Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-21 / 3. szám

gyobb részt a high church-hoz tartoztak. A jelenlevők között legnevezetesebbek voltak: a Iincolni püspök, az edinburgi coadjutor, Pusey és Lydden oxfordi tudorok, William cambridgei tudor, Wordsworth westminsteri kanonok stb. A reuniónak egészen magán jelleme volt. Az oroszok közül tiszt. Popow Jenő londoni lelkész, Tolsto'i Elek gróf és én, vettünk részt a meetingben. Először a mult évi meeting határozatai olvastattak föl, melyekben kimondatik, hogy a keleti egyház tanait szükséges részletesen tanulmányozni azon célból, hogy az anglikán és orosz egyházak egymáshoz közeledjenek; a felolvasás után az oxfordi püspök engem kért fel, hogy szóljak a dologhoz. Én azután elmondottam, hogy bár csak mint privát ember szólok, mégis erősíthetem azt, miszerint az orosz papság minden nap imádkozván az egyházak egyesüléseért, mirdig kész leend a közreműködésre, és ez állitásom megerősítése végett elmondottam, hogy egyházi iskoláinkban az angol nyelv taníttatik, s hogy részt vettem egy magán értekezletben, hol a kérdéses dolgot vitatták. Ehhez tettem még azt is, hogy egyházunk tiszteletreméltó főpapja, a moszkaui érsek véleménye szerint, nem kell a dolgot elhamarkodni, hanem komolyan tanulmányozandó e kérdés, mely még nincs kellőleg meghányva. Én tehát indítványoztam: 1. Adassanak ki angol könyvek, melyek az angol egyház történetét, tanait és tényleges helyzetét legkisebb részletekig tárgyalják a célból, hogy bebizonyodjék, hogy az anglikán egyház nem protestáns, hanem katholikus, és rokon az orthodox egyházzal. E javaslatot tevén, megjegyeztem, hogy e kérdést, mivel nem igen ismerik Oroszországban, kellőleg fel kell világositni. 2. Küldessenek Sz.-Pétervárra és Moszkvába ano-líkán papok, kik a két egyház egyesülésének eszméjével rokonszenveznek. 3. A dolgot nem kell erötetni, és inkább bízzunk az Isten akaratának mint az emberek erőlködésének eredményében. Én ugy látom, hogy nem kell egyebet tennünk, mint e tárgy ismeretét mentül szélesebben terjesztenünk. Később talán majd a jövő nemzedék fogja learatni, amit mi vetettünk, ha az Isten akarja. Ezután Popow atya tartott egy gyönyörű beszédet, mely tele volt keresztyén gondolatokkal. Mellőzöm a theologusoknak dogmatikai szempontból tartott beszédeit, annál inkább mivel Popow atya valószínűleg számot adand a szent zsinat főgondnokához intézendő tudósitványában. Különben is e beszédeknek nincs közvetlen vonatkozása a kérdéses tárgyra. Felolvasták azután 10 püspök és két érsek leveleit, kik a rokonszenv bizonyos nemével nyilatkoznak az egyesülésről. Ugyanily értelemben vagyon Gladston levele is irva, kit a királynő Windsorba hivott. Skótország prímása megemlíti levelében, hogy a skót egyház már 1718-ban összeköttetésbe lépett az orthodox egyházzal, és csak N. Péter halála és a lutheranismusnak akkori tulnyomósága Oroszországban hiúsította meg a végeredmény elérését. Az oxfordi és edimburgi püspökök hozzátették, hogy szerintök nem szükség a jövő nemzedékre várakozni, s hogy lehetséges a kérdés dogmatikai oldalát mellőzni, a kölcsönös communio által eszközölvén az uniót, ha ezt az orosz egyház főnökei is elfogadják. A jelenlevők egyike azon megjegyzést tette, hogy az orthodoxoknak meg van engedve az anglicán módon kiszolgáltatott urvacsorában való részesülés. Ezt a jelenlevő püspökök is erősítették, mint szinte Angolhon prímása a canterburyi érsek. Egy másik tag monda, hogy Szerbiában pedig egy angolt részesítettek az orthodox módon kiszolgáltatott úrvacsorában. A meeting bezárása előtt ismét nekem engedték át a szót. Ismételtem indítványomat, hivatkozván arra, hogy az orosz egyház a keleti egyháznak csak ötödrésze, s megjegyeztem, hogy egy pap, egy érsek sem hozhat egyházellenes határozatot. A mi pedig a serbiai esetet illeti, az helytelennek Iettelismerve. A meetingnek egyházias jelleme volt. Imával kezdődött és imával végződött. Positiv határozat nem hozatott, de mindenki elismerte, hogy ovakodva és lassúsággal, de folytonosan kell e dolgot előhaladásra segítni. Másnap meglátogattam jószágán a canteburyi érseket. Ugy látszott, hogy két püspököt szándékozott küldeni Oroszországba, de az én megjegyzésemre szándéka kiviteléről lemondott. Henri az angol egyház nestora, a nyolcvanéves exeteri püspök teljes szivéből az unió mellett nyilatkozott. Mind ennek nincsen politikai célja, habár könnyen felfogható, hogy a két egyház egyesülése esetében az orosz és angol érdekek is könnyen megegyezhetnek egymással Európa keleti részén. Orloíf. E levél komoly eszmélkedésre ad okot, anélkül, hogy bárkiben aggodalmat kelthetne, mi ugyan nem akarjuk kicsinyelni az orosz vallás hatalmát, melynek jövőjét egy bizonyos táborban szeretik kétségbe vonni, 50 millió orthodox egy korlátlan uralkodó alatt mindenesetre oly compact tömeg, minőt az összes világ egyetlen vallásfelekezete sem mutathat elő, de hogy e levélben kifejezett óhajok egyhamar valósulnának, ebben nyomós okaink vannak kételkedni. Mi ugy véljük, két vallásfelekezet uniója csak kölcsönös és méltányos engedékenység által érhető el, e tekintetben pedig százai merünk egy ellen tenni, hogy az orosz semmiben sem fog engedni, az angol pedig mindenben nem engedhet, ha csak egészen keleti orthodox vallásává nem akar lenni; csak egy példát hozunk fel, mely tulajdonkép semmi összefüggésben sincs a vallás bellényegével, hanem annak csak külformáját érinti, azt is csak távolról, értjük itt a naptár ügyét, ugyanis a keleti felekezetek 13 nappal vannak hátrább a napok számításában mint a többi keresztyének; itt csak e két alternatíva állhat, vagy az orosz fogadja el az angolok napszámitásait, mi azonban a jelen korszakban lehetetlenséggel határos, mert ha valaki ez indítványt tenné Oroszországban, szerencsésnek mondhatná magát, ha agyon nem köveznék, hisz Romania népe miveltebb mint az orosz, és mégis Cusa fejedelemnek minden önkénykedései között naptárjavitási szándoka keltett legnagyobb zajt, pedig e szándékot még csak gyanították; — ha pedig az angol egyház fogadná el az oroszok naptári számítását, ez által csak a „high church" mondaná ki magára a halálos ítéletet, mert egy pontos mathematicai számitáson alapuló igazság ily ar-