Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-06-10 / 23. szám

is e tárgyú volt: „Adalékok a zsoltárok bevezetéséhez." Az ó-testamentomi theologiából tartott felolvasásai oly tiszta és terjedelmes képét adják az ó-testamentomi theologiának, minőt akkor sehol sem lehetett találni s tulajdonkép ma sincs könyv, mely a mai korra nézve az lenne, a mi volt azon korra nézve Bengel munkája. Különös előszeretettel viseltetett még főleg a socinianismus rendszere iránt. A So cin-féle tanfogalom fejlődésében egy pontra talált, melyet fel is dolgozott s el lehet mondani, hogy munkái között ez a legjobb és legbecsesebb. Már az öregebb Flatt érdekeltséggel vizsgálta Socin Faust munkáit, sőt magának Storrnak dogmatikai rendszerében találhatók e nemű elemek, melyek csak ugy történetesen be nem csúszhattak; Bengelt azonban erre felé mélyebb szellemi rokonság is vonzotta. Az ö supranaturalis álláspontja és a Socin rendszerének tulajdonképi alapja nagyon közel esnek egymáshoz. Azon hiányt, melyben a socinianismus, főleg philosophiai tekintetben szenvedett, Bengel a Kant phi-Iosophiájából elsajátított rationalismusa által egészítette ki. E philosophico-theologiai álláspontját illetőleg, kiválólag két akadémiai munkája jellemző, u. m. „Dissertationes historicotheologicae: quid doctrina de animarum immortalitate religioni christianae debeat, ex causae natura et ex rebus factis monstrantes" és Reden über Religion und Christenthum an Studirende der Universitát Tübingen aus allén Facultaten. A Storr-iskola e négy fő képviselője kétségkívül jelentékeny helyet foglal az ujabb theologia történelmében. Mind a négy, nemcsak mint ember, korának méltánylását s környezetének legnagyobb tiszteletét érdemelte ki, hanem a tudomány terén is, feladatával tisztában levén, a helyet, melyre hivatva vala, minden tekintetben s minden oldalról betöltötte. Azon szellemnek, mely e férfiakat egyesítve lengte át és azon theologiai iránynak, melyet egyetértőleg magok elébe tűztek legszebb emléke a már emiitett „Magazin für christliche Dogmatik und Morál," melyet az idősebb Flatt 1796-ban indított meg s 1803-tól kezdve Süskind szerkesztett. Minden évben egy füzet jelent meg belőle kizárólag értekezéseket tartalmazva, mondani lehet, kivétel nélkül, mind tübingai theologusok tollából. Storr is több értekezést bocsátott közre benne. Legkeményebb munkatársa Süskind volt. 0 nyitotta meg 1796-ban egy, a Kant philosophiájára, vonatkozó értekezéssel s ö is zárta be 1812-ben Schelling kritikájával, midőn az megszűnt. Az 1812-ik év uj korszakot alkot a tübingai egyetem theologiájának történelmében. Az ifjabb Flatt kilépése által az eddigi tanerők sulyegyene megbomlott, minek következtében a theol. facultas viszonyai hosszú időre sülyedő állapotba jutottak. A két öregebb tag Schnurrer és az idösbik Flatt munkássági idejök szebb korát már túlélték; az első 1815-ben a saját magára nézve előnyös politikai térre lépett, mig az utóbbit betegeskedései s nehéz hallása mindinkább elvonták a tanszéktől. Mialatt a facultás ereje egyfelől ennyire hanyatlott, másfelöl a belépő uj tagok által kevésbé lön a vesztés helyreütve és a dolgok súlya, ugy szólva , egyedül B e n g e 1 r e nehezült; a fontosabb fakók mind ö reá bízattak, részint saját választása, részint hivatalos felszólítás következtében. Az ifj. Fialt kilépése által megüresült harmadik tanári állomásra Bengel lön előléptetve. Helyére negyedik rendes tanárul B a u r T. V a 1 e nt i n-t nevezték ki, ki akkor tübingai archidiakonus volt. Baur a dogmatika előadásával bízatott meg, de a külömben tudományos ember, derék elődjének, Flattnak, helyét be nem tölthette kellőleg öregségi gyengeségei miatt. Ennek csakhamar bekövetkezett halála után az újból megüresült negyedik rendes tanári állomásra ugyancsak akkori archidiaconus és rendkívüli tanár K ö s 11 i n F. R. neveztetett ki. A dogmatika előadása ezúttal Bengelre bízatván, Köstlin a pract. theologiát vette át; mielőtt azonban a szokásos beiktatási értekezést megtarthatta volna 1814-ben Stuttgartba az ottani dekanságra lön elválasztva s az igy újból ürességbe jött helyet Bahnmaíer ludwigsburgi segédpappal töltötték be. Ugyanez alkalommal a két tübingai segéd S t e udel és Wurm is, — kik már 1814 óta engedélylyel, fizetés nélkül, előadásokat tarthattak — rendes tanárokká neveztettek. Általán ki lehet mondani, hogy az 1812—26 közti időszak, a tübingai theol. facultast és annak viszonyait illetőleg eseményekben legsoványabb. A tanszékeken egymást oly gyorsan váltogató s kevésbé is jelentékeny nevű tanárok alatt valami figyelmet ébresztő mozgalom a tudomány terén épen nem mutatkozott. Híven megmaradtak Storr supranaturalismusa mellett s mint a rationalismus hideg ellenfelei gondolni sem akartak arra, hogy a ker. hit ezen régi ellenségével békésebb viszonyba lépjenek. Még azzal is keveset törődtek, hogy supranaturalistikus nézetüket valamely mélyebb és keményebb alapra fektessék. Theologiájuk sokkal inkább negatív, mint positiv jellemű; az elem, miben az egész mozgott, a rationalismus elleni polémia volt. A régibb és ujabbkori rationalisták ellenvetéseit előrántották s a már elsajátított és betanult methodus szerint cáfolgatták minden oldalról. A dogmatika theologia^ mely a tübingai egyetemen mindig oly fontos helyen állt, ugy a mint ez időben űzték, felette eredménytelen s minden érdek nélküli volt s oly kevésbé érte el célját, a ralionalismussali harcában, hogy egy kor sincs, melyben annyi rationalista találtatott volna a theologusok s jelesen épen a tübingai seminarium növendékei között, mint ez, midőn Wurm minden dogmatikai előadásán meg annyi lándzsát tört szemben a rationalistákkal. 1826 mart. 13-án a facultas ez idö szerint egyedülitekintélye, a tevékeny Bengel is meghalt egy operalio következtében. Alig adhatta volna magát elö haláleset, mely nagyobb részvétet ébreszthetett volna, nemcsak magában az egyetemi városban, hanem az egész Württembergben, mint ez az egyetem legjelesebb tanáraé, mit közcsapásként tekintettek. A ministerium átlátva azt, hogy a theol. fac. gyökeres és lényeges ujilást és átalakítást kiván, még ez év nyarán elhatározta ezt keresztül vinni. Wurmot, kinek főleg dogmatikai előadásai felöl nem kedvező hirek s különféle arra vonatkozó adomák kezdettek közszájon forogni föegy-