Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-27 / 21. szám

nélkül, de még inkább kiszárították ezen tett által a román lelkekböl a jó cselekedetelmak gazdag forrását: „Ne adj ezután semmit az egyháznak, mert hagyományodat szétszórandja egy romlott kormány," igy szólt bennünk a lélek. Ideje, hogy a secularisitio szónak ezen igaztalan, sőt erkölcstelen értelmezése megszüntessék. — Ideje, hogy a kormány visszaadja az iskoláknak, a jótékony intézeteknek, azok tökéit, mert az egyházra bízták volt őseink ezeknek gondozását. Azon szent árnyak áldásai sokkal jobban megtöltendik az ország ládáját, mint a hogy megtöltötte ezen jogtalan eljárás. Az egyházi javak ezen visszaadása— nem egynehány kaluger kezeibe — mert ezt senki sem kívánja — hanem az iskolák s ismét mondom, az iskolák számára, mint legelső jótékony intézetre — újólag megnyitandja a román nagylelkűség forrását, mert biztosítékot kap, hogy az adományozó végakarata a haza legszentebb törvényeként fog tiszteltetni. Most egyszerre, mig az iskolák és jótékonysági célokra hagyott egyházi javakra nézt egy különös pénztár fogna állíttatni, a kormány arra törekedik, hogy bár némi javítást idézhessen elö a zárdák és egyházakra nézve. Ősi dicsőségünk ezen emlékei közül a legtöbb már romlásnak indult, sok helyen már nem maradt kő kövön. Mindenütt romlás és igazságtalanság. A volt kormány alig hagyott annyit ezen zárdák lakóinak, hogy éhen el ne pusztuljanak. Van zárda, a melyben a kalugerek 8 —12 para napi díjt kaptak azaz 3—4 krajcárt. Az uj budgetben egy lé vétetett fel azaz 182

/3

krajcár. Midőn maga a status igaztalan és fosztogató, az egyének sem tehetnek egyebet. Midőn a volt kormány az egyházak és zárdák vagyonát a hagyományozok végakaratától elfordította, maga a fejedelem és utána mindenki, a ki csak tehette, saját zsebébe rakta ezen kegyalapitványokat. „Ne tudja balkezed, mit cselekszik jobb kezed" e keresztyéni parancs szóról szóra teljesíttetett a mult kormány által, midőn ama nyolcszázezer lét ki kellet osztani a szegények között. Kapott ebből nem annyira a szegény, a beteg, a sok gyermekes apa, hanem igen az, a kinek ugy is volt, hogy miből éljen. Valóban nem tudta a lelkész, azaz senki sem tudta, hogy hova lesz az a 800,000 piaszter. A köznevelés képe sem tüntet fel ennél sokkal mosolygóbb ábrázatot. Az iskolákról szólva nem tagadhatjuk, hogy sok alapíttatott, de nem mondhatjuk, hogy előhaladtak volna. Alapíttatott egynehány falusi és városi másodrendű iskola a mult évben, de távol vannak attól hogy a közszükségnek megfelelnének. Háromezeren felül levő faluban, alig van ezerháromszáz iskola, de minő iskolák? Az iskolához három kívántatik: helyiség, jó könyvek és jó tanítók a tanulók számára. Ha csak egy is hiányzik ezek közül, akkor nem érdemli az iskola nevezetet. Megvoltak-e mindezek a mi iskoláinkban ? Szomorú de igaz felelet: nem. Az iskola olyan mint a templom, szüksége van saját helyiségre. Általában azt mondhatjuk, hogy ily értelemben egyetlenegy iskolánknak sincsen ilyen saját helyisége. A mit faluhelyeken iskolának neveznek, nem egyéb nyomorú viskónál, melybe hó és eső belefolynak, de nem egyszersmind a nap világa is ; melyben a szél dúdol, de azért levegője bűzhödt, midőn tele van tanulókkal, melyben az izzadság csepeg a falakról s összetöri a gyermekek egészségét. Azok a miket Lyceumoknak s másodrendű iskoláknak neveznek, néhol bérházak vagy magányosoktól vásárolt házak, melyekben nincsenek sem hálószobák sem tanulószobák, csak néhány kisded osztályok, melyekből ragály és halál gőzölögnek ki. íme a leánytanoda állapota és a sz.-Száva Lyceumé, egyik legrégibb tanodánké, a kinevezett orvosi kar jelentése nyomán szórói-szóra. Ezen sötét szinü jelentés után, a trónbeszéd még egy futó pillanatot vet a festészek; szépmüvészek, zenészeti iskolákra, a könyvtárakra és muzeumokra s mindezeket a leggyarlóbb állapotban találván, azt mondja, hogy ha ennyi fogyatkozás mellett is, itt-amott népesek voltak a tanodák, ezt leginkább a tanárok fáradhatatlan buzgalmának lehet köszönni. De nem folytatom tovább e hivatalos kútfőből merített kétségbe vonhatatlan jelentést , a moldva-oláhországi óhitű egyházak és iskolák mostani állapotjárói, csupán csak azon szerény kérdést teszem fel: minő jövője lett volna ilyen kormány felügyelete alatt, az egyetemes magyar prot. egyház filléreiből életre vergődött moldva-oláhországi reform, missiónak, ha Isten és az emberek, ezen kormány garázdálkodásának és ama szerencsétlen gondolatnak időnap előtt véget nem vetettek volna ?! Koos Ferenc, ref. lelkész. KEGYES AJÁNDÉK. Nemes fáról, nemes sarjadék. A dunántűli kerület évkönyveinek lapjain egy névvel találkozunk, mely név a protestáns egyház örömeivel, fájdalmaival összeforrt, egy család nevével, melynek tagjai másfél század óta meleg kebellel karolják át az egyház érdekét, kik az egyház szenvedés napjaiban bátor felszólalásban emeltek hangot az üldözött vallás jogai mellett, a szellemi küzdtéren védve a szenvedő Siont; s midőn elvonultak az egyház egéről a nyomás fellegei, a hitbuzgók 4 odahagyhatván a védelmi tért, az egyház beléletének fejlesztésére, belügyeinek rendezésére fordithaták a nagyrészt védelmi térre utalt, igénybe vett erőt, ismét e név az, melyet az elsők sorában látunk a tanácskozások asztalainál, korszerű haladások keresztülvitelében, — s ha tenni kellett, ha az elveket cselekedettel kellett érvényre emelni, az egyházért adott áldozatok sorában a múltban ugy mint a jelenben, a legmagasabb összeggel van képviselve e család. E hitbuzgó család a Káldy család. T. Káldy József űr családja nagy-geresdi gyülekezetem kebelében ős régi százados fa, melynek árnyékában pihent e gyülekezet alapulása óta már. A nemes fának nemcsak árnyéka, de gyümölcse is van. E család, e szellemi fa nemcsak ráhajolt ágaival, védelmével, tanácsadásival, vezetésével gyülekezetemre, — de a rá hajló ágak gyümölcsöt is hullatnak, szellemi gyümölcsöt, a nemes szív adakozásaiban. Nincs év, de alig van évnegyed, hogy geresdi templomunk ez úri család-