Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-08-26 / 34. szám

vegyes házasok összeadásánál, elválasztásánál stb. a viszonosság elve vétetik szabályzóul. Ha volt elég világi nemesünk s földesurunk, kik — örök büszkeségére nemzetünknek — előjogaikról kiváltságaikról önkényt oly készek voltak lemondani, a megvetett pórok millióit velük egyenlő polgártársakul elfogadni, készek voltak javaikból ezreket áldozni, a nép vállairól a teher egy nagy részét saját vállaikra átvenni, csakhogy a keresztyénség magasztos humánus elveit a valósuláshoz közelebb vigyék: hát avagy a magát kizárólag keresztyénnek valló papság kénytelen volna mindjárt józan eszéről s papi becsületességéről lemondani, ha a keresztyénségben rejlő egyenlőségi elv érvényre emeltetik, s ha a törvény, más keresztyén és nem keresztyén vallásfelekezeteket is részesiteni kiván azon jogokban, melyekkel eddig kizárólag az ő egyháza bírt ? Nem! Vannak egyesek, — miként sajnosan tapasztaljuk, — kik nem tudom mi érdekből, vagy elfogultságból egy ily törvény miatt feljajdulnak: de az összes kathol. közpapságot, mely nagy részében ugyan azon nemzet testéből és véréből való test és vér, melynek képviselői e törvényt alkoták, s melynek egyesítését s felvirágoztatását célozá épen e törvénycikk is, — sokkal nemesebb humánusabb jellemünek ismerem és akarom ismerni. Sokkal nemzetiebb irányú az, hogy sem egyházunk irányába, mely nemzetiségünk s alkotmányunk megőrizésében századok óta oly sokat tett, annyira türelmetlen, méltánytalan akarna lenni. De hát ha csak optimismusom képzelődése mind az, miket itt beszélek ? kérdi a t. olvasó. Talán igy hiszem ezeket, mert igy szeretném? Nem az én szemeim s okoskodásom csalnak-e ? Ha ugy volt is 1849-ig, de a jelen napokból hol vannak az érvek ? E kérdések s gondolatok előttem is felmerültek, mert ha a mult kezesség is némileg a jövőre nézve, de nem csalhatatlanul. S megvallom hamarjában kétségtelen argumentumokkal alig tudnék előállni. Felhozhatnék ugyan speciális eseteket, melyek egyes kathol. lelkészeknek emelkedett, humánus, valóban türelmes szelleméről tesznek fényes tanúbizonyságot; felhozhatnék az 1861 és 1865-iki követválasztási tudósításokból számos esetet, melyek bizonyítják, hogy egyes kathol. papok hívek maradtak 1848-iki elveikhez, lelkesülten küzdöttek ezen elveket valló képviselőjelöltek mellett. De fájdalom az ellenkezőre is hosszú sorát lehetne a speciális példáknak felmutatni. S ezenkívül hathatós érvül szolgálna fentebbi állításaim ellenében, azon neveltetési rendszer, melyben az utóbbi 17 év alatt az ifjabb kathol papság felneveltetett, mely rendszer talán nyomósán bizonyítana az e lapok 30-ik számában kimondott azon állítás mellett, hogy az ultramontánok szövetkeztek Bachchal, azaz miként ez az állami, ugy azok az egyházi élet terén el akartak fojtani minden szabad szellemet; s miként ez a polgári hivatalnoknál legfőbb érdemül tekintette a feltétlen engedelmességet, ugy sok fővezetője az egyháznak legkiválóbban buzgólkodott azon, hogy a leendő papnak ne legyen önálló gondolkodása, fensőbbsége ellenében ne legyen semmi akarata. De mind ezen s más felhozható okok dacára is én nem tudok megválni ama fentebb kifejezett meggyőződésemtől. Az alapos érvek hiányát mentse ki azon egyházi kormány szelleme, mely alatt a kathol. papság áll. Jól tudjuk saját nemzeti életünk történetéből, hogy vannak idők, mikor a hallgatás arany, vannak kormányok, melyek alatt a meggyőződést el kell palástolni, s midőn még a kebel legbensőbb rejtekében is csak félve dobog a szív oly eszmékért, melyek fent, a hatalmasok előtt nem kedvesek. Holt volt a mi magyarságunk az ötvenes évek kezdetén? Alig lehetett hinni, hogy mi vagyunk unokái azon népnek, mely nyolc századon keresztül oly hun buzgott alkotmánya s szabadsága mellett. Es csak egy kis fuvallata kellett a szabadság szelének , im ismét azon magyar érzelmű, alkotmányt szerető nemzet tünt elő, melyet sokan már eltemettetve hittek. Igy változtassátok meg csak egy kissé azon szellő irányát, mely Magyarországon Péter hajójának vitorláit hajtja; azonnal tapasztalandjuk a nagy változást. Ha O Felsége oldala mellett, ki hazánkban apostoli királyi jogánál fogva a katholikus főpapi székek betöltése körül oly nagy befolyással bir, tanácsadókként nem Bach s teremtvényei állanak, de folytonosan magyar s alkotmányos érzelmű honfiak; s ha majdan a püspöki s érseki székek betöltésénél nemrovatik fel érdemül a protestánsok iránti türelmetlenség, avagy a nagy germanizálási hajlam s több ilyesféle; ha majdan az ifjúban a nemes lelkesültséget, a kissé szabadabb, s nemzeties szellemet nem fogják a 10—12 évig elnyújtott káplánság sa-