Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1866 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1866-01-07 / 1. szám

akkor meg-jelent első kötetén is átesem, és azért bírálatom címében a két munkát egymás mellé állítottam. Azt {gondoltam szolgálat lesz téve hazai tudományosságunknak, ha egy és ugyanazon tanágról egyidejűleg megjelent két munkát ismertetvén, kimutatom, hol állunk, s mi van hátra teendőül. Megjelent a bírálat első része s az elkeseredés s gyanúsító gyűlölet, melyet nyílt föllépésem lapom és személyem ellen támasztott, elvette minden kedvemet, hogy nyomban utána a másik munkát is bírálat alá vegyem. Letettem tehát egyelőre szándékomról és elhalasztottam Kiss János munkájának megbirálását akkorára, mikor az egész előttünk lesz. Most Kiss János munkájának második kötete is megjelenvén, itt az ideje, hogy adott szavamat beváltsam, s én teljesíteni akarom tudomány iránti kötelességemet, ugy mint Isten tudnom adta, férfias őszinteséggel. Ha igazmondásom ismét fergetege! zúdít fejemre, tűrni fogom békével, de a tudomány szent érdekét semmi melléktekintetnek feláldozni nem akarom. Nagy ideje, hogy :

kivergődjünk e téren is a pajtáskodások és kölcsönös ámitgatások hinárából és hogy igazságszeretet által gyümölcsözővé tegyük a könyvek ismertetését, fáklyát gyújtván a szerző önszeretet által elhomályosodott ítéletének és tájékozást nyújtván a közönségnek. Minthogy Kiss János urat személyesen ismerem és társalgási előadását folyékonynak és értelmesnek tapasztaltam, azzal biztattam magamat egyelőre, hogy munkája ismertetésében nem kellend majd amaz elemi dolgokkal bíbelődnöm, melyek Szeremlei munkájának bírálatában annyira szemet szúrtak. A ki a bírálás hálátlan mesterságét próbálta, tudni fogja, mily keserves dolog bírálóra nézve, ha midőn tudományos vívmányokról kellene számolnia, ábéceszerü apróságokkal kénytelen vesződni. De hiába, irodalmi mü becse nem kevésbé függ nyelvezetétől mint tartalmától, és csak a kettőnek jelessége együtt biztosit neki maradandóságot. Valóban ha a szabómestertől megkívánjuk, hogy a ruhát a testhez szabni és azt helyesen megvarrni is képes legyen : azt hiszem, nem valami túlságos követelés, ha írótól megvárjuk, hogy gondolatait a logica törvényei szerint rendezni és a rendezett gondolatokat szabatosan kifejezni tudja. Sajnos, hogy a szóban forgó munka szerzője e szerény igénynek nem mindig tudott megfelelni; mert tűrhetőn fogalmazott egyes részletek mellett, oly helyek is találtatnak feles számmal könyvében, melyekben az irály oly darabos, feszengő és össze nem illő gondolatok oly esetlenül vannak egybefércelve, hogy kínnal olvassuk és elbörultan kérdi magától az ember: honnan van, hogy classicus írók által mármár végmegállapodáshoz közeledő prózánk mellett, melyet szélesen elterjedt napi irodalom mind közönségesebbé tesz, épen legtanultabl) embereink közt találkoznak még mai nap is nem kevesen, kik a legegyszerűbb gondolatot becsületesen kifejezni nem tudnak? — Nem szólok az irály magasabb tulajdonairól, az előadás ama szépségéről, melyet csak a lángész teremt, midőn agyában az eredeti gondolattal együtt az eredeti szólam is szülemlik és a szerkezet újdonsága nyelvezetének meglepő csínt és kellemet kölcsönöz; de némely írónknál a gondolatközlés legelemibb, legközönségesebb kellékei is hiányzanak, a mennyiben az egyes kifejezések megválasztásában, azoknak nyelvtanilag és értelmileg helyes használatában és a beszédszerkezet alkotásában oly éktelen ziláltság uralkodik, hogy nehéz meghatározni, a gondolat homálya rontotta-e meg a kifejezést vagy a kifejezés bonyolultsága a gondolatot. Kinyitom a szóban forgó könyvet és olvasom az előszót : A keresztyén hittant a fejlődő emberi ész késziti a szentírásból, tekintettel a keresztyén népiség vallásos életére. íme mindjárt az első mondatnál nehéz volna meghatározni, hogy a dolog nem értése szülte-e a ferde kifejezést vagy a rosz kifejezés kölcsönözi a mondatnak a fonák értelmet. E mondatot, hogy az asztalos fából késziti a lócát, minden ember ugy érti, hogy a fa a lócának anyaga; ha tehát szerző szerint, a keresztyén hittant a szentírásból készítik, a szentírás lenne a dogmatikának anyaga; ámde a szentírás a dogmatikának nem anyaga, hanem épen alaki elve. Aztán nem is csak tekintettel a keresztyén népiség (Volksthum ! mit jelent ez itten?) vallásos életére készül a hittan, miután a mindenkori keresztyén vallásos tudat főtényező abban s igy nemcsak tekintetbe jő, ha nem az a kiindulási pont. Épen megfordítva inkább azt lehet mondani, hogy a mindenkori keresztyén vallásos tudat megalkotja a keresztyén dogmatikát a hit mint anyagi elve alapján, tekintettel a szentírásra, mint alaki elvére. A fentebbi mondatot igy fűzi tovább szerző: A mi vallásos eszme (magyarul: a mely vallásos eszme) nem a szentírásban találja hitelét (mit jelent ez ? hogy bukott kereskedő nem talál hitelt a kereskedelmi világban, ezt érti az ember; de hogy vallásos eszme nem talál hitelt azaz Creditet a szentírásban, ennek józan értelme nincs) — legyen bár nagyszerű — nem keresztyén. Ezt egyszerűn igy kellett volna kitenni: a mely vallásos eszme a szentírásból nem igazolható, nem keresztyén. Mivel az emberi ész — igy folytatja tovább —folytonosan fejlődik s a szentírás isteni örök igazságokat tartalmaz, a hittannak folytonosan fejlődő tudománynak kell lenni. Ez jól szerkesztve tartalmilag helyes volna, de igy a mint előttünk áll, azt kérdem: van-e legkisebb logikai következetesség e két mondat közt: mert a szentírás isteni örök igazságokat tartalmaz, azért a hittannak folytonosan fejlődő tudománynak kell lennie ? — Jó hittan az, mely az ész által a szentírásból azt foglalja magában (szent Isten! mily beszéd ez: az ész által a szentírásból foglal magában valamit!!) a mi a vallásos szükséget kielégíti. A melyik többet ad: megelőzte korát; a melyik kevesebbet; lábbal tapodtatja a vallást. Csodálatos mily rövid emlékezete van szerző űrnak. Pár sorral feljebb azt mondja, hogy a keresztyén hittant az emberi ész a szentírásból késziti, tehát a mely hittan olyat tanít, a mi nincs a szentírásban, olyat árul keresztyén dogma gyanánt, a mi nem az, s igy nem korát előzte meg, hanem csalfa játékot űz a vallással. J)e lássunk már valamit magából' a könyvből. A 2. §. 9 PAPA íÍNYIlri