Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-02-25 / 8. szám

ő tőlük, hogy akadálytalan, élő nevekedés álljon elő mindkettőnél. Túlzás lenn® ugyan e pontot általában igy tekinteni; mert hála istennek igen sok derék lelkészünk volt példás tanitó, s napjainkban is igen sok ifjú működik e téren lelkiismeretesen és eredménydusan; de e jelenségek által ne engedjünk port hinteni szemünkbe. Egyszersmind ne Ítéljük el általában azon ifjakat sem, kik körülményeik által kényszerítve tudtuk s akaratuk nélkül csalják meg az egyházat, s szakasztják meg önképzésük fonalát. Az önfentartás ösztöne nem válogat eszközeiben! . . Teremtsünk csak módot: s meglátandjuk, hogy e térre csupán azok lépendenek, kiket oda egyéni hajlamok vezet; s épen azt vélném már én szinte elérhetőnek ez eg}?let által. De mellőzhetlenül szükséges az egylet 3) társadalmi tekintetben is. Mindenek felett művelt lelkészekre s értelmes gyülékezetekre van szüksége egyházunknak, hogy nagy, sőt isteni célját elérhesse. Merész és ildomtalan talán e kifejezés, főleg az előbbi tekintetben ; de — sit venia verbo! — nem igazságtalan. Az iskola magában sem tudóssá, sem műveltté nem képez a szó valódi értelmében, mi nem is feladata. A tanintézet csak az utat tartozik mindkettőhöz kimutatni, s figyelmeztetni a közegekre, melyek által mind kettő elérhető; de az adott talentummal való sáfárkodás aztán az egyén teendője. Igen; de vegyük csak figyelembe, hogy kimegy az ifjú tanitói állomásra, s legtöbbnyire oly helyre, hol teljesen ismeretlen lévén, először van egyedül életében. Mit nélkülözünk pedig fájdalmasabban, mint az ismerősök s barátok megszokott körét? E hiány érzete sokkal égetőbb, mintsem az egyhangú tanitói foglalkozás elaltathatná és sokkal szomjasabb ür, mintsem a betöltést sokáig halogatni lehetne. Úgyde a lelkész legtöbbnyire sokkal idősebb és komolyabb, mintsem az ily tanitó bizalmasan közelíthetne hozzá a lehetőség esetében is; az előkelő művelt hallgatók pedig leggyakrabban kicsinylik egy egyszerű tanitó társaságát. Ugyanazért szivesebben kisérti meg azokkal kötni ismeretséget, kiket vagy nem tart maga felett, vagy nincs általuk a mérséklet azon határai közé szorítva, melyek közt ügyelnünk kell minden szavunk s tettünkre. Ez elsőben kényelmes; mert nem ritkán hízeleg az ifjú értelmi felsőbbsége érzetének is; később azonban szokássá válik, mi mind erkölcsi, mind tudományos tekintetben káros hatású, s elvégre letörli igen gyakran az ifjúról a képzettség s műveltség azon gyenge mázát is, melyet az iskolából hozott volt. Esaz ilynemű átalakulás ellen a lélektan egyáltalában nem tiltakozik. De ha ez eset elő nem állana is (?), lehetetlen az ifjúnak e helyzetben magát tovább képezni; mert sem ő maga, sem senki más nem kivánhatja tőle, hogy naponkint 6 — 7 órát tanítva, este könyvéhez üljön s tanulmányozzon. Ki ismeri mindazon nehézségeket, melyekkel az egyszerű nép gyermekeinek tanítása, nevelése össze van kötve, ki meggondolja, hogy egy nap alatt az ifjú kedélynek mindazon fokokat be kell járnia, melyek a jó és rosz kedv közt gondolhatók: nagyon természetesnek, sőt szükségesnek fogja találni, ha az ily egyén odahagyja az egyedüllét barátságtalan falait, s oda menekül, hol pillanati elszóródást találhat. A folytonos munka mindent legyőz; de a szakadatlan elkoptatja a legkitartóbb lélek kerekeit is. Innen van aztán, hogy a legkomolyabb szándékú ifjú is elsőben csak mellőzi, később pedig teljesen abban hagyja saját lelke művelését, mi által egy visszavető rendszeres feledés, vagy jobb esetben stagnálás áll elő, mi legtöbbnyire alig kipótolható, s igy tesz saját személyében kárt az egyháznak. Ha ellenben magát akarja művelni: iskoláját kell mellőznie, mi által nem csak magát teszi ki a legkomolyabb eshetőségeknek, hanem tanítványaiban — bár szinte nem szántszándékkal — kimondhatlan kárt tesz az egyháznak, nem nevelvén neki értelmes tagokat, mi pedig életfeltétele. Itt tehát — mellőzve a szükségtelen hosszadalmasságot — csakugyan áll, hogy: „incidit in Scyllam, qui vult vitare Charybdim." Oda kell tehát törekednünk, hogy az ily ifjú Önképzése folytonos lehessen; azaz ne kénytelenittessék ott megállani, hol még a k e zd é s t is alig hagyta háta megett; hanem hogy tanpályáját végezve oly körbe juthasson, mely mind a tudomány, mind a külső művelődés tekintetében képző legyen reá nézve. Ezt pedig elérhetjük, ha lehetővé tesszük a végzettekre nézve, hogy a tanteremből a lelkészi lakba léphessenek 15*