Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-15 / 15. szám

veszíti el, mihelyt színpadra hurcolják, — csak annyit kívánok megjegyezni, hogy ama pápista szokásnak alapja a purgatórium dogmája, s egy ily szokás előbb lenne képes feleleveníteni a megboldogult purgatórium és a vele összefüggő dolgok hitét, mint a zsinatok végzései. Épen azért károsnak tarthatjuk, s ajánlhatjuk, hogy a pap ellene működjék. Iskolaügy. A keresztyéni élet nem lehet tökéletes, és a keresztyénség nem érheti el célját ott, hol nincs kellőleg gondoskodva, hogy az ember eredeti rendeltetéséhez és élet céljához képest kifejlődjék, kimívelödjék. A valódi míveltség megnyitja a lélek szemeit minden szép, jó, és igaz előtt, s hasonlóvá teszi az embert Jézushoz, az emberiség eszményképéhez, „kiben vágynák a bölcseségnek és esméretnek teljes kincsei elrejtve. (Kol. 2, 3.). A nép értelmi mívelödésének ügye nem lehet közönyös a prot. papra nézve, annyival is inkább, hogy egyházunk a Cultusban is a tanitói elemre fekteti a fősúlyt, — és mert a népnövelés előmozdítása eleitől fogva legfőbb támasza és ékessége volt a protestantismusnak. Ezenkívül azt bizonyítja a tapasztalás, hogy a vallástalanság, erkölcstelenség ott szokott leginkább uralkodni, hol a népnövelés hiányos vagy visszás. Ezen okokból a nevelésügyet előmozdítani, hozzá a szükséges eszközöket előállítani, akadályait elhárítani, s ez állal a keresztyéni életet erősíteni: a lelkipásztor legszentebb kötelességei közé tartozik. A népnevelés ügye oly gazdag tárgy, hogy könyveket irlak össze róla, s ki minden oldaláról meg akarná világosítani, nem hírlapi cikkel, de jókora könyvet kellene terveznie. Nem célunk arról értekezni, hogy melyik metliodus szerint kell a népiskolákat szervezni, a tantárgyakat betanitni, mikép kell a növendék szellemi tehetségeit öszhangzatosan fejteni, stb. stb. Mindezek a Paedagogika és Didaktika körébe tartoznak, s e lapok csaknem mindenik számában jelenlékenyen vannak képviselve. Mi felvett célunkhoz képest csak azon kérdéshez akarunk szólani, hogy mi befolyása van lelkipásztornak a népiskolára, és ennek a pásztori foglalkozásra ? A befolyás mindkét oldalról kölcsönös és jelentékeny. Nálunk a pap az iskolának közvetlen felvigyázója, s azért van az állam, egyház és család által ezen fontos kötelességgel megbízva, hogy ö mint lelkipásztor az embert legmagasabb jelentőségében fogja fel, tehát remélni lehet, hogy felvigyázata által a közmívelődés minden érdekét előmozdítja. — Nem minden államban ez a viszony a pap és az iskolaügy közöt. Észak-Amerikában, Hollandiában a népiskolák a papi befolyás alól emancipálva vannak. Melyiket tartsuk a két viszony közül helyesebbnek, az a helyi viszonyoktól függ. Hol az állam a felekezeti érdekeken feljül tud emelkedni, s senkii sem kíván elnyomni, vagy mások felett kegyelni, csak azért, hogy a vallás tárgyairól máskép van meggyőződve, ott célszerűnek találjuk, hogy vegye kezeibe a nevelésügyet, zárja ki a népiskolából a papokat és dogmákat, s minden felekezetet bízzon saját erejére, hogy tanítsa meg növendékeinek hitcikkeit ugy, a mint épen akarja. Legalább annyi tény, hogy a népnövelés ügye sehol oly jó lábon nem áll, mint Hollandban, és — a mint köztudomásu dolog s e lapokból is olvasható — az északamerikai egyesült statusokban. — De kevés állam van annyira emelkedve, hogy a felekezetek legkedvesebb kincsök, gyermekeik növelési ügyét teljes bizalommal tehetnék le kezeibe, némely országban a nemzeti iskolák a protestantismus, alkotmányosság és nemzetiség nagy kárára szolgálnának. Ilyes viszonyok közt a felekezetek a növelésügyet ki nem bocsáthatják kezeik közül, s miután a felekezeti ügy, legcélszerűbb felvigyázója a lelkész, — mint olyannak kötelessége ez iskolában gyakran megjelenni, vizsgákat tartani, — sőt tanítson maga is hol a szükség kívánja, főként a vallás tanítását ne bizza másra. — Némely község azon kitűnő szerencsés helyzetben van, hogy szakértő, szorgalmas iskolatanitóval dicsekedhetik. Az ilyen tanitói nem lehet eléggé méltányolni, — Ő a község jó szelleme. Ilyen helyen a papi befolyás csak pastorialis és kevésbé didactikai szempontból szükséges; s kivált ifjú pap ne feledje meggondolni, hogy a derék Öreg iskolatanitó ha nem is tudósabb, de épen a kérdéses dologban legalább az ő évei számával nála tapasztalatokban gazdagabb, s fájdalmasan érintené minden kíméletlen, hivatalos examinálás. De fájdalom, nem minden tanítóval vagyunk igy, sokra nézve nagyon szükséges, hogy minél többet tanuljon papjától ugy az elméletiekből, mint a gyakorlatiakból. Az ilyent kötelessége a papnak oktatni, de a legnagyobb tapintattal, annál nagyobbal, minél inkább csak a félmíveltek közé tartozik, és soha el ne kövesse azon helyrehozhatatlan nagy botlást, hogy a tanítót valami hibájáért a gyermekek előtt szóllitsa meg. — Valahol olvastam, hogy Nagy Fridrik egy falusi iskolát látogatván meg, mindenki levette fövegél az iskolában csak a tanító nem. Midőn e miatt valaki a kíséretből kérdést intézett hozzá, igy szólott : „Nagy kár lenne növendékeimre nézve, ha tudnák, hogy nálamnál külömb ember is van a világon." A philosophus király elértette e szavak horderejét, s helyeslőleg intett a derék népnevelőnek.— Ugy van, a tanitó tekintélyét növendékei előtt kisebbíteni soha nem szabad, ellenkezőleg, magunk adjunk elöttök a tiszteletben minél jobb példát. Van elég alkalom az iskola falain kivül is, hol hibáira figyelmeztethetjük, mert senkivel oly gyakran nem találkozunk mint vele. Csakhogy az együttlét idején beszélgessünk iskolai dolgokról, s ne a politikáról, mit senki sem bizott ránk. — Ne kisebbítsük soha, és semmi körülmények közt a néptanító tekintélyét, ne tegyük szolgánkká, sőt önkényt se engedjük azzá lenni. Vannak szolgalelkek, kik erre hajlandók, de nekünk nem szabad elfogadni a növelés szent ügye érdekében. — A szolga csak szolgákat fog nevelni. Mely tárgyakat tanítsunk magunk, és hetenkint hány órán ? e kérdések eldöntését bizzuk kinek-kinek saját buzgóságára, s csak annyit jegyezzünk meg, hogy a vallás tanítását a vallásos élet nagy kára nélkül nem engedhetjük át másnak. Nagyjelentőségű dolog, ha az iskolás gyerekek a lelkipásztorral gyakori érintkezésben vannak, megszokják személyét és modorát, s a vallás tárgyaiban jókorán helyes képzeteket szereznek; talán az a legbiztosabb mód, miáltal a vallásos közönyösségei meg lehet szüntetni. Az iskolában az ártatlan