Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-17 / 24. szám

szokások, a kedélyre üdvösen ható szertartásuk és nemes példákra utaló tanitások által nemesítő hatással van a lélekre, biztató és emelő befolyással a szívre és képes a legdnrvábbat is magasb emberi rendeltetéséhez eljuttatni. De a katholicismus mint institutío valamint, saját állítása szerint, nem e világból, ugy nem is e világba való; mert oly rendet állapit meg, mely az emberi társadalom létalapjaival ellentétes föltételekből indulván ki, fungens tagjait a társaságtól, melyben élnek, elszakítja, hogy különérdekü, külön alkotmánynyal és törvényekkel biró köztársaságot alkosson (Devotti inst. jur. eccl. 3, 22. Utraque respublica civilis et ecclesiastica in suo genere perfecta et distincta est, utraque in suo genere suos habét magistratus et subditos, certasqae res suae potestati subjectas). A római egyház egy jól rendezett monarchiát képez, melyben a pápa a fő; minden püspök tartozik engedelmeskedni a pápának, és minden pap a maga püspökének. Az állammal a római kath. pap csak annyiban áll viszonyban, amennyiben hatáskörének tárgyát annak polgárai képezik; de egyébként a pápai investitura és az egyházi immunitásnál fogva az állam iránti minden oly kötelezettségtől ment, mely őt a maga köztársaságának törvényeivel összeütközésbe hozná. E köztársaság elméleti, soha nem változó alapjánál fogva az állami köztársaságoktól különösen abban kíilömbözik, hogy tagjai századok óta megkövesült érdekek által egybe kapcsolva testületileg a haladás iránt semmi hajlandóságot nem mutatnak, és e teljes mozdulatlanság rendszerében az újításnak semmi rést nem nyitnak. Az egyház alkotmányának e tartós egyformaságában rejlik a megszokotthoz tapadó tömegekre gyakorolt csodahatása, de egyszersmind az emberiség haladó irányával s különösen a modern állam célzataival és törekvéseivel való teljes öszszeférhetlensége. A történelem nem egy sötét lapja tanúskodik, mily végzetteljes a nemzetek fejlődésére nézve e hatalom gyakorlati érvényesítése a polgári életben. Az állam mint az egyház akaratának végrehajtója, a szabad gondolatot meggyilkolta, a nemzeti életfejlődésnek valóságos hóhéra volt. Ennek szomorú példájaként szemünk előtt van Európa egyik legszebb birodalma (Spanyolország), melyet legvirágzóbb, leghatalmasabb állapotának magaslatáról kigázolhatlan nyomor mélységébe sülyesztett a papi uralom, s mely mai nap is ama rendszer utóhatásai alatt mondhatni nem él, hanem csak tengődik, sőt vonaglik. Szerencsére az egyházi hatalom oly természetű mint a vallás, melynek védelmére mondatik constituálya lenni. Ereje addig tart, mig hisznek benne. A haladás szülte forradalom az uralkodó eszmékben, ezekhez képest az államintézmények egymásutáni átalakítását tette szükségessé s a kor e szükségleteivel ellenkezésbe jött egyházi constitutio alul az alapot kidöntötte. Mig az európai emberiség a római katholikus hitegységben élt, s e hitegységa társadalom szellemi alapját képezte, s igy aki e hitegységet megtámadta, mintegy a társadalom ellen látszott támadó harcot indítani, akkor az eretnekek ellen hozott törvényeket állami célok látszottak igazolni, s ha az egyesnek lelkiismereti szabadsága csorbát szenvedett is, meg kellett nyugodnia, amennyiben salus reipublicae suprema lex est. Azonban amint a reformatio bevégzett törvényes ténynyé lett és külömböző felekezetek mintegy egy födél alá jutottak, a vallásról, mint a társadalom szellemi alapjáról való köztudatnak szükségképen módosulnia kellett. A külömböző valláson levők egymás közelében élvén, s egymás segítségére szorulván, lassankint meggyőződtek, hogy nemcsak egy út vezet a valláserkölcsi élet üdvére,föl kezdék fogni mélységét Krisztus ama mondatának: az én atyámnak házában sok hajlék van. Most mindjobban kezd érlelődni a belátás, hogy a vallásnak véghetetlen tartalmánál fogva, szükségkép sok különféle módon kell nyilatkoznia, hogy mindenik vallástételbon csak egyegy oldala a teljes igazságnak van megvalósítva. E köztudathoz képest az államnak szükségkép más állást kellett elfoglalnia a vallásügy irányában. Ma is minden józan ember a társadalom szellemi létalapjául a vallást hiszi és vallja; de nem ez vagy ama vallást kiválólag, hanem a vallást általában. A modern állam épen mert tiszteli a vallást, tiszteli azt akármily alakban nyilatkozzék: nem ismerhet el, államvallást, többféle j 47 * /