Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-25 / 12. szám

beszéli ám a mit én, Schweizer,Kálvin, Zwingli, Heidanus nyomán állítok. Ha ezt tudja: hiszem,reájuk is kimondja mint reám a „Conversations-Lexiconból, merített rhapsodicus féltudáspedig meg lehet, hogy a mi benne „Offenbarung" cim alatt írva van, épen Schweizer irta. Kijelentéstanom e bő fejtegetésére hittanomban nincs szükség, mert az tanitfogalma, s vallástan írójának első kötelessége meghatározni, mi a vallás általában, aztán, mi különösen az a vallás, melyről értekezni akar. S magától értetik, hogy a különös fogalomnak s mind annak, ami erről mondatik, az általános fogalommal ellenkezésben lennie nem szabad. Midőn tehát én K. J. úr könyvében e felirat alatt „a vallás fogalma" olvasom : „A vallás az emberi lélekben eredetileg élő Isten eszméje által szabályozott lelki élet," nekem e definitiót kellett a könyv s különösen a prolegomenák alapeszméjének vennem, annyival inkább, miután szerző' később (21 §.) „A keresztyén vallás fogalma" cim alatt a keresztyén vallás fogalmáról külön értekezik. S most K. J. úr avval áll elő, hogy én először nem azt vettem fel alapul, amit ő annak akart tekinttetni, másodszor, hogy hamis értelmet csúsztattam alá vallásdefinitiójának, mert Ő a 25 §-ban világosan irja, hogy : „a keresztyén vallás a názáreti Jézus személyében megjelent s egészen az Isten tökéletes eszméje által határozott lelki élet." De hiszen ez már nem a vallásnak általában, hanem specifice a keresztyén vallásnak határozata ! midőn pedig szerző a 29-ik §-ban a kijelentésnek, mint a vallásos tudat létrejöveteli módjának fogalmát akarja adni, akkor természetesen nem a vallás különös, hanem általános definitióját kellett szem előtt tartania. Ezen egyszerű, de kétségbe vonhatlan igazságú megjegyzés mutathatja, milyen értéke van K. J. úr össze-vissza való beszélése és idézésének a bírálatomban világosan kifejtettek irányában. Csak olvassa el, ha nem röstelli, akárki újból bírálatomnak idevonatkozó helyét, s látni fogja, hogy K. J. úr minden sok beszédével korántsem ütötte el a dolgot és hogy „non ejusdem est multa et opportuna díeere." Igen, mondja mind erre K. J. úr — de nekem mégis igazam van, mert lám Schweizer is igy meg amúgy nyilatkozik. Feljebb érintettem már, mily gyarló dolog tudományos discussioban igy okoskodni; most még hozzáteszem, hogy K. J. úr Schweizerrel ugy van, mint a fűszerárus a boltjában levő fűszerekkel: a fűszerárus tudja, hogy mindenik szer micsoda és mirevaló, de egyikről sem mondhatná meg, mi helye van lényeges mivoltánál fogva a tudomány rendszerében. K. J. úr ismerhet Schweizerből sok egyes dolgot, de ha annak tudományos rendszeréről csak sejtelme volna, tudnia kellene, hogy amaz egyes nézetek, a melyekre K. J. úr támaszkodik, Schweizernél más praemissákból folynak s ennélfogva egészen más értelmük és horderejűk is van, mint ő nála. Jól tudom én pl., hogy K. J. úr a kijelentéstanra nézve Schweizert is használta forrásul; de azt is tudom, hogy Schweizernél a kijelentéstan szoros kapcsolatban áll a rendszere elején adott általános vallásfogalmával, s hogy ebből szépen fejlődik. Schweizer szerint ugyan is a vallás nem egyéb mint az Istentől való absolut függésnek benső érzülete; s igy függése az embernek, mint természeti lénynek a természet isteni világrendjétől, képezi a kijelentés első fokát, — függése az embernek mint erkölcsi lénynek az isteni erkölcsi világrendtől, a kijelentés második fokát, — és végre az embernek, mint Krisztus által megváltottnak függése az isteni üdvrendtől, ez a kijelentés harmadik legtökéletesebb foka. — Bírálatomban én K. J. úr kijelentéstanát szinte oly kapcsolatba akartam tenni az ő általa adott általános vallásfogalommal és kisült, hogy azok össze nem vágnak. Mit használ már ez ellen a sok hivatkoz ás Schweizerre ? Általában, hogy is hivatkozhatik K. J. úr Schweizerre, ki neki a leglényegesb dogmatikai kérdésekben valóságos ellenlábasa? Mikor én Isten immanentiájáról, az est Deus in nobis-féle felfogásról beszélek, K. J. úr e felfogás ellen üntepélyes óvást tesz ; Schweizer hittana pedig elejétől végig épen e nézeten alapszik ; sőt több helyt szórói-szóra az est Deus in nobis kifejezéssel él; igy chiistl. Glaubenslehre 352.1. „Dass das herrschende Gottesbewusstsein ein Sein G-ottes inuns sei, muss doch wohl in der Glaubenslehre festgehalten und durchgeführt w e rd e n." K. J. úr a csodákról elég zavarosan beszél ugyan, de utoljára mégis kimondja, „hogy az isten szabad ura mind annak, mi kivülette van, még az ész törvényeinek isu

(tehát az ész törvényeit is megváltoztathatja), továbbá — a mi fő csoda — „jövendölés ; körülményes pontos előre megmondása oly eseményeknek, melyek meg is eshetnek, nem isSchweizer pedig határozottan kikel a csoda ellen : So lange — így szól — die kindliche Pietát oder Naivetat dauert, welche alle Sagen des eigenen Religionsgebietes festhált, sieht man gerade ím Wunderbaren, dass ja allemal den Interessen dieser Keligion dient, besonders starke Zeichen der göttlichen, freilich etwas parteischen Leitung und Gegenwart; es muss aber die Ueberlegung reifen mit welcher Luther die Ernahrung der Geschöpfe durch den alljahrlichen Herbstsegen für ein viel herrlicheres Zeichen göttlicher Leitung halt, als das allfallige Brotmachen oder Brotvermehren durch magische oder iibernatürliche Kráfte, so schön dieses bleiben wird als Zeichen der geistigen Speisung. Dann kommt die Enwicklungsstufe, auf welcher dergleichen Wunder geradezu die Frömmigkeit nur drücken und hemmen statt sie zu erregen ; die absoluten Wunder können von da an nicht mehr ohne Schaden und ohne Sünde gehalten werden, sie müssen entweder die traditionell Frommen zur Verdummung oder der Heuchelei willkürlicher Festsetzungen führen und den Pharisáismus hervorrufen, in welchem die sagenhafte Zuthaunveriindert erhalten werden will, die Frömmigkeit selbst aber nothwendig vollendes verderbt wird DasMirakelist einUnding, das Mirabile wird bleiben und sich als Admirabile immer mehrüber Alles ausdehncn. Das Setzen und Handhaben der Naturordnung ist hier das einzige Wunder, wenn man diesen Namen darauf anwenden will. Továbbá mondja: ebenso entspricht die sittliche Weltordnung dem Umfang nach durchaus der auf die sittliche Welt gerichteten Actuositát Gottes, so dass es ein göttliches Einwirken sittlicher Art auf sittliche Geschöpfe ausserhalb der sittlichen Weltordnung nicht giebt, d. h. so dass ein sittliches Wunder nicht möglich ist. — K. J. úr az egyház szentháromságtanát, ugy, ahogy az a symbolumokban adva van hosszasan igazolja általában és részenként, Schweizer pedig határozottan kimondja, hogy a trinitas oly értelemben, a mint az egyház veszi, t. i. mint ontologiai trinitas egyáltalában tarthatatlan. „Ob — igy szól— im göttlichen Wesen an sich der Sohn ewig gezeugt, der Geist ewig gehaucht werde und in F'olge hievon drei Personen im göttlichen Wesen seien, das kann schlechterdings nicht in religiöser Erfahrung inne geworden werden, und solches wissen wollen verstösst gegen den dogmatischeu Satz, dass wir Gott nicht wie er an sich ist erkennen. Soll nun die Glaubenslehre aufhören dogmatisch zu sein, soll sie überall die Aussagen frommer Erfahrung des christlichen Bewusstseins zum Grundé legen: so wird die ontologische Trinitát zwar als eine Tradition besprochen, der Glaubenslehre selbst aber nur die ökonomische Trinitát als Ausdruck dienen." Kérdem már most, lehet-e komolyan tudományról beszélni oly iróval, ki állításait minden lényegesben vele homlokegyenest ellenkező író szavaival akarja támogatni ? Avagy azt gondolja K. J. úr, hogy a tudomány olyan, mint a Macbeth boszorkányainak kotyvadéka, mely mindenféle ingredientiákból van összehabarva ? azt hiszi-e, hogy lehet dogmatikát irni oly módon, hogy az ember egyik darabot veszi a radikalis Schweizertől, a másikat a közvetítő Schenkel vagy Hagenbachtól, a harmadikat a rationalista Stáudlintól, a negyediket a confessio alapján álló Sebestyéntől stb. ? Difficile est satyram non scribere. B. M.