Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-25 / 12. szám

den segédeszközt felhasználni. Ibbot tagadja, hogy e kellékek megvolnának Collins könyvében. Sokkal élesebben bánik el deistánkkal B e n 11 e y, ki ki hasonlóan Collins alapjára áll, és hogy szive teljességéből szólhasson szája, egy külföldi theolog álcáját veszi föl. A könyvet legutálatosabb nézetek rendszerének nevezi, s minden tételét éles bonckés alá veszi. A szabad-gondolkodást — mondja — Collins ugy határozza meg, mintha ezt mondaná : „gondolkodjál és itélj, ugy a mint jő" a mit Bedlamnak (Bellehem cimü örültek háza Londonban) jminden lakója ugy követ, mint Collins és hívei. A szabad szó — folytatja — szerzőnél annyit tesz, mint bátor, önhitt, hirtelen, ugy szólva képtelen. Például: ha azt vélem, hogy lelkem anyagtalan, ép oly szabadon gondolkodom, mint szerző, ha azt állítja, hogy az ö lelke ugyanazon anyagból van, mint a disznóé. Más rejtett értelme a Collins szavának a gyanús, dölyfös; mert mindig csak azt csépeli, hogy p a p c s a-Iás. Szerző ertelmében szabad gondolkodásról szólani is esztelenség, és cimborái csak rosz hirbe keverik e szót. Ok akarnak szabadok lenni, — mondja kifakadva — kiknek rendszerek a legszolgaibb, puszta anyag, az okok örökös láncolata, ők, a leláncolt fatalisták, és spinozisták, Azok gondolkodnak kivételesen szabadon, kik nem számithatnak más gondolatra, mint ama bolondéra, ki igy szól az ő szivében : nincsen Isten? Hogy a lélek anyagi, a ker.ség csalás, az irás csupa hamisítás, az isteni tisztelet babonaság, a pokol mese, és a mennyország álom, hogy életünkben nincs gondviselés, halálunkban reménység — ezek az egyes részei ama: „bárdolatlan evangélisták" dicső evangyeliomának. Collins azon indítványára, hogy Angolhon buzgó orthodoxait jó lenne térítőknek kiküldeni az országból, Bentley „bolonddal bolondul beszél" s azt mondja: célosabb lenne a keletindiai társulatot kötelezni, hogy öt és felekezetét Madagaskárra vigyék a majmok és páviánok közé, minthogy úgyis fensőbb fajú vadállatok. (Folyt, köv.) -<>r ISKOLAÜGY. A NÉPISKOLA A XIX. SZÁZADBAN. (Folytatás.) II. „A tantárgyak elösorolásában egyről nem tettünk említést," — folytatja cikkét Lavelaye úr, — „mely pedig csaknem egész Európában a leglényegesebbnek tartatik, s ez a hittan. — Nem jött szóba, mert azt ott csakugyan nem az elemi iskolában tanítják. — Mi több: szigorúan meg van tiltva a tanítóknak csak meg is említeni valamely felekezet tanait. Az egyetlen imádság, melyet mondhat, a Miatyánk." — Egyedül az erkölcsi érzelmeket köteles ápolni és fejleszteni, támaszkodva azoknak rendületlen alapjára, a természetes vallás elveire. Érdekes hallani, mily szavakkal nyilatkozik e tárgyban Massachusets állam törvénye, mely kevés külömbséggel a többi államokban is el van fogadva. „A tanitók tartoznak ügyekezni, hogy a gondjaikra bizott fiatalság szivébe beoltassék a kegyesség, a való igaz iránti tisztelet, a hazaszeretet, a minden ember iránti jóakarat, a józanság, a munkára való kedv, a szemérmetesség, a mérséklet, az önmérséklés és minden más erény, melyek a társadalom díszei s alapjai a köztársaságnak. Tartoznak továbbá megmutatni növendékeiknek, koruk felfogásához képest, hogy ezen erények mily alkalmatosak a köztársasági intézményeket fentartani és tökéletesbiteni, a szabadság megbecsülhetetlen áldásait biztosítani, saját jóllétünket megállapítani, s mily egyenesen s elkerülhetleníil vezetnek az ellenkező hibák a legszerencsétlenebb végre." Az eredmények álapján Ítélve e dolog felöl, e férfias alapszabály szószerint foganatosittatik is. Európában szeretik ismételgetni az alaptételt: „Az iskola levegőjének vallás-erkölcsinek kell lenni," s minden iskola, melyben kátét is nem tanítanának, úgy fogna tekintetni, inint a kárhozat tanyája. — Amerikában ugyanazt mondják, de az iskola falai közt beérik a vallásos érzelmek kifejlesztésével a vallás tényleges tételeinek vagyis az úgynevezett hittannak előadására ellenben alkalmasabb helynek tartják az egyházat, mint az iskolát. Az okok, melyekkel e nézetöket támogatják, méltók a megfontolásra. Mindenek előtt azt mondják: állami életünk egyik sarkalatos elve a lelkiismeret szabadsága, mely senkit sem enged köteleztetni még édes szülei vallásának követésére sem. A hitalkotás, a hitvallás-szerzés és ezek nyomán a felekezetalapitás teljesen az egyes polgár lelkiismeretére van bízva. A legkisebb megszorítás e téren lángra lobbantaná a lelkiismeretök szabadságára oly féltékeny amerikait, kinek, ha vallását kérdi valaki, legszokottabb felelete: „amerikai ember vagyok," mi azt teszi, hogy senki fiának sincs joga, vagy én legalább el nem ismerem a jogát, vallásomat kérdezni. Ilyen államban a legmélyebb tisztelettel viseltetik mindenki minden másnak meggyőződése iránt, és pedig épen ezért, mert saját meggyőződése iránt ugyan azt a tiszteletet követeli. De igy állván a dolgok, ha nem akarják a közoktatást a család terhévé tenni, ha nem akarják, hogy a közoktatás, mivel terheit az egyes család meg nem birja, a község kárával alábbszálljon, s a polgárok értelmi s erkölcsi értékének csökkenésével az állam s az államok szövetsége a legjobb esetben is lassú halálnak hervadjon eléje, szóval, ha jót akarnak nem csak ma, hanem az idők későbbi folyamában is: nem tehetnek mást, mint a hittant kizárni az iskolából, hogy mindenhitü szüle nyugodt lélekkel küldhesse beléje, a kit magánál is jobban szeret, — édes magzatát. Ha papot bocsátunk az iskolába, akkor el kell fogadnunk a cselekvés következményeit is: egy felekezet tagját sem zárhatjuk ki belőle s meg kell engednünk, hogy ki-ki a maga tanait csepegtesse a növendékek kebelébe. Ez képtelenség. Ennek kikerülése a felekezeti iskola: ámde a felekezeti iskola, nemzetgazdászatilag régen el van Ítélve oly államokban is, hol a felekezetek száma meg van határozva, mit meghatározni képtelenség ugyan szintén, de hatalmasko-