Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-15 / 15. szám

gyermekek magaviseletéből, szójárásaiból leginkább megítélhetjük a szülök erkölcsi állapotát, a gyermekek által közelebbi összeköttetésbe jöhetünk a gyülekezet éltesebb tagjaival, mi a pásztori gondviselés célszerű gyakorlására nézve nagy jelentőséggel bir. Az iskola növendékei a leendő egyház veteményes kertjét képezik, fogékony keblekre nagyobb sikerrel gyakorolhatjuk pásztori befolyásunkat, mint a roszban megrögzött szülőkre; söt, ha gyakran látnak magok közt az iskolában, a félve tisztelésnek egy neme fejlik ki irántunk keblökben, mit magokkal visznek az életbe, s ifjúi kicsapongásaik, családi versengéseik közt jótékony befolyásunk biztosítva lesz. A confirmandusok tanítását épen ezen ©kokból annyival kevésbé bizhatjuk másra, söt nézetünk szerint az egyházi törvényhozásnak kellene e tekintetben szigorúan intézkedni. — Azon növendékekből lesznek később az egyház kurátorai, presbyterei, kik a község ügyeit igazgatják ; miként fogják azt majd szivökön viselni, ha nem csepegtetjük keblökbe a vallásosságot, egyháziasszellemet? Hiszen „a lelkes ember meg nem foghatja azokat, a melyek az istennek leikéjé: mert ö néki bolondságnak tetszenek; meg sem tudhatja azokat, mert a léleknek ereje által ítéltetnek meg'-" (1- Kor. 2, 14). — A confirmátioi tanítás által csatolhatjuk híveinket legszorosabban az egyházhoz és magunkhoz, szellemileg ujjászüljük, szellemi gyermekeinkké tesszük őket. (Filém. 10; 2. Tim 1, 2 stb.). Ezen az uton fog a papi befolyás áldást hozni a népnevelés ügyére, — az igaz, hogy nem könnyű ut. De ne csaljuk meg magunkat azáltal, hogy a létezőt ne akarjuk észreveni! A papok jelentékeny részének tétlensége miatt a nép a papi hivatal szükségességét kezdette kétségbe vonni; lehet, hogv ez a nazarenus mozgalmakra is gyakorol némi befolyást, — ellenben hova-tovább belátja a tanítói osztály nagy fontosságát. — A nép kedvezőtlen Ítéletét semmivel sem oszlathatjnk el inkább, mint ha a népnevelés ügye körül buzgólkodunk és fáradozunk. — Ha a magyarhoni protestáns népiskolák állását a „Prot. Egyh. és Isk. Lapokban" megjelent egeket verdeső dicséretekből és dicsekvésekböl akarnók megítélni, azt kellene hinnünk, hogy Európában a népnevelés ügye sehol oly jó karban nincs, mint nálunk. Sokat tesznek az igaz lelkes férfiaink e téren, Magyarhonban a prot. népiskolák jóval felülmúlják a más felekezetekét, s innen kelet felé menve első helyen állunk; de a nyugoti prot. népek mögött messze maradtunk! Teendőnk még sok van. Léptessük életbe a népiskolákon kivül a vasárnapi iskolákat, állítsunk népnek való könyvtárt és olvasó-egyletet, tartsunk néha népszerű értekezéseket, és a mennyiben képesek vagyunk rá, állítsunk ének-egyletet is. Hogy a néptanítói egyletek, melyek nálunk is örvendetesen kezdenek szaporodni, minő befolyást gyakorolnak a nevelésügyre, azt felesleges is említeni. Idegen felekezetek. Pásztori felvigyázatunk az idegen felekezetekre nem terjed ki; itt tehát csak az lehet a kérdés : mikép viselje magát a pap azokkal szemben ? Idegen felekezetnek tulajdonképen csak a katholikust nevezhetjük, és nem valamely más prot. egyházat, a mi pedig a keleti egyházat illeti: ez annyira élettelen tömeget képez, hogy e helyen egészen ignorálhatjuk. Annyival nagyobb figyelmet érdemel a római egyház. Ez a protestantísmust elvben gyűlöli, s csak kénytelenségből mond le üldözéséről, mert az állam a közbéke érdekében jónak látta rövidebbre fogni gyeplőit. Épen azért szükséges, hogy a törvényhozás minden lehető esetet, mi a protestáns és római egyház közt előfordul, pontosan és részletesen szabályozzon, hogy a prot. pap positiv törvényekre támaszkodhassék a katholicísmus túlkapásai ellen. A római egyház ámbár legmélyebb gyökeréig meg van rázkódtatva, s ugylátszik a közelebbi pápai Encyclikákból, hogy egy önmagában meghasonlott országgá kezd válni, mégis, még mindig oly kompakt egészet képez, hogy nem árt ébren lennünk vele szemben, mert egyházunk bizonyos tekintetben mindig veszélyeztetve van általa. A hol pedig egyik oldalon folytonos éber figyelem működik, mely a legcsekélyebb alkalmat is kész megragadni érdekében; a másikon pedig részint restségből, részint gyávaságból vagy vallásos közönyösségből lágy melegség uralkodik, ott nem bajos megérteni, hogy a prot. egyház a legtöbb esetben a rövidebbet húzza. Igyekezzünk tehát híveink közt ébren tartani a protestáns öntudatot, s emelni egyházunk tekintélyét hivatalunk buzgó folytatása és példás életünk által. A katholikusok néha jezsuita missionáriusokat is szoktak kiküldeni. Jól .udjuk, hogy ezen szerzet legfőbb feladata visszatéríteni az eretnekeket azon egyház kebelébe, melynek legfőbb papja minden évben hivatalosan isten átkát kéri fejünkre! Bámulnunk kell tehát, hogy oly államok is tűrik keblökben e szerzetet, melyekben minden létező vallás egyenjogú, a lelkiismeret szabad, s tehát a térítés nem lehet szabad. A jezsuita missionáriusok ellenében az egyházi demonstratiónál biztosabban célhoz vezet, ha ilyen alkalommal kettőzött szorgalommal gyakoroljuk a pásztori felvigyázatot, főként oly egyének fölött, kik valami összeköttetés, pl. vegyes házasságnál fogva a missio működése által leginkább veszélyeztetve vannak. Annyira azonban nem lehet vinni a passivitást, hogy a törvényszegést is elnézzük; ellenkezőleg, azonnal a törvény útjára kell lépni.— Egy olyan ellenséggel szemben, ki minden tartozkodás és aggodalom nélkül mindent felhasznál ellenünk, a legkisebb engedékenység hiba, és saját egyházunk ellen elkövetett árulás lenne. Miután valaki törvényesen kilépett az egyházból, s katholikussá lett, pásztori gondviselésünk rá nézve megszűnt. Ezután gondosan kerüljön a pap minden ingerkedést, s éreztesse a szakadárral, hogy a roszért nein fizet rosszal. Nagyon természetes, hogy nem tekinthetjük ellenségünknek a katholikus népet, s valami olyan ügy mellett buzgólkodni, mi az egész községnek, s nemcsak tisztán a protestánsoknak céloz javára, — illik a protestáns paphoz, mint a szeretet vallása hirdetőjéhez. Kovács Albert. (Folyt, köv.) \