Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-07 / 1. szám

ki a közrevaló tekintetben hajlani nem akar, megtörni ; nem igy a Megváltó;—ő elforditotta a szemet az egészről, hogy önmagára eszméltesse az egyes embert, — nagy és nemes elveket, az emberszeretet magvait vetette az egyesek kebelébe, hogy ezek belső nemesitése alakitson uj társadalmat, a szelidek és alázatosak országát, amaz istenországot, melyről megmondta, hogy nem külsőleg létezik, hanem bennünk van. Nagy és isteni gondolatok ezek. melyeket közel 19 század lefolyása után sem tudtak egészen átérteni és kellőn alkalmazni az emberek; pedig előttük a fájdalmas tapasztalat, hogy az egyház a külhatalom birtoka és gyakorolhatása után törekedni igen, de annak józan hasznát venni soha és sehol nem tudta. A hatalom a Krisztustól alapitott emberképzési nagy intézmény egészébe csak ugy illik bele, mint egy idylli jelenetet ábrázoló képbe vad harcíinak marcona arca. A hol nem pusztán külcselekvény céloztatik, hanem szivtisztaság, lelki jóság s a cselekvésben az, hogy őszinte tiszta érzületből eredjen, ott az anyagi hatalom mindég és mindenképen árt; mételyez, midőn kedvez, mert képmutatókat, ront ha erőszakoskodik, mert vagy indifferentismust vagy fanatismust szül. A vallás szellemének legmegfelelőbb társadalmi szervezet az, hol az uralkodásnak mentül kevesebb, a tesvéri szeretetnek mentül több tere nyilik, hol a rendelkezési jog a közbizalomnak szabad kifolyása és a rendelkoző, mint primus inter pares csak végrehajtója a közakaratnak. Ilyen volt Krisztus követőinek egyháza az első három században! egy idylli bájkép tele isten- és emberszeretettel. Mi lett e tiszta keresztyénségből idők folytával V gyönyörűn jellemezte egy szellemdús történetiró e szavakkal: „Tiszta, zavartalan forrás, titkos csatornák által az ég harmatától gazdagitva, a mint széles folyammá lett, hosszas, kanyargós útjában fölvette színezetét mindazon földnemeknek, melyeken keresztül kigyódzott." Az uralomra jutott egyház a papi fejedelmeket ugy tünteti megint elő, mint a gondviselés meghatalmazottjait, kik az Istentől rájok bizott emberiséget teljes atyai (pápa=atya), tehát korlátlan hatalommal igazgatják; de a mellett az emberek egyéni örök igazairól tudni sem akarnak. A reformatio azon kijelentett szándékkal lépett fel, hogy a keresztyén emberiséget az ősegyház álláspontjára visszavezetvén, azt a remanismus gondnoksági rendszere alól kiszabadítsa és önkormányzatra vezesse. — A lutheri reformatio az elmélet terén tette nagykorúvá az embert, a menynyiben a szentírás szabad magyarázata által az egyént ismét közvetlen érintkezésbe hozta az egyház isteni fejével, a Jézus Krisztussal; de e mellett az egyház külső szesvezetét és önállósága biztosítását elhanyagolta. Á calvinismus ellenben köztársasági theokratiára törekedvén, az egyén vallásos jogosultságát gyakorlati utón állapította meg. „A lutheri reformatio — mondja egy ujabb író — az emberi ész fenhatóságára vezet, a kalvinféle az emberi akarat souverainitására, s mig az elsőből a vallástól emancipált bölcsészet fejlődik, addig az utóbbi által a republicanismus állíttatik fel vallásul." Németországon mondhatni, a reformatio által minden inkább el lett érve, mint a mi céloztatott, t. i. az egyház önkormányzata; Schweizban hasonlókép a köztársasági theokratiából nem lett semmi és épen Genf, a calvinismus fészke mindent elvesztett, a mi azt a 16-ik században nagygyá és világhírűvé tette. — A hitújítás mind két iránya tagadhatatlan egyoldalúságban sinlik és végeredményben oly individualismusra vezet, mely, a mint láttuk, magában véve ugyan a Krisztus eredeti tanával leginkább egyező', de a menynyiben a római propagandának rést nyit, a protestáns egyház gyarapodására nézve véghetetlen veszedelmes. Adjunk hálát Istennek, ki sajátságos viszontagságok után hazánk evang. két testvéregyháza sorsát ugy intézte, hogy kormányzata az ősi keresztyén egyház alakját leginkább megközelíti a nélkül, hogy a fentjelölt veszedelemnek ki volna téve. Szerkezetében sem a papiuralomnak, sem a caesaro-papismusnak semmi helye s hogy e mellett nemcsak virágzása, de jóformán létezhetése és fenállása is merőben a hívek hitélete és buzgóságától függ, csak azok róhatják fel neki hibául, kik az egyházi intézményben fejős tehénnél egyebet nem látnak; voltaképen pedig az inkább megbecsülhetetlen előnynek mondható, mely egyedül 1 *