Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-08-05 / 31. szám

tudomást; — s mit a felekezet önvallomása szerint nem képes fedezni, — annak pótlásához járulna segélylyel. — 1848-ban ezen eszme volt első térben. De ha ez elfogadtatnék, elméletben talán tündöklenék mint humanisticus fénykép, mely szerint a szegény Magyarország oly nagylelkű, hogy a magát fenntartani képtelen vallásfelekezet költségeit elvállalnák azon vagyonosabbak, melyek már régi alapítványok s önnön buzgalmuk filléreiből a magok költségeit fedezni képesek: de ez a mellett hogy igazságtalan s méltánytalan eljárás volna, elvenné az ösztönt az önsegélyezéshez, s csábot nyújtana arra nézve, hogy mindent az államtól várjunk és minden önhatósági jogot annak átadjunk. Ily módon képződik az állami providentia, ily módon képződnek a polgárok, kik sem tenni — értelemmel, — sem merni, — akarattal nem bírnak. Franciaországban, ha a szabadságnak nem kedvez is, de a nemzet életét nem fenyegeti veszélylyel az állam mindenhatósága: mert ott a nemzeti gloire mámora mindent kipótol. — Hazánkban mindez másként van. A mi viszonyaink közt legkívánatosabb, hogy mindegyik vallásfelekezet maga fedezze cultuskölts égéit, szabad mozgással birjon ön körében, s az állam csupán államérdekek szempontjából, és nem felekezeti érdekben gyakorolja a felügyeletet. Mig vallási ügyekben az állam beavatkozását a lehető legszűkebb körre szorítani óhajtom: a nevelés ügyét illetőleg az állam kötelezettségét kiterjeszteni, s ezt valamint felügyeleti jogát is szabályoztatni óhajtanám. Véleményem szerint mindenek előtt azon nagy horderejű elvet kellene kimondani, miszerint az állam nevelésügyben felekezetet nem ismer, és igy azon nevelő intézetek, melyeket az állam alapit és tart fen, — egyik felekezethez sem tartoznak, azokban a felügyeletet, tanárokat, tanítókat illetőleg a felekezetesség figyelembe nem vétethetik. Ezen elvből kifolyólag az államnak joga és kötelessége volna azon nevelőintézeteket alapítani és tartani fen, melyek a vallásérdekek körén kivül esnek: milyenek, — a theologiai kar kivételével az egyetem és minden szakiskolák — mint a katonai gazdászati technikai, jogi, bányász-, s erdőszeti, — művészi, kereskedelmi szakintézetek. Ha valamely felekezet, község, vagy testület szakintézetet akarna alapítani és fentartani, ezt tenni szabadságában álljon ugyan; de az ilyen intézet mint magánintézet tekintendő, s hogy növendékei bizonyítványt nyerjenek, az államintézetben köteleztessenek vizsgát tenni. Ismerem a protestáns felekezeteknek — jogakademiáik nyilvánossági joga iránti féltékenységét, — ismerem e részbeni indokaikat is. De ha hazánk élvezetébe jut azon tagadhatatlan jogának, — saját törvényeinek engedelmeskedni, — saját felelős kormánya által igazgattatni, — azon indokok nagyobb részt elfogják veszíteni hatályukat; és akkor, de csak akkor célszerűbb lesz az annyi, valljuk meg nagyon hiányos jogakadémiákra forditott költségeket felekezeti célokra használni fel. Minthogy a történelmi fejlemény azon útra terelt, de különben is mivel a vallásos nevelés az elemi iskolákban nem teljesen bevégzett, — az előkészítő vagy gymnasiális nevelést a felekezetek kezeiben vélem hagyatni, és e részben az államra legfelebb azon köteleztetést hárítani, hogy a felekezeti gymnasiális iskolákat, a felekezetek népessége irányában segélyezze. — Az állam felügyeleti és beavatkozási jogát e részben a lehetőségig korlátlandónak vélem; — itt a felekezeti, nemzetiségi, s paedagogiai nézeteknek szabad tér hagyandó; — tanítson a Jesuita saját, a protestáns vagy keleti egyház is saját rendszere szerint, és győzzőn ami jobb. Nehezebb azon kérdés megoldása, mily befolyást gyakoroljon az állam az elemi oktatást illetőleg? Elvitázhatlan azon elv igazsága, hogy az államnak nemcsak érdekében áll, de sőt kötelessége oda hatni, hogy elemi oktatásban a hon minden polgára részesittessék. Ha ez kötelesség, birni kell az államnak az annak megfelelő joggal is, rendelkezni az eszközök felett, melyek a cél kivitelére múlhatatlanok. — Mily mérvben, mi módon vegye gyakorlatba ezen jogát ? — ez kétség kivül törvényhozási tárgy; a törvényhozás pedig bizonyosan figyelembe fogja venni, nem csak az elméletnek, — de a tényleges viszonyoknak kívánalmait is.