Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-05-06 / 18. szám

mélyebb tudatnak megfelelő ? Minden bizonynyal oly orszá­gokban keresendők ez állapotok, a hol az orthodoxia áldást termő uralma közönségesen elfogadva levén, eltérő nézetek­nek hely nem engedtetik. Legelőször is tehát Angolországra esik szemünk, hol az igazhitüség 39 pontban szabatosan kö­rülírva, álladalinilag van megállapítva, azokra minden lel­kész feleskettetik és szigorú ellenörködés van szabályozva, hogy azoktól hajszálnyit eltérni, vagy mást eltérni engedni, a lelkész valahogy ne merészkedjék. — íme M. úrnak va­lóságos lelki eldoradója ! S mit mutat fel a lelki eldorádóban a valóság? íme a száz meg száz közül egy tény. Schaftes­bury gróf az 1854-ik évi junius 12-kei felsőházi ülésben azt panaszolta, hogy Angolország és Wales 17 millió lakosa kö­zül 5 millió s igy az összes lakosságnak közel egy harmada soha (értsd jól soha) templomba nem lép. A szigorú orthodoxiának második kiváló országában Mecklenburgban — a mint dr. Kapíf. Der religiöse Zustand des evangelischen Deutschlands 71. 1. irja — sok templom vasárnap reggel oly üresen áll, hogy 10, 15, 20 embernél többet nem számithatni egyben-egyben, de az is megesik, hogy senki sem jelenik meg az Isten házában a papon és ha­rangozón kivül. — Hannoverában, hol a szigorú orthodoxia még az ördögnek is pártját fogta, s készebb a keresztyén embereket a Krisztus áldásiból kizárni, sem mint megengedje, hogy az ördög birodalmán csonkítás történjék — a mint e lapok olvasói előtt emlékezetes lesz — az egyháztóli elide­genedés már annyira ment, hogy volt eset, hol a lelkész há­romszor négyszer egymásután megterítette az Úr asztalát a nélkül, hogy találkozott volna, ki Isten áldásával élni kíván­koznék. — Boroszlóban — irja a fentebb idézett dr. Kapíf. 71. 1. — az Úr asztalához járulók száma 100 évvel ezelőtt tett 40,000-t, most azoknak száma csak 5,000, pedig épen ez a Boroszló az, hol az, a M. űr szerint minden üdvöt ma­gában foglaló confessionalismus leghívebb s legbuzgóbb kö­vetőit számítja. Ha már most mi ezen számokkal erősített állapotokat országunk ismeretes vallásállapotjával összevetjük azt hi­szem méltán állithatjuk, hogy a mit M. úr hiányul felhozott épen nem hiány. Általában sokkal boldogabbul állna társadalmi és val­lásállapotunk, hogyha kevesebb súlyt fektetve oly dolgokra, a melyek tiszta tudomásunkon túl levén, az azokról való képzeletek a fejlődő korokkal és viszonyokkal folyvást vál­toznak, inkább azokra törekednénk, a melyek minden idők­ben ugyanazon szent tulajdonai voltak és maradnak az em­beriségnek : az Isten- és emberszeretet gyakorlataira. Vessünk egy rövid, vizsgáló pillanatot a vallás fejle­ményeire, s hasonlítsuk össze Jézus eredeti vallását avval, a mi a külömböző korok vallása volt, s azonnal meglátjuk, mit kell a M. úr-féle kizárólagosságok felől tartanunk. Ha Jézus vallását — a mint ö maga tanította •— néz­zük, semnű sem egyszerűbb, semmi sem világosabb, egy­szersmind semmi sem üdvözítőbb, mert semmi sem változ­hatlanabb annál. Minél felvilágosodottabb lesz a világ, an­nál mélyebb értéket nyernek, annál becsesebbek lesznek Krisztus tanításai előtte. Olvassa végig akárki a hegyi beszé­det, a keresztyén vallás ama magna chartaját és — ha ferde elméletek lelke nemesb sugallataira siketté nem tették — kénytelen bevallani, hogy azok isteni beszédek, melyek mig gondolkodó ész, s érző szív lesz a világon, értéküket elvesz­teni nem fogják. Ellenben, ha a dogmatikai keresztyénséget nézem, azt a M. úr szerint kizárólagosan nevezendő keresztyénséget — semmi sem bonyolódottabb, semmi sem érthetetlenebb, de egyszersmind semmi sem ingadozóbb, semmi sem változóbb annál. A mai dogmatikai keresztyénség nem az, a mely ural­kodott csak egy századdal is ezelőtt, s nem az a rom. ka­tholikusoknál, a mi az óhitűeknél, nem az a lutheránusoknál, a mi a kálvinistáknál, nem az a hernhutereknél, a mi az uni­táriusoknál stb. stb. S mégis mindenik felekezet magáról azt vallja, hogy ö van kizárólag az igazság birtokában, s nem­csak jogának, hanem sz. kötelességének ismeri az eltérése­ket, mint Istentelen hitetlenségeket, nemcsak elvetni, de te­hetsége szerint üldözni is. A Jézus vallása azt kívánja az embertől, hogy bensőleg megujulva, a btinös indulatokat levetkőzve szeressük az Is­tent, szeressük felebarátinkat, s tagadjuk meg magunkat, alárendelvén akaratunkat Isten bölcs vezetése és gondvise­lésének; higyünk a Krisztusban, mint ki a külső hagyások rabigája alól az emberiségei megváltván, azt az örök vál­tozhatatlan vallásigazságok ösvényére vezette, s azon igaz­ságok bepecsételésére életét is odaadta. Ezért az apostolok tanítása mindössze ebből állott: térjetek meg s higyetek a Krisztusban, s aki ezt teljes szívből vallotta, vízbe márta­tott és keresztyénnek tekintetett. Sehol sem látjuk a bibliá­ban, hogy az apostolok a keresztyénségre térés feltételeiül valami subtilis dolgok hivését tették volna. — Súlyt fektet­tek — az igaz — a hitre, mint egyedül üdvözítőre ; de e hit — hogy theologiai nyelven szóljak — nem volt a fides quae creditur, hanem a fides qua creditur, s ez utóbbinak élesztésére, erösbitésére felhasználtak mindent, amit a kor­eszmékből a célra felhasználhatónak találtak, mert jegyez­zük meg jól, az isteni igazságoknak soha nem változó fé­nyük van, de hogy hassanak, az uralkodó nézetek közegére van szükségük ; csak akkor szólhatunk amaz igazságok tár­sadalmi hatalmáról, inidön megszűnnek egyéniek lenni és körülöttök tömegek csoportosulnak. De óvakodjunk lényeg­nek venni azt, ami csak mulandó közlési eszköz volt és ne zavarjuk össze az örökké valót a mulandóval. De íme előállnak a M. féle urak, s ránk akarják dispu­tálni, hogy nem az a Jézus egyszerű vallása, amaz örökfé­nyü csillagok a fő, hanem az, amit bomladozásnak indult társadalomban, dulakodó szerzetesek egymás üldözésére és kiátkozására alkottak, az lenne az igazi keresztyénség és aki azokat betűről betűre ugy nem hiszi, amint azokat a latrok gyűlésén, vagy elvetemedett nők intrigái által veze­tett más zsinatokon megállapították, az nem keresztyén. „Minekutána — igy szól az apostol — eljött a teljes idő, kibocsátá Isten az ö fiát, ki asszonytól lett, ki a tör­vény alá adta magát, hogy azokat, kik a törvény alatt valá­nak megváltaná, hogy fogadott fiúságot vennének." E két versben röviden kifejezte az apostol Krisztus urunk nagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom