valamelyikén tanulhat, azonban a kettő között szabad választás is van azon kötelezéssel, hogy már a 4-ik elemi osztályban minden gyermek nyelvkülönbség nélkül a magyar nyelvtant, Magyarország történetét és földrajzát magyarnyelven köteles tanulni. — E részben igen szép eredményt szoktak felmutatni az illető tanulók, a mennyiben a nálunk nagy számmal levő német, szerb és oláh ajkú gyermekek is nyelvünk elemeit szép sikerrel eltanulják. Az egyházi gyűléseken szintén a két nyelv jogosított. Magyarul és németül foly a tanácskozás, ugyan igy mondatik ki a végzés, e két nyelven vezettetik a jegyzőkönyv, illetőleg csak magyarul, de ez osztán németre lefordittatik, tehát a magyarul szerkesztett jegyzőkönyv mindig a hitelesített — és hivatalos. E téren volt a legnehezebb feladatom, egyszersmind legkényesebb tapasztalatom 6 évi lelkészkedésem alatt, mely némileg igazolni látszik azt, mit Tanárky G. űr a két felekezet nemzetiségi külömbségeire nézve mond, t. i. mily nehéz és — főleg a mai kor egyik legfontosabb napi tárgyát tevő nemzetiségi kérdést illetőleg — mily kényes dolog lenne in concreto egy amalgamát megkísérteni, mely kicsiben, csak egy gyülekezet életében sem sikerülhet, ugy hogy talán nem mondok valami feltűnőt, ha itteni tapasztalatim nyomán azt merem állítani, hogy ha a hitfelekezeti külömbségeket sikerülne is valahogy idővel némileg kiegyenlíteni: a nemzetiségi nyelv és érdekkülömbség még ezt is jóval tulélendené. Másrészről meg kell vallanom, hogy egyházunkban a nemzetiségi diíTerentiák miatt egykor tamadt kérdést és küzdelmet épen nem a hitfelekezeti külömbség idézte elö, mint inkább a bánságnak akkori sajátságos polit. szerkezete, az anyahontól különváltsága. Még inkább pedig azon körülmény, hogy egyházunkban akkor igen számosan valának, vannak ma is a nem régen frissiben bevándorolt külföldi németek, kik ugy hazánk viszonyonyaival, mint általában prot. egyházunk szerkezetével merőben ismeretlenek, s mindkettő irányában idegenkedök valának. E kettős okból fejlett ki mindjárt idejöttömkor ezelőtt 6 évvel ama komoly életbevágó kérdés megvitatása: vájjon lehet-e és kell-e iskolánkban a német nyelv mellett a magyart is tanítani. A fentemiitett uj