Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-08-05 / 31. szám
Elméleti érvekkel, sőt több államok tényleges és sikerdús eljárásának példájával, nyomósán támogatható azon elv, hogy az elemi oktatás ügye állam és nem felekezeti ügy; következőkép azt az álamnak vagy közvetlen összpontosítás mellett vagy a községek közvetítése mellett, de saját felügyelete alatt kell feltartani és igazgatni a felekezetek kizárásával. Ily irányban indult meg 1848-ban a magyar törvényhozás is. A képviselőház által elfogadott törvénycikk meghagyja az elemi nevelés jelenlegi alapjait, de azt rendeli, hogy a mennyiben azok valamely községben elegendők nem volnának, a kívánt szükségletet a község fedezze, felliatalmaztatván, hogy az egyenes adó 5 száztólija erejéig, a község lakosaira — felekezeti külömbség nélkül, nevelési adót vethessen: ezen alapokból tartozván, ott hol több népes felekezet van, mindeniknek számára külön, hol pedig a felekezet tagjai kevesebb számmal vannak mintsem egy-egy külön iskolát betölthetnének, egy közös községi iskolát alapítani és fentartani; ezen alapok elégtelensége esetében a szükséges segély állami pénztárból fedeztetvén — a közvetlen felügyeletet gyakorolná a község, az általános felügyeletet az állam, e végre rendszeresítendő iskolai felügyelői által. Ezen tervezett törvény helyességét nem akarom ostromolni azon kérdéssel, hová jutott volna nevelésügyünk a 18 éves gazdálkodás alatt, ha történetesen az 1848-ban szentesittetett volna ?— Mert erre azon viszonkérdéssel lehetne felelni, hová jutott volna a nevelés ügye, ha 18 év óta felelős hazai kormányzatunk lett volna? — Nem tagadhatni azonban, hogy legnyomatékosabb érv azon törvény ellen, azon tény hogy 18 évig idegen kormányzat súlya nyomott, — hogy ezen időszak még hosszabra is terjedhet, s hogy ezen ismétlődésnek lehetősége meg nem szűnt. Bármily helyes legyen tehát az elmélet, bármily ragyogó példákat lehet is annak támogatására felhozni: hazánkban még ma is az látszik szükségesnek és célszerűnek, hogy e részben is megtartsuk a történelmi fejlődés alapját. — Mind az mivel ma a népnevelés ügyében bírunk, a felekezetek által alapíttatott. Hagyassék tehát az elemi oktatás ügye ezentúl is a felekezetek kezei közt: az állam pedig, megtartván főfelügyeleti jogát, segélyezze a felekezeteket népességök, de nem szükségleteik mértéke szerint: hogy a mely felekezetek elmaradtak, — önerő feszítésre, a melyek előhaladtak tovább haladásra ösztönöztessenek; mert külömben az elmaradás jutalmaztatnék, mig a nagy áldozatokkal tett haladás büntettetnék. Ezen előadottak nyomán a XX. t. c. 3. §. igy lenne módosítandó: minden vallásfelekezet egyházi és iskolai szükségei, — az állam részéről a felekezetek népessége mértéke szerint segélyeztessenek. A 2-ik §. pedig, mely a felekezetek egyenjogúsága és viszonyossága nagy elvét proclamálja, bővebben részletezendő volna. Egyenlőség, viszonyosság, — szép szavak papíron ; de az életben, a törvény rendelete dacára is nagyon devalváltatik értékök. — Hazánkban a vallásügyet illetőleg, bár részletezéssel is a viszonossági törvény, — a kath. felekezet, melyhez az uralkodó, a népesség többsége s a magasabb aristocratia nagyobbrésze tartozik, s mely gazdag alapítványokkal bir, — mindenkor némi fölényt fog élvezni a többi felekezetek fölött; s ez a menynyiben a tulnyomóság szükségszerű következménye, nem is lehet siralmas a többi felekezetekre nézve; de hogy a fölény a jogsértés vonaláig ne emelkedjék, ezentúl is szükséges lesz a többi felekezeteknek is ébren őrködni; mert a viszonyosság és egyenlőség csak annyiban fog gyakorlati érvénynyel birni, mennyiben azt megőrizni elég erkölcsi erővel birandunk. Ezen folytonos éber őrködés mellett is azonban, nem vélem szükségesnek a viszonyossági követelést túlfeszíteni, s annak minden részletekbeni megoldását, egy vallási törvénycikk által sürgetni. — Több alkotmányos intézmény összefüggésben van a vallási viszonyossággal, s véleményem szerint mind az illető helyén megoldandó, nem pedig egy külön törvényben, mely a viszonosságot részletezni fogja. — Igy pl. legünnepélyesebb alkotmányos intézményünk, a király megkoronázása, — cath. főpap által, cath. szertartással teljesítetik. — Alig lenne kívánatos, ha e részben a felekezetek viszonyosságot követelnének. — A nádori méltóságot, a koronaőrségét csak cath. és protestáns nyerheti el törvény szerint. — Az országgyűlési felső tábláján szavazattal birnak a cath. és keleti egyházak főpapjai a többi feleke-