Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-06 / 18. szám

reinek eszével gondolkozni, s azok lelkiismeretével itélni iparkodunk. Az ember M. úr sújtó vadait olvasva folyvást várja, hogy azokat szerző kétségbe vonhatlan statistikai adatokkal bebizonyítani is fogja, vagy legalább egy hosszú életen át tett saját tapasztalatokra való hivatkozással pótolva látandja ama másik, mindenesetre biztosabb bebizonyítást, — de e munkában ilyenféléről szó sincs. Egyetlen egy statistikai adat sem hozatik fel, személyes éleményekröl sem szól, ilyenekről nem is szólhat. M. úr ugyanis amint megtudtam fiatal ember, ki csak nemrég jött haza a németországi egyetemekről. Ott, amint tudjuk — az utóbbi időkben az egyháznak az államhoz való fonák viszonyánál fogva a kedélyeket folyvást szélsőségekre izgató szellem lett uralkodóvá; mig egyrész, mely a szabadságot mindenekfelett szereti, hogy a policáj-féle egyház gyámságát lerázza, inkább a vallásról is lemondani kész és teljes hitetlenségbe rohan, —• addig egy másik rész nemcsak a vallás de az egyház tekintélyéi is meg akarván minden áron menteni: ezt elérhetőnek csak ugy hiszi, ha az egyházat ugyanazon szellemi alapokra fekteti, a melyekkel az az úgynevezett régi jó időkben hirt. *) M. űr csak e két pártot látta képviselve a német universitásokon, s ezek közül természetesen az utolsóhoz csatlakozott, legalább könyvében széltire csak azon régi jó idők dicsőítőire hivatkozik — mint dr. Luthard, Brückner, Kaliniss stb. Teljes joga volt M. űrnak theologiai irányát szabadon választani és ha csudálkozhatik is az ember, mikép eshetett a theologiai capacitásokban oly gazdag Németországon M. űr választása a tudománynak épen ama rokkantjaira, — mégis senkinek nincsen joga öt azért kérdőre venni vagy pláne vádolni, — ha jól választott az ö dolga, ha rosszul választolt az is az ö dolga. Ha M. úr kalauzainak rendszere nem helyes, s ö azt mégis érvényre akarja hazánkban emelni; a bírálat felszólal, a tudományos tévedéseket helyreigazítja, legrosszabb esetben kis irodalmi csete-paté kerekedik, mindenik fél elmondja keményen vagy lágyan a magáét és a közönség — ha ugyan az idegenszerű tárgy által érdeklődik — itél, s ezzel az egésznek vége. De itt egészen más és különös eset fekszik előttünk. M. űr nem fejteget eszméket, nem ád elö tudományt, nem okoskodik, nem érvel, hanem positiv állapotokat fest oly céllal, hogy azok hiányait felismertetvén az általa ajánlott orvoslatok használatára bírja a közönséget. Itt már közelebbről van mindegyikünk külön-külön érdekelve, mert, hátha a hiányok, a melyeket M. úr lát nem is hiányok ? Hátha még a képzelt hiányok is valóban nem léteznek és csak M. úr agyában vannak azok meg ? Hátha a gyógyszer nem is gyógyszer, és a gyógyítás gonoszabb a betegségnél ? Valóban M. *) Lapunk olvasói tudják, hogy ujabb időbeu épen a szélsőségek kikerülésével Németorsz. legtudósabb és legvallásosabb férfiai oly egyesületet alkottak, melynek feladata egy uj vallási reformatio előidézése, mely a vallásos lélek és az előhaladt tudomány igényeinek egyformán megfeleljen. Ez az úgynevezett Protestanten-Verein, mely körébe öleli már mindazt, a mi egészséges elem van a német egyetemeken. De ezen irány férfiairól M. úr mit sem tud, mit sem akar tudni. úr minden okadatolás nélküli itélgetése és kárhoztatásai mellett az ember igen hajlandó lesz hinni, hogy nem minden ugy van, amint M. úr állítja. Nézzük sorba. — Első vádja M. úrnak az, „hogy népünknél elhomályosult a keresztyénség alapja, a krisztusróli ludat és háttérbe szoríttatott az evangyéliomszerü protestantismus legsarkalatosabb elve, mely Krisztus istenemberi személyéből foly, a hit általi igazulás, s ezzel mind-az, mi a keresztyénséget keresztyénséggé teszi." — De hát mi jelenségek azok, a melyekből M. űr népünk e szomorú állapotát következteti? Tán istentiszteleteink nem látogattatnak? Tán kertilik embereink a kegyelem eszközökkel való élést ? Vagy tár^ a bűnesetek statistikája más felekezelek, vagy nemzetekéhez hasonlítva aggasztó arányt mutat fel? Ily jelenségek valóban engem is gondolkodóba ejtenének és súlyt kölcsönöznének M. ur beszédinek szemeim előtt. — De hiszen mindazok a dolgok statistice épen ellenkezőleg állnak, és valóság szerint talán egész Európában nincs templombajáróbb nép a magyarországi protestáns népnél. — Az űr asztalához ezerenkint tódulnak s a bűnesetek statistikája népünk erkölcsi állapotáról — különösen ha még heves keleti vérmérsékét is számba vesszük — oly kedvező kimutatást ád, hogy szinte elbízhatnék magunkat és büszkék lehetnénk közerkölcsiségi állapotainkra. Nem akarok én ezzel népünknek panegyrist tartani, azt sem állítom, hogy a felhozott kedvező jelenetekben íiiinden — amint szokás mondani — szinig tejföl; megengedem azt is, hogy a nehéz idők nyomása alatt a politikai hányattatásoknak erkölcsrontó viszontagságai között népünkben is fejledezni kezdett a roszul értett önzésnek azon rövid látása, mely a jót csirájában elfojtja, mert annak üdvös következései azonnal kézzelfoghatókká nem tétethetök; — csak azt állítom, hogy a ferde elméletekből eredő frivolitas és hitetlenség, mely a tűlmüvelt társadalmak hanyatlásának fenyegető előpostája, népünk soraiban még legkevesebb pusztítást tett. Népünk, egészben véve, mai nap is híven ragaszkodik vallásához, mert tudja, hogy minden igazságos harcaiban, melyeket a szabadság, a haza s a társadalmi haladás nevében vívnia kellett, abból merített buzdítást a kezdeményezésre és eröt a kitartásra; ragaszkodik vallásához, mely midőn bibliai egyszerűségben útat mutat neki jó Istenéhez, nem idegeníti el szivét más hiten levő embertársaitól, polgári feleitől; ragaszkodik vallásához, mely erősíti hitét anélkül, hogy táplálná a fanatismust, szóval ragaszkodik vallásához, mert hü vezetőjéül ismerte fel az életben, vigasztalója és fentartójául a halálban. De — mondja erre M. úr — lehetnek mindazok igazak és ámenek, s még is állhat, hogy népünk a vallás mélyebb titkaiba nincs beavatva, ennélfogva lényegileg csakugyan elpártolt a Krisztustól, a kiben többé nem látja a lestben megjelent Isten fiát stb. stb. Azt kérdem én viszont M. úrtól, hol vannak azon áldott vidékek Európában, a hol a nép, a vallásnak ama mélyebb titkaiba be van avatva és miután — a mint Lamartine mondja — „a dolgok nem szülnek egyebet, mint a mi bennök van," a nép élete is kétségkívül ama