Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-29 / 17. szám

Hitéletünk hiányai- Értekezés, melyet a bányai ág-, hitv. ev. egyházkerület lelkészi confe­rentiáján tartott Moczkovcsák Károly. Moczkovcsák űr a feladat egész körét felkarolván, ér­tekezésében a 3 kérdésre akar feleletet adni: 1) mik a hit­élet hiányai gyülekezeteinkben? 2) mik ezen hiányok szülő okai? 3) mely eszközök által volnának azok legbiztosab­ban orvosolhatók ? Az első kérdésre értekező ugy találja, hogy az ág. ev. közönség hitéletének első főhiánya, hogy „népünknél feledésbe jött a Krisztus érdemében való hit általi igazulás. Krisztus nem többé az Atyának egyszülött fija, nem való­ságos Isten és valóságos ember, ö nem fogantatott Szent Lélektől, ö nem született szűz Máriától, ö nem támadott fel test szerint, ö nem ment fel a menyekbe, ö nem jövend Ítélni eleveneket és holtakat, szóval: Kr i s ztusb an nemi át­j ák többé a testben megjelent istenembert, hanem csak a legjelesebb, legkegyesebb em­bert, a legtökéletesebb tanítót. Krisztus meg­fosztatott Istenségétől, és degradáltatott a Socratesek, Piá­tok sorába. Es épen azért, mivel az Idvezitö a „nagy em­bereka sorába letaszittatott, nem látják többé benne az idők teljességében megjelent ama bárányt, mely az emberiség bűneit magára vette, hanem csak a zsidó reformátort, a na­zarethi rabbi-t, ki megtörte a, leviticus törvény láncait.1 '' Az ág. ev. közönség hitéletének máaik főhiánya az: „hogy az evangyéliomszerü protestantismus alaki elve is el­homályosult. Az ugyan igaz, hogy ha akármely protestánstól kérdeznénk (kérdeznök), mi hitünknek a kútfeje ? azt fe­lelné : a Szent Irás !" Azonban „előáll az önmagát bál­ványozó okosság és kikeresi magának a szentírás­ból azt, a mit felfoghat, a mi pedig subjectiv okosságán felül van, azt mint esztelenséget eldobja. Előáll a hitet­lenség és hogy annál könnyebben végezhessen a szent­irással, azt mondja: a szentírás csak annyiban „ihletett" a mennyiben minden szellemi munkáknál a szerzők Isten lelkétől segittetnek, de hogy az irás a szó teljes értelmében ihletett lenne, hogy benne az Isten a szent írók által köz­vetlenül szól, azt tagadja. Előáll a szeszélyes Kri­tika, bonckését teszi a szent iratokra s bebizonyítani akarja, hogy a szent könyvek nem azoktól Írattak, kiknek nevét viselik, nem is azon korból valók, melynek tulajdo­nittatnak, hanem csak egy későbbi kornak a szüleményei s azért nagy hitet nem is érdemelnek. „Előáll a természettu­domány a természeti erők imádását (!) elösegiteni. A termé­szettudomány az Isten közvetlen kinyilatkoztatásának tekin­télyét akarja semmivé tenni. A modern philosophia s phi­losophiai theologia segédkezet nyújt a természettudomány­nak, söt vele karöltve jár, legfőbb fórumnak elismervén — nem az Igét, hanem az éni okosságot. „Hol — igy végzi philippikája e részét értekező — a bibliával ugy bánnak mint akármely haszontalan világi könyvvel, ott nem ural­kodhatik és nem élhet a szivekben a Krisztus, mert a lélek fogva tartatik az én, a lün által elhomályosult éni okos­ság által; ott nem juthat a lélek azon szabadsághoz, mely egyedül a Krisztusban való hit általi fogvatartásban áll. E két föhiányból értekező szerint következetesen foly a harmadik, t. i. „a hitközösség érzetének hiánya, mely fel­tűnően észrevehető mind administrativ tekintetben, mind az iskolák és az irgalmas szeretet cselekedeteinek tekinte­tében." A második kérdésre való feleletet rövid történelmi deductioval nyitja meg, melynek végeredménye az, „hogy az ág. ev. lelkészek nagy része Németországban képezte s képezi magát és onnan hozták a rationalismust honi egyhá­zunkba, hol most az evangyéliom rationalisticus szellemben hirdettetik. Népünknek nem hirdettetik a teljes evan­gyeliom és nem a bűneinkért megfeszíttetett Krisztus, ha­nem a nazarethi t anit ó, ki minket az ö tanával váltott meg, nem pedig engesztelő hal ál- ál­dó zatáv al ott a Golgotha tetején. „De hát a mi theolo­giai intézeteink — kérdi értekező — mit mívelnek? Melyik irány az uralkodó a mi theologiai tanintézeteitekben ? A ra­tionalistikus, nihilistikus. Mi mint theologus növendékek taníttattunk arra, hogy lehessen egyházunk hitét legjobban cáfolni, ostorozni; eléggé prédikálták nekünk, hogy a sym­bolikus könyvek ellenkeznek a protestantismussal, mi meg­ösmerkedtünk a protestantismus negatív oldalával, de a Jézus Krisztus ösmeretéhez s szeretetéhez nem vezéreltet­tünk. Csuda-e tehát, hogy lelkészeink ily intézetekben nyervén kiképeztetésüket most mint igehirdetők ama nega­tív irányban hatnak és a nép hitéletét, tán anélkül, hogy azt éreznök — rontják?! Ezeken kivül még egy fontos körülmény segitette elö értekező nézete szerint hitéletünk hanyatlását: az unio. E míg meg sem szülemlett pestisről két helyen is szól érte­kező, először magában az értekezésben, másodszor az ehez csatolt függelékben, mely Zay Károly gróf úrnak lapunkban megjelent ismeretes cikke ellen van intézve. Hogy az unió­nak még csak árnyéka is az ág. ev. hitéletre vesztegető be­folyással lehetett, értekező szerint igen természetes, miután „Montesquieu ama nyilatkozata: Jede dieser beiden Con­fessionen konnte sich für die vollkommenste haltén; die calvinistische, indem die sich in grösserer Ubereinstim­mung mit dem glaubte, was Christus gesagt hatte, und die lutherische mit dem, was die Apostel gethan hatten *) csak félig igaz, mert épen a lutheri e g yház az, mely magát egységben lenni tudj a mind az z al, mit Krisztus tanított, mind azzal, mit ö és az apostolok cselekedtek; s igy a helv. hitv. egy­ház értekező szerint nincsen egységben sem a Krisztus ta~ nitmányaival, sem az apostolok tetteivel. „Az egyház hitéletének hanyatlását eszközlő e belső okhoz járult még egy igen fontos külső ok, t. i. egyházunk jogi viszonya az államhatalomhoz." Értekező szerint egy­házunk azért nem fejlődhetett bensőleg, mert egész erejét *) Lásd: Merle D Aubigné: Die luth. u. reform. Kirche, ihra wesentliche Verschiedenheit bei ihrer Einheit. Motto.

Next

/
Oldalképek
Tartalom