Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-29 / 30. szám

paság ellen protestáltunk, eo ipso Istentől szakad­tunk el, de Isten készül már kiirtani a gonoszt,— s előre ujjongnak örömökben, rámutatva a bom­lásnak indult protestantismusra, melynek vég-fel­oszlása csak idő kérdése, — mig ezen, s hasonló kegyes jámborságokkal mulatják magokat a jó urak, addig sajnálnók elrontani ártatlan örömü­ket. De az ujabb időben hangot cseréltek. Alig nyilatkozott mult télen az országgyűlés első felirata által, az ultramontánok minden mér­sékeltséget elveszítve — izgatni kezdtek a nem­zet közakarata ellen, beszéltek a kath. egyház sé­relmeiről, a clerus jogai tiprásáról, a protestánsok számos kiváltságairól, előnyeiről, — szóval, — igyekeztek minden kitelhető módon felkorbácsolni híveik vallásos fanatizmusát; még pedig annál in­kább, a mint az idő haladtával kénytelenek voltak meggyőződni, hogy az országgyűlés a hazában minden jogos igényt ki akar elégiteni, s követke­zőleg eltörölni minden előnyözöttséget. Uj dolognak tulajdonképen az ultramontánok jelen magatartását sem mondhatjuk, ennek is csak épen három százados múltja van; de épen mert múltját jól ismerjük, van okunk igen komoly ag­godalmakra. Nézzünk egy kissé szemébe ezeknek az — úgynevezett — magyar ultramontánoknak, hadd lássa meg valláskülömbség nélkül minden elfogu­latlan hazafi vájjon igazolva vannak-e azon aggo­dalmak, melyek eddigelé — igaz — leginkább protestáns részről nyertek nyilvános kifejezést! Ki a népek történetét birálólag tanulmá­nyozta, vehette észre, hogy midőn valamely nem­zetre csapások nehezedtek, melyek kezét lekötöt­ték; ugyanakkor előállottak saját kebelében a za­varosban halászók, kik a nemzet szerencsétlen­ségét igyekeztek saját hasznokra kizsákmányolni. Minő eszközök által?—oh, az nem jött számitásba azon egyének előtt, csakhogy célhoz, — egyéni cél­jaikhoz jussanak, habár saját nemzetöknek sirján T át! Es, ha a nemzetre jobb napok derültek, össze­kuszált viszonyait tisztázni kivánta, álnokul tip­rott természeti és irott jogait érvényre akarta emelni, — mi történt ? a jogtapodók, zava­rosban halászók elkezdtek jajveszékelni, jogsértés­ről beszélni, mert ők usus jogot formáltak magok­nak ahhoz, hogy mások jogait semmibe se vegyék. Szomoritó, kétségbeejtő tény, de igaz, hogy hazánk utolsó háromszáz éves életében az ultra­montanismus mindig makacs kitartással ellene szegült a nemzet közakaratának; ellenben bár­mely törvényeinket sértő, viszonyainkat felzavaró rendelet jött a régi absolut bécsi kormánytól, — helyeslőleg hajlott meg előtte. „Mindenekelőtt, mindenekfölött a szentatyá­nak, a római széknek helyzetén csüngünk .... Roma! leikeink kincse, ezt az Isten őrzi. Szeretjük földi hazánkat, de inkább égi hazánkat, hová min­ket az egyház, s ebben a római pápa vezet. A po­gányság előtt lehetett, s volt is a haza végcél, Is­ten; de a keresztény magasabbra törekszik." „Mit nyerne hazánk, ha prot. honfiaink a tulcsigázott követeléseiknek többségi szavazatot, vagy még királyi sanctiot is nyernének, ha lelkismeretünk és a polgári törvény között ellentét lévén, minket a lelkiismeret kötelezne eme polgári törvény ellen minden törvényes eszközt megmozdítani ? Lehet­nek törvényhozási végzések, melyeknek nem en­gedelmeskedni első lelkismereti kötelelesség, első férfias erény" — mondja a „Religio" cimü cle­ricalis lap 1866. jan. 3-iki és jul. 7-ki számaiban. „Magyarországot előbb rabbá, az­után koldussá kell tenni, végre ön­ként katholikussá fog válni" mondá Kollonics esztergomi érsek; „Magyarorszá­got hogy rabbá tehessük, előbb kol­dussá, germánná és pápistává kell t e n n i" vélekedett — mint tetteiből látszik — a régi absolut bécsi kormány. Es azóta egész Pa­lásthy úrig a bécsi kormányt és a magyar ultra­montanokat a közös célok és eszközök testvérek­ként fűzték össze. Mihelyt a kormány a Básták, Karaffák, Haynauk által megkezdette nemzetbol­dogitó munkáját, az ultramontanokban talált leg­hűségesebb szövetségesekre, — együtt látjuk őket harcolni Bocskai, Bethlen és a Rákócziak ellen. A kormány németté és rabbá akarta tenni Magyar­országot, s e céljára igen alkalmas eszközöknek találta az ultramontanokat; ezek ellenben katho­lizálni akartak minden áron, s e célból készek voltak beléegyezni az elszegényitési, germanizá­lási és centralizálási politikába is, mert „az égi hazát, melybe a római pápa vezet inkább kell sze­retni , mint a földit." Ezen hamis principium a reformatio után a magas clerust minden nemzet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom