Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1866-05-27 / 21. szám
mázsás a hangú nagy harang, melyet az egyház egyik áldozatkész buzgó tagja t. e. Bató István űr és vallásos meleg keblű nője szül. Imre Eszter asszony saját költségükön öntettek, — az úgynevezett uj templom befejezéséhez közel álló igen szép szerkezetű tornyába. — Az egyszerű, de egyszerűségében megható egyházi ünnepély reggeli 8% órakor vette kezdetét ez uj templomban. Az egész közönség buzgó éneklése után a helybeli gymnasiumi éneklő kar zengett el megható szépen egy alkalmi éneket, mely után t. Misley Károly lelkész mondott ihletteljes elöimát, majd nt. Kun Bertalan lelkész zsoltár 51: 20. versét vévén fel alapigéjéül, — tartott alkalomszerű buzditó jeles beszédet, értekezvén a vallásos buzgóság, áldozatkészség szükségéről, erejéről, hatásáról. Közben és befejezésül az éneklő kar zengett hálaadó himnusokat. Ezután meghúzatott az űj harang, melynek tiszta, mély, érces hangja a várakozást teljesen kielégité. Az alkalmi beszéd után, érdekesnek tartom fölemlíteni azon körülményt, mely a fentnevezett kegyes híveknek alkalmat adott arra, hogy mintegy 5000 azaz ötezer forint értékű áldozatot hozzanak az egyház és vallás oltárára. — A végére mehetetlen isteni gondviselés, szüléi sziveiket keserű megpróbáltatáson vitte keresztül, midőn életök egyetlen reményét, vigaszát Eszter leányokat, férjezett Piskóty Jánosné asszonyt mult 1865-ik év május 13-án igen ifjan, élete virágában magához szólitá. A mély bánatba merült édes anya, felejthetlen leánya eltemetése után emlité férje előtt, hogy elvesztett leányuk, midőn az uj templom tornyát, — e megkezdett épités után, — emelkedni látta ugy nyilatkozott előtte, hogy „ha módjában volna egy szép harangot Öntetne az épülő uj toronyba." A veszteség fájdalmától levert atya, ezt ugy tekintvén, mint leánya végakaratát, melyet teljesíteni az élőknek szent kötelességük : jótékony célu áldozattételekre külömben is hajló keblükben, csakhamar megért az elhatározás Isten dicsőségére s felejthetlen leányuk emlékére, az uj templom tornyába saját költségükön egy 53 mázsás harangot öntetni; s e kegyeletes elhatározásukat az egyházi tanácsnak bejelentvén : az egyházi közgyűlés a vallás oltárára hozandó e nagyszerű adományt kedvesen fogadá. — Igy lön, hogy rövid félév lefolyása alatt, a vallásos keblekben fogamzott terv keresztül lön érve, az ige testté lett, s a zengzetes dallamu harang május 13-án a közhasználatnak ünnepélyesen átadatott. Adja Isten, hogy valahányszor e harang hangja Isten dicsőségére, vagy a mulandóság hirdetésére megszólal, s a bánatba merült szülék keblében elvesztett leányuk emlékét megújítja : találjanak vigaszt a vallás oltáránál, melyen ily maradandó emléket tettek áldozatul. Szolgáljon ez buzdításul azoknak, kiket a gondviselés földi párokkal megáldott, hogy áldozzanak protestánt Sionunk oltárára, melyet őseink vérökkel, s nagyszerű aldozatokkál alapítottak meg. X. T A R G A. AZ OHITÜ EGYHAZAK ES ISKOLÁK ALLASA MOLDVAOLÁHORSZÁGBAN. A moldva-oláhországi alkotmányozó gyűlés e hó 10-én itt, Bukarestben megnyílván, a felolvasott trónbeszéd épen nyolc nyomtatott ivet foglal el, de mindenik iv teljes a legérdekesebb adatokkal. A sok érdekes adat közül ime itt közlöm belőle az óhitű egyházak és iskolák állását rajzoló adatokat a mint következnek. „A nagy politikai és nemzeti kérdések mellett, nem kevésbé vonta magára a mostani kormánynak figyelmét a kultus és köznevelésügy. Templom és iskola kétség kivül hatalmas eszközei a jog, igazság és főleg a roi-nanismus gyözedelmének. Templom és iskola azon szent oltárok, a hol az ige hirdetése, a sötétség fiát világosság fiává, az anyagiasság és önzés emberét az ég és feláldozás emberévé változtatja át. T e m -p I o m és iskola ime minő állapotban talált titeket a febr. n/M -iki kormány. Az anyaszentegyház szárnyai alatt talált menedéket minden, ami nagy, nemes és román volt nálunk hajdanában. Az egyház függetlensége volt a hazafi jogainak s függetlenségének védpajzsa; valamint a hazafi dicsősége az Isten dicsősége, kinek hazánk hősei annyi oltárt emeltek, a hány győzedelmet nyertek. A bukás napjaiban, fájdalom és gyász napjaiban, a mi egyházunk nem csak is Krisztus oltára volt, hanem jogaink és nemzetiségünké is. Zsarnok uralkodóink, de még az invasiók csapatai sem merték szentségtörő kezeiket reátenni a szent oltárokra, de az amit ök nem mertek, megtette az utóbbi kormány, melynek napjai febr. 11-én tűntek le. — Tudva van mindenki előtt, hogy mit tett ezen kormány anyaszentegyházunk függetlenségével, zsinati törvényével; megrendítette ösi hitünket, az egyház fejeinek az állam hivatalnokaival való azonosító törvényével, s azon törvénynyel, hogy ezeket többé nem választandják hanem a fejedelem nevezi ki s űzheti el kénye szerint — keményen megingatta oltárunkat, s összetörte benne a polgári szabadság ösi menhelyét s ugy látszik, hogy örökre bezárta a román hazafi metropoliták — (minők Doziteu Veniamin s. a. t. voltak) névsorát. A febr. 11-iki kormány a legelső teendőjének tartotta e szomorú helyzetéből kiragadni az egyházat. A törvényjavaslat, mely vissza-adja az egyháznak nagy, isteni és román missióját, immár a kamara irodájában van. Szintén a kamara feladata kibékíteni az alapítók és adományozók megszomorított árnyaikat. A secularisatio szónak helytelen magyarázata folytán nemcsak a végrendeleteket, a haldoklóknak utolsó szavait tépték szét irgalom
