Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-29 / 30. szám

szék által. A kormánynak magyar fejek kellettek, az ultramontánok a protestánsokéra vágytak — hajh! ezeket is magyar ember viselte! — Végre a császár is megsokallta a dolgot, kegyelmet hirdetett. De már ennek elleneszeg ültek az ultramontánok, irtottak tűzzel vassal, máglyával, karózással, hóhérbárddal, kerékbetöréssel, s Bársony püspök még halálos ágyán is azt tanácsolta Leopoldnak, hogy ha Magyarországon békében akar kormányozni, a protestánsokat teljesen irtassa ki. Ki kívánhatta volna az idegentől, hogy irántunk jó indulatot mutasson, midőn saját hazánkfiai marcangolták a súlyosan látogatott nemzet kebelét ? Az ultramontánok lábbal tapodták a nemzet szentesitett jogait, nekiek nem rendezett viszonyokra volt sziikségök, hanem zavarosra, melyben kényök kedvök szerint halászhassanak. „Magyarországot előbb rabbá, azután koldussá kell tenni, hogy végre katholikussá legyen" mondá ezen oly gyászos korban Kollonics érsek; „az égi hazát, melybe a római pápa vezet, inkább kell szeretni, mint a földit, — lehetnek törvényhozási végzések, melyeknek nem engedelmeskedni első lelkismereti kötelesség, első férfias erény" (azon haza érdekében, melybe a pápa és a clerus vezet) mondja két századdal később a. magyar (?) ultramontánok közlönye a „Religio" ! Vájjon tiltakoztak-e valaha az ultramontánok e jogtiprás, e nemzetgyilkolás ellen ? Nem! Ellenkezőleg, ők voltak legttizesebb előmozditói. — Maga az idegen kormány kebelében is felébredtek már az emberiebb érzelmek, segitett volna a bajon, országgyűlést tartott, de a melyen a magas clerus miatt semmit végezni nem lehetett. Volt-e a magyarnak Mátyás után szebb napja, mint midőn országa fővárosát a töröktől másfél századi birtoklás után visszavette? Ki a magyar történelem tanulmányozásában e pontig eljutott előre jól esik lelkének a gondolat, hogy végre szebb idők fognak derülni, a sokat szenvedett nemzetre. — — — — Es, itt következik történelmünk legsetétebb lapja, — az ultramontánok és szövetségesök az eperjesi vértörvényszékkel ajándékozták meg a hazát! Másfél századig folyt a borzasztó nemzetgyilkolás, mig végre 1790-ben megérte a magyar, hogy rendezhette viszonyait. Össze volt ülve az emlékezetes országgyűlés, nyilatkozott a nemzet közóhajtása, — és azon ultramontánok, kik Bástával, KarafFával, a germanizátorokkal, centralizátorokkal kezet fogtak, kik a bécsi kormány egyetlen önkényü rendeletének ellene nem szegültek, protestáltak a nemzet közakarata ellen. Ott áll az 179°/i XXVI t.c. bevezetésében: „contradictionibus Dominorum cleri, et alicujus partis secularium catholicorum non obstantibus, imo iisdem in perpetuum nullum vigorem habentibus." Vájjon ellenmondtak-e Ferenc kormánya absolut uralmának? a helytartótanács törvényszegéseinek ? — Nem! készek voltak támogatni a nemzet alkotmányos jogainak sértését, csakhogy magok is sérthessék a protestánsokét; elfogadták a helytartó tanácsnak minden rendeletét, mert azok közt volt a reversalisról szóló parancs is. De már 1843-ban, 1848-ban határozottan tiltakoztak a nemzet közakarata ellen. Napjainkig értünk. — Halotta-e valaki, hogy a lefolyt 17 év alatt az ultramontánok szót emeltek volna a nemzet védelmére ? E 11 e n k e z ő 1 e g-! igyekeztek a „mennyei haza érdekében, melybe a római pápa vezet" felhasználni a szegény magyar szerencsétlenségét. — Szövetkeztek Bachchal, IX. Piussal, csakhogy a nemzetet és jogait sértő, de az ultramontánok érdekeit előmozditó 1855-iki concordatumot létre hozzák. De már 1861-ben 186%-ban határozottan ellene szegültek a nemzet törvényes képviselői által nyilvánult közvéleményének. Üssük fel a „Religio" cimü clericális közlöny lapjait! Ezen évi május 2-iki vezércikkében ezen figyelemre méltó részleteket olvassuk: „Látván 1848-ban' a 800-dos ka/th. államnak teljes kitagadását, s ezen kitagadás mellett mégis az állam által az egyházban egykoron gyakorolt jogok követeléseit, hogy amit a barát tett, azt tehesse az ellenség, ha 1848 rám decretáltatik, azt eltűrhetem; de hogy paptársaim és híveim között mellette kardoskodjam, hogy érte motu proprio miséket röktönözzek, eszemről, vagy akaratom becsületességéről le kellene mondanom." „Ha 1848-tól nem szabadulhatok, eltűrni mindent köteles vagyok, az Isten is tűr sok gonoszt e világon; de hogy 1848-at, levonva a társadalmi változásokat, elvonva a tisztán állami intézkedéseitől, tekintve csak a kath. egyháznak általa hozott helyzetét, dicsérjem, hogy mellette buzgólkodjam, egészséges