Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-15 / 28. szám

nélkül megkeresztelheti a ref. pap ha az apa kívánja, még azon esetben is, ha az anya a férjtől eltérő akarattal volna; mert igy rendeli azt az 179®/,. XXVI. t. c. 15. §-a. A reversalisokról honi törvényeinkben említés sincs téve. Ezen immorális intézvény csak önkényü, s egy becsületes magyar hazafit sem kötelező rendeleteken alapszik (1. 1807-diki helytartósági rendeletet, 1846. jun. 30-án kelt helyt, rend.), s még azon felsőbb hatóság is néhányszor, midÖn egy kevéssé hazafiasabb szellem lengette át, visszavette idétlen szülöttjét. — Fájdalom; hogy a pápista klérus valahányszor saját érdekeinek kedvez, oly örömest fog kezet minden alkotmány- és nemzetellenes törekvéssel. Ha annyit emlegetett hazafisága csak egy mustármaggal több volna, mint zengő érc és pengő cimbalom, — el kellene fordulnia a reversalisok gondolatától, mely a felekezetek és egyének békességét, családi nyugalmát és boldogságát oly kíméletlenül feldúlja. Igen érdekes része Fördös úr könyvének az „Egyházfegyelmi törvényjavaslat," mely még közölve volt a „Prot. Egyh. és Isk. Lap"ok 1863-ik évi folyamában. Azóta mások is szólottak e fontos kérdéshez, s mi is fentartjuk magunknak a szólást egy más alkalomra. Csak örülnünk lehet, hogy Fördös úr, ki e gondolatot megpendítette, nem engedi ősi szokásunk szerint agyon hallgattatni, hanem ismételve felújítja, s kényszerit, hogy foglalkozzunk vele; mer! ez ügyet is minél előbb rendeznünk kell. Érdekes kis rovat a „Magyar (reform.) agendák vagy liturgiák rövid ismertetése" is, melyet ily teljesen összeállítva eddig nem bírtunk. Ezekután kedves kötelességemnek tartom Fördös úr Agendáját paptársaim, különösen az ifjabbak ügyeimébe ajánlani. E könyv egy nagyon érezhetővé vált hiányt töltött be gyakorlati egyházi irodalmunkban. Kovács Albert. —

—BELFÖLD. GYÖR, jul. l-jén 1866. Nt. szerkesztő úr! Ismét bátor vagyok, szives engedelmével, egyet mást közzé tenni e téren, a körünkben előfordult s talán nem annyira nevezetes, mint szerintem inkább csak örvendetes és szomorú események közül. Az örvendetesekből is, de meg a szomoritó eseményekből is, kettőt kell bemutatnom, majd nem elmulaszthatlanul,— felkiáltva előre is a költővel. „Nincs itt tiszta-öröm bánat nélkül Itt a jó, rosszal van összefonva!" Jó volt az, — tiszta volt örömünk azért, mert serdülő növendékeink jelen nyári vizsgái is, mint sok mások már, az idén is szerencsésen teltek el, — szerencsénk, örömünk volt egész az örömnek könnyűiig meggyőződni, mind az algymnasiumi ifjúság, mind az elemi osztályokba járó fiak és leányok szép elöl-mentsége felöl, — és, — hogy Győr, illetőleg a győri ágost. ev. egyház-község, nem oly tanitói-kart ölelt édesanyai kebeléhez, kik talán csak élősködni szeretnének az édesanyának keblén, húzni tőle, évnegyedes nyugtázás nyomán a zsoldot, a szokott tanári díjat, ha mindgyárt aztán, ingyen, érdem nélkül lenne is az zsebre rakva, — nem! ők, tanáraink ernyedetlennek bebizonyult munkálkodásukkal, okos és tapintatos vezényletükkel a reájuk bízott ifjúságnak élén, fényesen igazolták azt a sokszor hallott állítást: „a munkás méltó az ö jutalmára !" Üdv a munkás és lelkes tanítóknak ! Adjon az Úr Isten az ö mezejébe, széles e világon mindenhova ily munkásokat, — akkor alig ha lesz okunk, egy árva szót is, panaszképen emelni, a nevelésügynek, sok helyt, fájdalom nagyon is gyenge lábon állása és mozgása felett. Ennyit tanvizsgáinkról, s tanítóinknak valósággal megérdemelt dicséretképen, és egyszersmint ajánló levélnek, hogy, tisztelt szülék, közel s távolban, bizonyosan jól tesztek, ha gyermekeitekre nézve igénybe veszitek a győri ág. ev. gyülekezetnek akár felsőbb, akár alsóbb tanintézetét. A jó és örvendetes az volt továbbá, hogy tanvizsgáinkkal kapcsolatban, épen a legközelebb elmúlt Péter és Pál ünnepén, a györ-ujfalui kisded fiókegyháznak egy uj harangot szenteltünk fel. Az uj harang nem nyom többet, mint két mázsa és 6—8 fontot, tehát, nem is ez az, a mivel levinni akarjuk a mérleget, az ujfalui fiókegyház harangjának megemlítése körül, hanem, az kölcsönöz nevezetességet ezen dolognak, miszerint az emiitett újharangban is az bizonyult be, miszerint: jó az Isten, nem hagyja el az az övéit, hogy legkisebb gyülekezeteinknek sincs okuk elcsüggedni, mert a hol és a mikor nem is gondolnák, ott is, és akkor is építi az Ur Isten folyvást az ö gyülekezetét. — De kisütöm most már a dolgot, az ujfalui hívek uj harangját, az ujfaluiak egykori kegyes uraságja, a vallásosságáról haza szerte ismeretes gróf Viczai Héder ö méltósága ajándékozta, ki a harangszentelési ünnepélyt még személyes jelenlétevel is megtisztelte, — kegyadományáért kifejeztük a magas fő úr előtt szívünknek legbensőbb háláját, s egybekulcsolt kezekkel imádkoztunk az uj harang első imádságharangozás szava mellett az urak Urához az Istenséghez, a magas fő úrnak életéért, de még csak akkor kapcsolódtunk ezen magas fő Úrhoz szívünk lelkünk egész hevével, midőn a magyar mágnások ezen valódi példányképe, felvéve mint egy a fonalat, — a harangfelszentelési beszédnek azon tételeit, melyekben alulírott, mint az uj harangnak felavatója, a híveket, a kegyadománynak a harangnak becsben tartására, s a harangban benn foglalt szent célok utánni törekvésre: az Isten házának gyakorlására, az Is.en igéjének hűséges követésére s átalján az Istennek tetsző szent életre buzdította volna, — ö, a magos főúr is, — a köszönő szavazatok szives viszonzása képen, meleg szavakban, mint ha ő lett volna a második pap, ő vitte Volna az egyik functiot, igy kezd vala megszóllamlani: „Fiaim! (mond, ujfalui jobbágyaihoz, illetőleg volt alattvalóihoz fordulva) én már meglehetős időt értem, és meglehetősen sokat is tapasztaltam. Tapasztalataim legédesbike, jelenben is legfőbb támaszom, azon sajátommá lett meggyőződés, hogy az ember csak akkor ember, főleg akkor keresztyén, akár melyik fe-