Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-07-29 / 30. szám
paság ellen protestáltunk, eo ipso Istentől szakadtunk el, de Isten készül már kiirtani a gonoszt,— s előre ujjongnak örömökben, rámutatva a bomlásnak indult protestantismusra, melynek vég-feloszlása csak idő kérdése, — mig ezen, s hasonló kegyes jámborságokkal mulatják magokat a jó urak, addig sajnálnók elrontani ártatlan örömüket. De az ujabb időben hangot cseréltek. Alig nyilatkozott mult télen az országgyűlés első felirata által, az ultramontánok minden mérsékeltséget elveszítve — izgatni kezdtek a nemzet közakarata ellen, beszéltek a kath. egyház sérelmeiről, a clerus jogai tiprásáról, a protestánsok számos kiváltságairól, előnyeiről, — szóval, — igyekeztek minden kitelhető módon felkorbácsolni híveik vallásos fanatizmusát; még pedig annál inkább, a mint az idő haladtával kénytelenek voltak meggyőződni, hogy az országgyűlés a hazában minden jogos igényt ki akar elégiteni, s következőleg eltörölni minden előnyözöttséget. Uj dolognak tulajdonképen az ultramontánok jelen magatartását sem mondhatjuk, ennek is csak épen három százados múltja van; de épen mert múltját jól ismerjük, van okunk igen komoly aggodalmakra. Nézzünk egy kissé szemébe ezeknek az — úgynevezett — magyar ultramontánoknak, hadd lássa meg valláskülömbség nélkül minden elfogulatlan hazafi vájjon igazolva vannak-e azon aggodalmak, melyek eddigelé — igaz — leginkább protestáns részről nyertek nyilvános kifejezést! Ki a népek történetét birálólag tanulmányozta, vehette észre, hogy midőn valamely nemzetre csapások nehezedtek, melyek kezét lekötötték; ugyanakkor előállottak saját kebelében a zavarosban halászók, kik a nemzet szerencsétlenségét igyekeztek saját hasznokra kizsákmányolni. Minő eszközök által?—oh, az nem jött számitásba azon egyének előtt, csakhogy célhoz, — egyéni céljaikhoz jussanak, habár saját nemzetöknek sirján T át! Es, ha a nemzetre jobb napok derültek, összekuszált viszonyait tisztázni kivánta, álnokul tiprott természeti és irott jogait érvényre akarta emelni, — mi történt ? a jogtapodók, zavarosban halászók elkezdtek jajveszékelni, jogsértésről beszélni, mert ők usus jogot formáltak magoknak ahhoz, hogy mások jogait semmibe se vegyék. Szomoritó, kétségbeejtő tény, de igaz, hogy hazánk utolsó háromszáz éves életében az ultramontanismus mindig makacs kitartással ellene szegült a nemzet közakaratának; ellenben bármely törvényeinket sértő, viszonyainkat felzavaró rendelet jött a régi absolut bécsi kormánytól, — helyeslőleg hajlott meg előtte. „Mindenekelőtt, mindenekfölött a szentatyának, a római széknek helyzetén csüngünk .... Roma! leikeink kincse, ezt az Isten őrzi. Szeretjük földi hazánkat, de inkább égi hazánkat, hová minket az egyház, s ebben a római pápa vezet. A pogányság előtt lehetett, s volt is a haza végcél, Isten; de a keresztény magasabbra törekszik." „Mit nyerne hazánk, ha prot. honfiaink a tulcsigázott követeléseiknek többségi szavazatot, vagy még királyi sanctiot is nyernének, ha lelkismeretünk és a polgári törvény között ellentét lévén, minket a lelkiismeret kötelezne eme polgári törvény ellen minden törvényes eszközt megmozdítani ? Lehetnek törvényhozási végzések, melyeknek nem engedelmeskedni első lelkismereti kötelelesség, első férfias erény" — mondja a „Religio" cimü clericalis lap 1866. jan. 3-iki és jul. 7-ki számaiban. „Magyarországot előbb rabbá, azután koldussá kell tenni, végre önként katholikussá fog válni" mondá Kollonics esztergomi érsek; „Magyarországot hogy rabbá tehessük, előbb koldussá, germánná és pápistává kell t e n n i" vélekedett — mint tetteiből látszik — a régi absolut bécsi kormány. Es azóta egész Palásthy úrig a bécsi kormányt és a magyar ultramontanokat a közös célok és eszközök testvérekként fűzték össze. Mihelyt a kormány a Básták, Karaffák, Haynauk által megkezdette nemzetboldogitó munkáját, az ultramontanokban talált leghűségesebb szövetségesekre, — együtt látjuk őket harcolni Bocskai, Bethlen és a Rákócziak ellen. A kormány németté és rabbá akarta tenni Magyarországot, s e céljára igen alkalmas eszközöknek találta az ultramontanokat; ezek ellenben katholizálni akartak minden áron, s e célból készek voltak beléegyezni az elszegényitési, germanizálási és centralizálási politikába is, mert „az égi hazát, melybe a római pápa vezet inkább kell szeretni , mint a földit." Ezen hamis principium a reformatio után a magas clerust minden nemzet-