Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-07-15 / 28. szám

ban és Wittembergában futa meg tudományos pályáját, holott irja Bód „Sz. I. M. doctori titulussal megékesíttetett s aztán tért meg Magyarországba," s mint Tóth elősorolja: „1545-ben tanított a tasnádi reformata iskolában. , . 1546. a gyulai, 1547-bon a ezeglédi, annakutána a temesvári, 1551-ben a mezőtúri, 1553-ban a békési ref. iskolában. . . ugyanezen esztendőben vitetett a tolnai nevezetes ref. iskolába. Söt ahol ily sajátképi iskolamesterek nem működtek is, az első reformátorok között úgynevezett papok egyszermind tanítóskodtak is. Ezt látszik igazolni Batizi András vagy Mihály, és Huszár Pál kátéirása, és még világosabban Kopácsi István a volt Franciskánus guardián példája, kiről irja Tsétsi, hogy volt „et primus pastor et scholae patakinae ab anno 1531 crescentis moderátor," hasonlón Erdődön 1545. Nagy-Bányán 1547-ben, mint irja Bód Balsarati neveltetése elbeszélésében „hallván hogy Erdődön szépen virágzó reformált ekklézsia és oskola vagyon, odaküldötte, és a Kopácsi István tanítása alá ajánlotta. Ki is híven tanított ott mindaddig, mig a nagybányai tanács, az odavaló ekklézsiába és okolába vitte tanítónak" és hasonlón végre ismét 1549-tÖI fogva S.Patakon mint irja Szombati Perényi Gáborról „anno 1549 Stephanus Kopácsi Rivulino ad ecclesiam scholamque sárospatakinam regendam et instaurandam evocavit vei revocavit potius. Viszont az említett iskolamesterek mint szinte egyházi rendből valók — p. o. Kálmáncsehi Sánta Márton épen kanonok volt — papi szolgálatot is tettek. Igy irja Szegedi Kis Istvánról Skarica 1548-ik évhez „legati magnifici Domini Petri Petrovicsii comitis et praefecti Temesváriensis N. B. ad regendas scholae ejusdem loci habenas quam obnixe invitant, quae quidem celeberrima time in toto illo tractu fuerat, coeterum legitima conditione assumta non docebat solum pro iuventute sed et populariter concionabatur collega sibi Christophoro Lippensi" vagy mint Bód mondja „volt pedig az a rendtartása mindenütt, hogy a templomban prédikállott a népnek, az iskolában pedig tanította a tanuló és nemes ifjúságot. — — Ily körülmények közt tehát, midőn pap és tanitó rendi testvérek lévén, kölcsönösen a pap tanított, a tanitó papolt, nem tehető fel, hogy a pap és tanitó testvéri egyenjog-uságb a n nem lettek volna annyival inkább, mivel a tanitó pap irányában háttérbe szorittatásának, ugy a skolastikusok állásának még ki nem aludt varázsfénye, mint a külföldi protestáns tanférfiak befolyásának hazánkba átsugárzása, és végre állomásuk igényelte, azon időben rendi testvéreik fölött kimagasló képzettségök — mind ellene mutat. De ez egyenjogúságra hagy következtetni azon körülmény is, hogy — a mit ne felejtsünk — a rendi szerkezet ama nagy idejében, különösen az 1514-iki parasztháború elnyomása s a rákövetkezett jobbágyak leigázása korában a leginkább jobbágyakból álló gyülekezetekben, jobbágyhívekböl alakulandó egyháztanács épen nem lévén korszerű s alkalmazható eszme, ennek folytán mint Kopácsi István papot Erdődre, a jobbágyak földesura Drágfi, Nagy-Bányára, mint nem jobbágyvárosba a tanács Sárospatakra ismét a földesúr Perényi — ép ugy szegedi Kis István iskolamestert Temesvárra szinte a földesúr Petrovics Péter nem pedig a pap Lippai Kristóf híván meg követei által — a presbyteriumtalan gyülekezeteknek a p a p ugy, mint a tanitó, egymástól független testvérek, collegákképen a szó teljes értelmében élén álltak. És hasonló egyenjogusá gban tűnnek fel a z s in a t o k o n is, melyek rendszerint valamely egyes — de ismét nem kell felejtenünk, hogy az akkori fogalmak szerint a jobbágy hívekből álló világi elemet születésüknél fogva képviselt földesurak p. o. az erdödi, — Drágfi, a tornai vagy temesvári — Petrovics stb. védárnyékában tartattak. Igy p. o. az 1552-ben tartott beregszászi zsinatban a papokkal egyetemben részt vett a beregszászi iskolamester Pelbart, mint Lampe, Pósaházi és Páris Pápai után a zsinatban résztvevőket elősorolva irja „Pelbardus, rector scholae beregszásziensis. Azonban a teljes egyenlőség ezen állapota nemsokára bizonyos körülmény következtében változást szenvedett. E körülmény pedig az alakuló egyházak nagy mennyiségben szaporodása volt. Történt ugyanis, hogy az alakult egyházak lelkészt szükségelvén, ilyenekül az eddig iskolamesterségben forgolódókat hívták meg, kik is minthogy az uj egyházban külömben is apátság, püspökség vagy épen pápaság, a scholastikusság ezen rendszerinti jutalmai nem kecsegtethették, másrészről Isten dicsősége iránti kötelességöknek ismerve személyeikkel a ref. vallásnak meg annyi positiókat biztosítani, s egyszersmind tán öregségök napjára jól kiérdemlett nyugalmasabb állapotra is vágyakozva, a kínálkozó alkalmakat elfogadták. Igy találjuk már kálmáncsehi Sánta Mártont mint debreceni és beregszászi, Székely Istvánt mint gönci, Szegedi Kis Istvánt mint laskói, Kálmáncsehit majd mint ráckevi prédikátort stb. Söt az alakuló egyházak annyira szaporodtak, hogy az ifjabb, ujabb nemzedék is teljesen igénybe vétetett, nemcsak, hanem a szükségletnek meg sem is felelhetett, ugy hogy több ekklézsiák csatlakoztak volt egy lelkészeibe. E körülménynek aztán ezek lettek további következményei : 1-ször Minthogy 7—8 ekklézsiának is alig jutott egy pap, a papokban, sajnos bár kimondani, felgerjedt a telhetetlenség, kapzsiság, mely az ekklézsiákkal kereskedés és ahol régebben másik pap vagy iskolamester is volt, e kollegái állomásoknak is lefoglalásában nyilatkozott. Ennek ismét közelebb a tanügyre nézve az a hatása lett: 2-szor. Hogy mivel mindenki könnyen lehetett 7—8 ekklézsiának is papjává, az iskolai állomásokért még tán a lefoglaló papokkal civódni is kellett volna, csak igen néhol lettek régibb modorú, a papokkal továbbá is egyenjogú önálló tanítókkal biró iskolák; mig legtöbb helyen a lelkészek, tán a maguk kényelméért, vagy mondjuk mi, tán hogy oly nagy kiterjedésű egyházkörükben a lelkészet igényeinek annál inkább eleget tehessenek — az emiitett le nem foglalt tanitói székekkel dicsekvő, önálló tani-