Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-17 / 24. szám

s csak az elért 18-ik évvel szabadittatnak fel arra, hogy szüleik vallását követhessék. 5. A protestáns ifjak a római kath. tanintézeteket szabadon látogathátják, ellenben a római katholikus ifjak protestáns iskolába való járhatása oly megszoritó rendszabályok által van korlátozva, melyek sokakra nézve a protestáns iskolába való járást csaknem lehetetlenné teszik. 6. A protestánsoknak, még a hol többségben vannak is, sohasem jut eszökbe, hogy a katholikusokat az egy különvált protestáns nagy ünnep (a nagypéntek) megülésére szoritsák, ellenben a katholikus papok sok helyt erö'szakosan és hatóságilag kényszeritik a protestáns részt a katholikus ünnepek megtartására. Es mégis mi volnánk „annyi kiváltságos joggal körülbástyázva hogy statust in statu képezünk." Az elősorolt tényekkel szemben amaz állitás több mint valótlanság, az keserű gúny. Igen, van nekünk kiváltságos jogunk, az igazságtalan nyomás ellen beszélhetni, a mennyit tetszik, a kath. clerusnak pedig meg van az a közönséges joga, hogy ő meg cselekedhetik, amint neki tetszik. Ugy látszik a túlsó oldalon nagyon helyesnek találják amaz ismeretes közmondást: monachorum est murmurare, abbatis est non curare. Nagy ideje, hogy amaz abbási szerepnek vége legyen. De mit mondjunk még a fentebbi idézet második pontjára, hogy t. i. a protestánsok „statust in statu" képeznek. Azt kell hinnünk, hogy szándékosan meg akarják zavarni az elméket, mert nem lehet feltenni, hogy magok is higyjék e non senst. Hogyan! Mi képeznénk statust in statu, mi, kiknek létezhetési jogával a haza közjogi függetlensége és szabadsága oly szoros kapcsolatban áll, és kik az ismeretes alaptörvények megállapitása óta is, minden talpalatnyi tért csak egyedül a törvény útján foglaltunk el és akartunk elfoglalni ? Avagy talán az által képezünk statust in statu, hogy van autonomiánk, melynek erejénél fogva egyházi és iskolai intézeteinket saját szegénységünkből rendezhetjük? Vagy az által képezünk statust in statu, hogy autonómiánkat szentül védjük és azt az absolutismus önkényének feláldozni semmi áron nem akartuk. Mutasson akárki időpontot a haza történelmében, midőn a protestánsoknak autonómiájok melletti küzdelme, nem a nemzet szabadsági ügyének szolgált volna első sorban javára. Nevezetes, hogy épen azok lobbantják szemünkre, hogy status in statu vagyunk, kik amint fentebb kimutattuk, egyházi constitutiójuknál fogva az állam fönnállhatása föltételeivel ellenkező törvényeknek hódolván, csakugyan statust képeznek a statusban, s ezért az ország törvényes képviseletével szemben is nem átallnak igy szólani: „Van nekünk pápánk, van nekünk apostoli fejedelmünk, vannak püspökeink, kikhez ügyünk tartozik, ezekkel végezzenek és engedelmeskedni fogunk." Valóban itt is beteljesedett ama közmondás: „ki miben tudós, abban gyanús." De nem akarok mélyebben ereszkedni e tárgyba, csak azt mondom befejezésül: egy hazának fiai vagyunk mindnyájan, legyünk testvéri szeretettel méltányosak egy más iránt, ne kivánja az egyik testvér a másiknak rövidséget, de legyen mindenek felett a salus reipublicae legfelsőbb törvényünk. Ballagi Mór. A THEOLOGIA A TÜBINGAI EGYETEMEN. (Folytatás.) Ez időtájban zúgatták azt is, hogy valamelyik északnémetországi egyetemre, névleg Berlinbe a Schleiermacher helyére, majd Haliéba hívják Baurt; azonban mint ö maga mondja: „nem tehette jóvá többé a symbolikus azt, mit a kritikus rontott." Az idők jeleit éles szemekkel vizsgáló Sionöre — mint ö élesen nevezi — az evang. Kirchenzeitung —• Hengstenberg — ráirányzá megmérgezett nyilait s egyáltalában rátámadt mindazokra, kik vele nem egy követ fújtak. Főleg a pásztori levelekre irt kritikájáért támadja meg Baurt keményen, mit ez éles tollal ver vissza. (Tüb. Zeitsclirift für die Theol. 1836.). Nem lehet a tübingai egyelem theologiai viszonyairól ugy irni, hogy egy épen ilt feltűnt korliineményl mellőzzön az ember. Ez a Strauss, „Leben Jesu"-ja. Az akkora zajt ülött munka a tübingai evang. seminarium falain belől, egy igénytelen repetens tollából kerülve kilépett a széles világba. Strauss Baur tanítványa volt s egyszersmind bizalmas baráti viszonyban is állott vele. Müvének nemcsak főeszméjét, hanem a kivitelt is közölle Baurral. A seminariumban kezdődötl azon nagy mozgalom, mely a munka megjelenésével oly széles körben terjedt el. Alig hagyta el a Leben Jesu első kötete a sajtót a tanügyi tanácstól azonnal a következő tartalmú kibocsálvány jelent meg: „A repetens Strauss, „Leben Jesu" cimü munkájának már a „Schwabischer Merkur"-ban megjelent előleges hirdetése is magára kellett hogy vonja a tanügyi tanács figyelmét,