Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-22 / 16. szám

werden, ausser der heiligen Schrift, die e i g e n 1 i c h das göttliche 11 e c h t ist, sich verpllichten lassen." Hivatkozhatnánk a wormsi országgyűlésen 1521. apr. 18-án mondott szavaira: „Ha csak a szentírás világos bizonyítványai, vagy egyéb világos okok által meg nem győzetem (mert én sem a pápáknak sem a zsinatoknak nem hiszek, miután világos, hogy gyakran tévedtek, s egymásnak ellenmondottak) semmiképen nem akarok s nem fogok semmit visszavonni." Azonban mind ezt mellőzve, kérdjük: volt-e a 16. században tárgyi föelvröl is szó? Hiszen a reformatio fokonkint fejlődött; nem alakult ugy, hogy valamely tudós tollegium összeülvén, előbb a föelveket fölállítván s ezekből aztán az egyes tantételeket rendszeresen leszármaztatta volna. Ha az említett ellenvetés állna, akkor tárgyi vagy anyagi föelvröl sem lehetne szó; mert az sem volt előre tudományosan fölállítva. Felhozzák továbbá, hogy Luther törekvése már előbb a reformatiora volt irányozva, mielőtt a szentírás egyedüli tekintélye tökéletes meggyőződésévé fejlődött volna. Meglehet. Amint az egyházakban uralkodott visszaélések egyenkint feltűntek előtte, ugy támadt benne egyenkint a törekvés ezek megszüntetésére. De vájjon honnan merítette azon jobb tudatot, melynél fogva a visszaéléseket felismerte s megszüntetésük sürgetésére utalta ? Saját egyéni nézeteire támaszkodott. Csupán, midőn már 1517-ben a bűnbocsátó levelek árulása ellen kikelt, és nem a szentírás tanitására-e ? Söt már előtte mindazon férfiak, kik az egyház javítást megkisérlették, azon tudattal fogtak munkához, hogy egyedül a szentírás azon forrás, melyből a hit cikkei meritendök. Máskép legalább nem volna megfogható, miért gondolkodott Vald Péter a bibliának francia, Yiklef pedig angol nyelvre fordításával. És meg nem fogható, milyen alapon támadhaták meg ezek is a visszaéléseket, ha nem a szentírás alapján ? Ha pedig ez áll, akkor áll az is, hogy a protestantismus alaki alapelve már jóval a reformatio előtt fel volt állítva. Kétségtelen, hogy Luthert épen ugy, mint Zvinglit e föelv, ha nem is öntudatosan ilyennek elismerve, ösztönözte az áldásdús munkának megkezdésére, s a megkezdettnek folytatására. Azonban föltéve azon képtelenséget, hogy Luther erről épen nem, vagy legalább kezdetben nem lett volna meggyőződve, abból sem következnék, hogy a fönebbi tétel nem volna egyszersmind a lutheri protestantismus föelve. Az ág. evang. egyház legalább soha sem nyilvánította azt, hogy Luther minden nyilatkozatát föltétlenül aláírja, annak vakon meghódol. Hanem igenis letette hitvallását a közmegállapodás folytán létrejött symbolicus köuyvekben, melyek a hit és élet egyetlen szabályozójául a szentírást fogadják el. És itt ismét egy fontos ellenvetést kell elhárítanunk. Azt mondják ugyanis némelyek, hogy ez határozottan csak az 1580-ban létesült Formula Concordiaeban van kifejezve, melynek azonnal homlokán állnak cz igék: Credimus, confitemur et docemus, unicam regulám et normám, secundum quam omnia dogmata omnesque docteres estimari et iudicari oporteat, nullám omnino aliam esse, quam prophetica et apostolica seripta cumveteris, t u m növi t e s t a m e n t i." Ebből már azt akarják kimagyarázni, hogy a lutheri egyház e föelvet csak ekkor, tehát az első symbolicus könyvek (a két katekizmus és az argustana confessio) keletkezése után félszázaddal adoptálta. Igaz, hogy az előbbi symbolicus könyvek e tételt ily határozottan ki nem fejezik; de vájjon nem arra támaszkodnak-e minden egyes tantételökkel ? nem az ige egyedüli fegyverével támadják-e meg az egyházi visszaéléseket ? És igy ha e tétel elmélete bennök nem volna is ily szabatosan formulázva, a gyakorlatban annál hívebben van alkalmazva. Egyébiránt, ha a sz.-Írásról, mint egyetlen forrásról külön cikkben nem szólnak is, az egyes hitcikkeknél világosan kifejezik, hogy ilyennek csupán a sz.-irást fogadják el. Tanúskodik arról már az apologiának következő nyilatkozata: „Unde scimus sine testimonio seripturae, quod sancti intelligant singulorum preces ? Cinn autem neque praeceptum, neque promissio, neque exemplum ex seripturis de invocandis sanctis aíFerri possit, sequitur, conscientiam nihil posse certi de illa invocatione habere." *) Még világosabban nyilatkoznak erről a schmalkaldi cikkek, hol olvassuk: „Ex p?trum verbis et factis non sunt extruendi articuli fidei; alioquin etiarn articulus fidei fieret victus ipsorum, vestimentorum ratio stb. Reguiam autem aliam habemus, ut videlicet verbum Dei condat articulos fidei, et praeterea nemo, ne angelus q u i d e m." **) És ugyanazon symbolicus könyv más helyen: „Et in his, quae vocale et externum verbum concernunt, constanter tenendum est, Deum n em ini s p ir i t u m vei gratiam suam 1 ar gi ri, ni si per verbum et cum verbo externo" stb. ***). Ez idézetekből világosan kitűnik, hogy az ág. hitv. evang. egyház kezdettől fogva a szentírást fogadta el csupán a hit egyetlen szabályozójául. És miután az iránt soha sehol nem nyilatkozott, hogy ez örök időkre érvényes alapról le akar térni s helyette más ingatagot elfogadni, sőt ehez a gyakorlati életben is tántoríthatatlanul ragaszkodik: kitűnik egyszersmind az is, mennyire tévednek helv. hitv. testvéreink közt azok, a kik a protestantismusnak ez alaki föelvét csupán magoknak akarnák vindicálni. Másfelől azok megnyugtatására, kik talán az ág. hitv. evang. testvérek közt nem volnának eléggé meggyőződve (noha nem hisszük, hogy ilyenek létezzenek), hogy az elmondottak a másik testvér felekezetre nézve is állnak, álljon itt mutatványul hasonlóképen a symbolicus könyveknek egy-két nyilatkozata, melyből világosan kiderül, hogy a két protestáns felekezet tanfogalmának alaki föelve ugyanaz. A második helvét hitvallásban (II. 1.) ezt olvassuk: „In seriptura s. habét universalis Christi ecclesia plenissime exposita, quaecunque pertinent cum ad salvaficam fidem, tum ad vitám Deo piacentem recte informandam. Sentimus ergo ex hisce seripturis petendam esse veram sapientiam et pietatem *) Libri symb. ficcl. Lutheranae Henr. Aug. Guil. Meyer 135. lap. Apol. Corf. IX. De iuvoc. Sanct. **) Libri symb. eccl. Luth. Meyer. 186. 1. Art. Smalc. Part. II. Art. II. De miása. ***) J. h. 200. 1. Art. Smalc. Part. III. Art. VIII. De Confessione.