Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-03-18 / 11. szám

vait igy változtatni: nyissátok ki az örültek házát, és az olyan ref. dogmatika tanárt, a ki nemcsak a ref. egyház dogmatikai elveit, hanem a rationalismus és supranaturalismus közti külömbségel is nem ismeri, vagy szándékosan nem akarja ismerni, zárjátok bele. De ezt én nem mondom, mivel tudom azon keresztyén tant, hogy a ki kövei hajit, kenyérrel dobd vissza. Azt kivánom inkább szivemből, hogy adjon Isten Ballagi űrnak bölcsebb theologusi értelmet és szivet. (Folytatjuk.) BELFÖLD. Nagytiszteletü szerkesztő űr! Mi, csallóközi helv. hitv. lelkészek, annyira megszoktuk volt a mult őszön a kortesvilágot, hogy még most sem vagyunk képesek belőle kibontakozni, miután mint mutatkozik, az esperesválasztás is korteskedés mellett akar, egy némelyek által végrehajtatni. Folyó évi január 16-án eltemettük a jellemvonásaiban tiszta — jóakaratú esperesünket Tóth János urat, kinek esperessévalasztása,*már némely kebelbeli lelkészek szemében szálka volt csak azért, mivel még nem következett, még fiatal volt, — mert nálunk a 42 éves férfiú, minő a boldogult, akkor volt — még igen fiatal, azaz. olyan, kinek még nem szabad elég eszének, kellő műveltségének s tapasztalatának lenni az esperesi teendők folytatására. Azonban ö megmutatta, hogy csakugyan értett hozzá, mert megsirattuk benne, nem csak az embert; de az esperest is, mivel a haladás embere volt. Ritka egyházmegyei gyűlés volt ugy, hogy ö az alkalommal valamely korszerű reformeszmét meg nem pendített volna. És ha azok, kik a fiatalabb hivalaltársaktól minden befolyást készek megtagadni, e fiatal esperesnek, a kivitelben gyámolitói lettek volna, ugy mint illik, mint kell és kötelesség: meggyőződésem szerint, a komáromi egyházmegye, két—2 éves és nyolc hónapos esperesi kormánya alatt, sokkal nagyobb elöhaladást nyert volna mint igy. A ,Le roi est inort, vive le roi' néhai jelentése szerint, tehát esperest kell választanunk; de hogyan? midőn két esperesjelölt van, az egyik öregebb, a másik fiatal — 41 nyileg az isteni kijelentés és igy a vallás tulajdonképi alapja válik fölöslegessé. Ujabb időben tehát a tudomány, belátván e két iránynak külön-külön való egyoldalúságát, a kettőt egy magasabb felfogásban egyesitette és ez által érvényre segítette jutni azt, a mi mindkettőben igaz. Ez a magasabb felfogás abban áll, hogy a tudomány az emberi gondolkozó észben látja az isteni kijelentés orgánumát, és igy a suprauaturalét a gondolkodó észben találván, ez uton származtatja le a vallás históriai positiyitásait is. Ez az a „Deus in nobis," melyről én bírálatomban szóltam, s melyet K. J. úr könyvében találni hittem, és csak épen e tekintetből nem róttam meg vulgáris rationalista egyoldalú irányát} nem pedig azért, hogy magát supranaturalista dogmaticusnak látszik vallani, mert már bírálatom írásakor is beláttam, hogy ő maga sem tudja azok horderejét, amiket különféle irányú müvekből összeirogatott; de miután K. J. úr ellenészrevételeiben a „Deus in nobis"-féle felfogás ellen határozottan protestál, mi nem mondhatunk egyebet, mint a mit felebb kimondottunk, hogy ő, mint dogmaticus, azt sem tudja ki ember fia. B. M. éves; ez utóbbi mellett, a közügy iránti szeretet és érdekeltség harcol, az elébbi mellett, a fiatalabb korúak iránti előítéletesség, a nepotismus, a sógorság és komaság korteskedik — faluról-falura járván az érdeklettek célbavett szándékuknak érvényt szerzendök, ugy akarnak bánni hivataltársaikkal, mint a politikai választásokról szoktak a tudatlan tömeggel, —• nem pénzzel és borral ugyan; hanem olyan ,nesze semmi, fogd meg jól' féle Ígéretekkel akarván őket pártjukra csábítani. Egy protestáns lelkésznek véleménye szerint még informatióra sincs szüksége ily eseteknél, — tudnia kell mindegyiknek a ránéző teendőt, ismernie kell egyházmegyéjét, különösen annak cgyházférfiait, azok lelki erejét s tehetségét. Halva leszünk, ha mindenütt a magánérdek dolgozik a közügyeknél ? ha magunkat meg nem tagadjuk, ha erőnket, tehetségünket latra nem vetjük, ha mindenütt magunkat bálványozva nagyravágyó hiúságunknak tömjénezünk, ha gondolóra nem vesszük: quid valeant humeri ? Mert elmúltám már az az idő, mikor a visitator esperes, e kérdéssel kezdhesse az iskolábani visitatiót: ,fiam! mond meg nekem, mi az Isten!' — Ezzel csak azt akarom mondani, mikép, hogy egyebet ne említsek, maga népiskolai ügyünk annyira fontos, miszerint, annak, ki esperesi hivatal után nyul, számot kell vetnie magával, vájjon képes lesz-e megfelelni, csak az iskolák körül mulaszthatlan teendőinek is. — Jogosan követeljük ma már, hogy az esperes, a népiskolák kezelésénél nélkülözhetlen annyi szakképzettséggel bírjon, legalább mint bár melyik iskolatanitó. Tisztelem én az öreg kort, tudom, hogy a tanács az öregeknél van, tudom az irás szavai szerint, hogy az idős emberek kijelentik a bölcsességet és hogy ö nekik illendöségök az Ő megöszülésök; de azt is bátor vagyok kérdésbe tenni Jób szavaiként: „csak a vén emberekben van-e a bölcsesség és az értelem csak a magoknak hosszú voltában van-e ?" Mi tagadás benne: egyházmegyei életünkön, nagyban látható nyoma azon hagyományos eljárásnak, mely szerint a közhivatalok betöltésénél, az időre, életkorra volt inkább tekintet, mint az érdemre. Tisztelet a kiveendöknek! de én nem abban tartom az érdemet, hogy valaki, egy egyházban 25—30 éven keresztül, összedugott kézzel, szellemi tespedésben tengeti gyarló életét s hangját felemelni egyébkor meri, ha tűz, ha víz visz is mindent, csak mikor prédikál, szemeit akkor is a papiros betűin legeltetvén — szemérmességében nem mer hallgatóira tekinteni. Nézetem szerint, minden ember csak annyit ér, a mennyit tesz; de ezt sokan elismerni nem akarják, ugy vélekedvén, hogy miután ök már több évek folytán a kálvinista egyház kenyerén rágódhattak: az többé rájuk nézve másnem is lehet, mint oly fejős tehén, melyet soványtartás mellett is bizton fejhetnek. Ha emlékezetem nem csal, már két éve annak, hogy az „Egyházi és Iskolai lap" egyik számában olvastam, mikép a szalontai hitrokon egyházmegye, egy kebelbeli lelkészt Rácz Istvánt e. m. ülnökségre megválasztott, s az il-